Eredeti karikás ostorok fóruma

Verseskönyv

Ha szeretne hozzászólni,
jelentkezz be itt!
2016.nov.13 10:13 | #2
© Pista 2013. okt. 28. 16:38 | Válasz | #136
Jókai Mór: Útleírások - Debrecen (részlet)

"...Láttuk, röviden vázolva, Debrecen történetét, most ismerjük meg magát a várost, s legelőbb is annak környékét, kezdve a nagy nevezetességű hortobágyi pusztán.

Ez az egész 52 ezer holdnyi síkság egyetlen legelő, melynek csak kevés részét hasogatta föl szántóvas. Még a XVI. században virágzó falvak, Zám, Ohat, Máta határait és legelőit foglalta magában. Tavasszal sok a vize, nyáron kevés; ahol nem „locsogós”, ott szikkadt; az egészen uralkodik a sziksó; a termő szik növényzete buja, a vak sziké silány.

A régi leírásokban nádasokat, tavakat találunk, mocsári vadak, különösen kócsagok otthonát; nagy Tisza-áradáskor csónakkal járták a pusztát, s a Hortobágy folyón kétkerekű malma volt a városnak; a Tisza-szabályozás ezt mind eltakarította, most nagyrészben legelő; lakosai a pusztai biztoson és mezőbírákon meg az állatorvosokon kívül csupán a pásztor nép, mely a város és a lakosság gazdagságát, a lábon járó kincset őrzi. Közel ötvenezerre megy a Hortobágyon tanyázó barmok száma, s azokból tizenöt gulyában tizenötezer szarvasmarha, s kilenc ménesben mintegy négyezer ló. Ezt az állattábort kétszázhatvan pásztor őrzi.

Ez a pásztor nép a legéletrevalóbb faj, mely tavasztól télig a pusztán, télen nagyrészt a gazdák tanyáin tölti életét. Kényelemről, kényeztetésről fogalma sincs. Edzve van minden viszontagságához az időjárásnak; a szabad ég alatt van járása-kelése. Jól él, de mértékletesen; bort ritkán iszik, a pálinka még nem mérgezte meg a vérét, mirigyes nyavalyát nem hord az ereiben; idegennel soha össze nem keveredett; ma is bátran mintaképül mutatható be, hogy ilyen volt a magyar ezer évvel ezelőtt az őshazájában. Papot, templomot évszámra nem lát, mégis tudja, mi a becsület; gazdája jószágát hűségesen őrzi s szereti az állatait, amelyeknek az ivadékaival együtt nőtt föl; valamennyinek ismeri a leszármazását. Amíg bojtár, engedelmes; ha írni, olvasni tud és számadóvá vénült a bojtárjával emberségesen bánik. Sok tudományt nem tanul, bár gyerekkorában a városi iskolát megülte, hanem azért a maga munkáját napokra, órákra be tudja osztani. S jó könyveket örömest olvas; ismeri a népies költőket. Maga is bír költői hajlamokkal; népdalokat csinál, amelyeknek szövege, dallama egyszerre születik, s azok mind a pásztoréletről szólnak. Megtudja az időjárást, s nem kérdi azt a kalendáriumtól. A hortobágyi puszta térképét úgy ismeri, hogy éjjel sem téved el rajta, s tudja, hogy meddig tart a határ, ahol az ő jószágának legelni szabad, pedig nem mutatja azt határkő. Gyors eszű, jó szívű; bajba került embert megsegít jutalom nélkül, s az idegen iránt barátságos. Nincs ezek közt dolga a bírónak; még csak egy csendőr sem vigyáz rájuk.

Azonban még a pásztor nép közt sincsen egyenlőség, itt is rangosztályok vannak. Legfelül áll a gulyás, azután jön a csikós. Gulyás és csikós még barátkozik egymással; de már a másik kettővel nem örömest komázik, akik között rangban előbb áll még a kondás (ami jellemző a sertéstenyésztésére büszke Debrecenben), utoljára jön a juhász.

Az évenként tartott nagy vásár alkalmával mind a négy osztály összegyűl a hortobágyi csárda ivószobájában.

A hortobágyi nagy csárda a hason nevű folyó partján, derék kőépület, kényelmes, jól ellátott vendégszobákkal; kocsmárosa úr-féle, mert egyúttal bérlő; tart jó bort, jó konyhát; rendesen magyar ember, akivel a vendégnek kezet szokás szorítani.

A csárda végében van a nagy kőhíd, egy monumentális építmény, kilenc boltíves pillértől emelve. Az a monda róla, hogy építésekor a hozzá való meszet tejjel oltották meg, azért olyan tartós.

A Hortobágy vizén inneni pusztán tartják meg a nagy marhavásárt, melyben érdekes látvány az, midőn a csikós a vevő által kiszemelt szilaj paripát a nyakába vetett pányvával elfogja.

A karám a pásztor nép hajléka: fecskerakású fal, nád födél, kívül kirúgó eresz, az alatt áll a polcra elrakva az egész hétre való kenyér, s nagy fabödönben az étel, amelyet a csikósnak, gulyásnak a városban lakó felesége hoz ki vasárnaponként. Csupa savanyú lére készített ételek: fehér ecetes kaszáslé, töltött káposzta, espékes, savanyú paszuly. Ez a puszták szakácskönyve. De maga is ért a szakácssághoz a csikós és gulyás. A karám mellett látjuk mindenütt a vasalót. Ez egy kerek kunyhóforma, felül nyitott nádsövényzet, melynek a feneke téglával van kirakva; közepén a tűzhely, a mellett a forgatható szolgafa vagy főzőfa, amelynek a végére a bográcsot ráakasztják s alatta tüzet raknak. Tüzelőszer a halomba hordott árva trágya. Ezt a mezőről összeszedni a taligás hivatala. Taligás a neve a pásztorgyereknek, ki tizenkét éves korában jön ki a városból; addig iskolába jár; írni, olvasni, számolni tanul, s aztán szolgál ingyen, míg bojtárrá felnő. Erre van bízva megfőzni a vasalóban az ételt, s aztán elhordani a távol legeltető bojtárok számára a bográcsban; ha egy bojtár jóllakott belőle, viszi odább. Végül elég marad még a taligás számára is.

A karámon és a vasalón kívül még ott látjuk a hármas szárnyú szélfogót, ami a juhászoknál nádból készült karám vagy cserény, a csikósnál erős deszkapalánk. Ide menekülnek az állatok, mikor a pusztán végigseper a zivatar, mely, ha a szabadban lepi meg a ménest, néha a Tiszáig is elveri.

Kiegészíti a képet a nagy csordakút, melynek több ölnyi széles és hosszú, tölgyfa cölöpökkel kibélelt medréből a roppant hosszú vályúba merítik két-három gémes kútágasra akasztott vederrel, ezernyi álat számára, délben, este a vizet a bojtárok.

A juhász karámja megint másforma. Annak a belseje lakóhely és konyha; párnás ágy, tulipántos láda benne, gomolyás zacskók függnek a gerendán. A juhász felesége kinn lakik a pusztán, s apró gyerekek játszanak a karám körül. Olyan karám is van, mely sziget módra, vízzel van körülvéve, hídon járnak be az udvarára.

Érdekes látványa a hortobágyi pusztának a délibáb, mely nyáron minden derült napon folyton űzi tündéri játékait. A láthatáron tenger terül széjjel, melynek hullámai sebesen kígyóznak, s ennek közepéből sötétzöld erdők, szigetek emelkednek elő. Távol álló templom tornya megkettőzve látszik. Néha a délibáb a láthatár alatt fekvő s távcsővel sem látható helységek ábráit fölkapja magasra; akkor úgy tetszik, mintha a Hortobágy tele volna városokkal. Máskor meg azt látjuk, hogy két ménes legel egymás fölött. Mikor e káprázatos tenger a földet lassanként elnyeli, egy-egy állatcsoport a láthatár szélén látszik állni, s a láttani csalódás által mamut nagyságúnak tetszik.

De legfölségesebb látvány a nyári napfelkelte a pusztán. Aki azt élvezni akarja, annak korán, három óra előtt, még csillagos éggel, első hajnalpercenéskor ki kell indulnia a zámi pusztára.

Itt tárul elénk az igazi puszta. A végtelen messzeségben, amennyire szem ellát, nincs egy halom, egy élő fa, egy karám, egy nádkúp, még egy kútgém sincsen, mely irányt adhatna. Semmi élő állat, se távol, se közel, se repülő madár, se futó nyúl, se békászó gólya, se prédaleső sas. Csak a csillagos ég és a pázsittal bevont sík mező. De egy hang mégis hirdeti az életet. A légben magasra fölszállt pacsirták éneke, mely hajnaltól kezdve az egész pusztán szerte hangzik. Teljes óráig tart, míg vágtató futamban átszeljük e pusztát, ahol se egy ösvény, se egy kerékvágás nem mutat irányt, míg végre kiemelkedik előttünk a láthatáron a négy zámi halom, közepettük a három gémes kútágas, mint a valóságos Golgotha. Valóban azon a helyen állt egykor az a népes helység: Zám, amelyről most csak a délibáb álmodik; helyét az elpusztult templom kőalapjai jelölik s azok a halmok, melyek eltemetett ezrek csontjait takarják.

Itt ezen a pusztán tanyázik a város nagy gulyája. Ezerötszáz tehén idei borjúval s nagy számú bikákkal. Ezek az állatok nyáron a legelőn, télen a tanyákon vagy az erdő-legelőkőn vannak; a teheneket nem fejik, azok csak tenyésztésre valók. Eladni a gulyából csak falkaszámra lehet; s elégszer megesik, hogy az elterelt falka az új lakhelyéről visszaszalad, átúszva a Tiszát, a zámi pusztára. Az egész gulya alszik egy roppant nagy tömegben, míg a nap föl nem jön, s egy hangot nem hallat, akárhogy ugatnak is a nagy komondorok az oda érkező idegen látogatók szekerére.

A pusztán látott napfelkelte csodálatos változatainak ugyanazon okok képezik a magyarázatát, melyek a délibáb tüneményeit előidézik. A nappal áthevült szikes talaj kisugárzása által megritkított alsóbb légrétegek sugártörő behatása ez. Az első percben egy csodanagy tűzhalom tolakodik elő a sötét láthatárból, mely a másik percben hegyesre csucsorodik, mint egy gúla. Majd ötszegletűvé torzul a nap-ábra; s a másik percben mint egy oldalt fekvő tojás tűnik elő; akkor alulról összeszűkül, s tökéletes gomba alakját veszi föl; utóbb alulról hegyes citromot mímel, s legvégül a felső részen szűkül össze, mint egy római urna, s a változatok alatt semmi fénye nincsen; szabad szemmel lehet belenézni. E tüneményt a hajnal délibábjának lehetne nevezni.

Mikor aztán szétlövelli sugarait az igazi nap, akkor egyszerre talpra áll az egész szarvhordó állatsereg s indul a kolompos vezetése mellett a zöld mezőnek, rázendítve egy folytonos bömbölésből álló kardalt, melynek disharmóniája a leghatalmasabb symphonia.

Hajdan ez a puszta népes helység volt, apátság székhelye. Épp úgy Ohat, Papegyháza, amelyeknek neveit most a puszták örökölték, s egy-egy téglás halom őrzi emléküket; az egyes legelők határainak mind saját nevük van, mint a vármegyéknek, amelyek egy országot képeznek.

A pásztorok viselete ma is az, ami régen volt. Pörge kalap, lobogós bő ingujj, derékban oly kurta, hogy a meztelen has télen-nyáron kilátszik alóla munka közben; azon fölül pitykés pruszlik; félvállra vetve csatos szíjon a tulipántos szűr, bekötött ujjakkal; a derékra kötött szíjba dugva a kostök acélostul, meg a tarka kendő; bő gatya, ráncos torkú csizma, amelyikre „egy” sarkantyú van ütve, csak az egyik lábra, vagy ha kettő, akkor pengős. Kiegészíti a viseletet a vállon keresztül vetett karikás ostor, amelyet maguk a pásztorok fonnak nagy művészettel, s a nyelét kiverik réz- és ezüstsodronnyal vagy beöntik ólomcifrázattal.

A csikós lószerszáma különbözik a gulyásétól. Mind a kettő huszáros nyerget tart, de a csikós nyergének nincsen terhelője. Csak úgy van az a ló hátára szabadon odadobva. Megbámulni való ügyesség, ahogy a csikós ebbe a le nem kötött nyeregbe föl tud szökni, jobb kezével odaszorítva azt a ló hátához. Úri lovas de még katona is, a legelső vágtatásnál lefordulna nyergestől együtt. A szerszámon kívül oda van vetve a mén nyakába a huszonnégy méternyi pányvakötél tekercsben. Mikor lefekszik aludni a csikós, ennek a pányvának a végét odaköti a keze csuklójára, úgy ereszti a lovát legelni. Az okos állat jól vigyáz, hogy meg ne rántsa az alvó gazdáját; de ha gyanús állatot lát közeledni, hangos nyerítéssel költi fel az alvót.

A gulyásnak ellenben díszes, sallangos szerszám van a lován; magas tatárnyergét széles heveder szorítja a ló derekához, melynek drága rézcsatjai remekbe készültek. Hajdan e csatokat ezüstből is csinálták. A nyeregkápán pedig van egy szíjkarika a rézfokos számára. Ez a csikósnak és gulyásnak egyetlen fegyvere; lőfegyvere nincsen. A juhászt bunda takarja; nyáron kifordítva. A kondás szűrt vagy bundát visel, nagy melegben mindenik bocskort.

Kifogyhatatlan a hortobágyi puszta költészete; de érdekes annak a prózája is. Az ingóvagyon, amelye pusztán gyarapszik, közel ötmillió forintot képvisel, s fölülmúlja a földterületnek, melyen legel, az értékét. S ennek a sajátszerű, helyi viszonyokhoz kötött gazdálkodásnak megvan a maga értelmi apparátusa, mely a tapasztalat százados hagyományaiból kifejlődve, az új kor ésszerű javításaival párosult.

A nagy csárdától óranegyednyi távolban, túl a hídon, a folyó mentében látjuk emelkedni a mátai puszta halmát. Ez egy termékeny földhát, melynek televényes talaján már szántott dűlőket is találunk, s gazdag kaszálót, mely a nemes fajménesek és gulyák ellátására szolgál.

E rendesen művelt földháton találjuk a tiszti lakok csoportját. Biztosi lak, orvosok háza, állatgyógyintézet, mind szilárd téglaépületek; körülöttük ültetett park, gyümölcsöskert, rózsaliget, konyhakert, minden ház számára külön jégpince; művelt emberek igényeinek megfelelő kényelem mindenütt.

A főbiztos hat kerülőjével végzi a közigazgatást, ő a rendfenntartó hatóság. Fegyveres csendőröknek itten nincs tanyájuk. És öt év óta nem volt egyetlen tolvajlási eset sem a hortobágyi pusztán, ahol ötvenezer darab állat Legel.

Ellenben számtalan az eset, hogy másunnan futnak ide a bitang állatok. Azokat rögtön elfogják, a többivel összekeveredni nem engedik, hanem elkülönítik egy körülkerített legelőn, míg a gazdájuk értük megy. Vérengzés, gyilkosság a legritkább esetek közé tartozik.

Az állategészség ügyéről három állatorvos gondoskodik. Kettő folyton a pusztát járja, egyik az állatgyógyintézetet kezeli.

Az orvos kezelése alatt van az állatgyógyászati patika is, teljesen fölszerelve; s ugyanő kezeli az elővigyázati intézkedéseket.

Azt a rengeteg sok állatot, amely kora tavasszal a Hortobágyra kimegy, mind egyenként vizsgálják meg az orvosok, s csak a kiadott bizonyítvány mellett fogadják be a legelőre. Beteg állatot rögtön föl kell hajtani a kórházba.

A mátai pusztán van végül Debrecen városnak két legnagyobb kincse: a törzsgulyája és a törzsménese. "


© Pista 2013. júl. 14. 13:13 | Válasz | #135
Én Istenem adjál esőt,
a lovamnak jó legelőt,
hadd egyen!
A lovamnak jó legelőt,
hadd egyen,
nékem pedig szép szeretőt,
hadd legyen!

A lovamnak jó legelőt,
hadd egyen,
nékem pedig szép szeretőt,
hadd legyen!

Ez az utca bánat utca,
bánat kővel van kirakva,
simára,
Az is azért van kirakva simára,
jön a babám lakkos szárú csizmába!
Az is azért van kirakva simára,
jön a babám lakkos szárú csizmába!

fromme 2013. ápr. 10. 16:42 | Válasz | #134
A vers pontosan:

Nagy László - A FÖLTÁMADÁS SZOMORÚSÁGA

Akik Ady Endrét öröklétben sértegetik, a tőrdobálóknak ne legyen irgalom. Nem fönséges, nem szent merénylők, csak a tűrhetetlen nagyság ellen fenekedők. Labancnak is rosszak. Nem kapván mesteri áldást beállnak a gyötretőkhöz. Iskolás mérlegeken hogyan is lehetne lemérni a nagy cethalat, akitől megőszült a tenger.

Mondják, ez alig művészet, inkább téboly, parázna nyihogás, vörös hahota. Akiknek ország nem fáj, azoknak: póz-magyarság, akiknek semmi se fáj, azoknak póz-emberség. Póz-e, ha embert is magához mérhetőt kíván? Különben beköltöznének a hajába a férgek, petéznének isten-üstökébe. Mondják, ez a kín a lueszé. És odanézzetek: sebeit viseli mandzsettagombnak! És persze, garázda mutatványos. Ők esztétikus szemfényvesztők, csak nyuszifarkot varázsolnak a hölgyek lázverte szelencéjébe – púderpamacsnak. Kérlekalássan, ez a poéta, ez egy hamisítatlan vidékfi! Igen, a rezgő nyárfát nem téveszti össze a diófával. Ez a cigány Ady Endre cifrálkodik! Uraim, Godolphin Arabian sallangosan is a telivér mének királya. Pedig vonszolt vala vizes-lajtot, és vala szomorú próbamén, ami jelenti, hogy csupán a csiklandozásra jogosult. Ám az ő lelke tűrheté, pördítvén lovászokat félre, a kiváltságos ellenfelet megtépázva, vérben és tajtékban felküzdé magát fekete koronának a Szerelemben. És akkor megadaték neki a legfőbb rang, s viselhette a legékesebb szerszámokat. Kár, hogy a művészetben a silányságot szaporítják uraim.

Mondják, a Léda párizsi kalapja árnyékot vetett agyára, úgy utazott példákért a Romlás Virágaihoz. Mondják, utazott megkésve, mert a Baudelaire-versnek, akárcsak az ökörvérszínű mellénynek, divatja múlt. Simítsa meg rángó szánkat a mosoly. Uraim, a benső tartást lemásolni máig sem lehet. A költői vakmerőségnek nincs köze máig sem a divathoz. De bizonyos, hogy kiszemelik az ősök az utódokat. Rámutatott a gyémántos franciára a templomépítő Dante, rá az iszákos Edgar Poe is. Lát Ady Endre kéklángú ujjakat feléje nyúlni a hazai sötétből, idegen éjből. Láthat X, Y, Z is, de utód nem lesz belőlük, mert hamis a káprázatuk: így épülnek templomok almáspitéből.

Mondják, villogtatva a magukét. Kérdik, mért nem hág egy fokkal magasabbra, a csillag-bánatú Apollinaire-höz. Tudjuk, ez a meglőtt szürrealista fej nemcsak a sebészi pólyától magasodik, akár egy havas. A Magas Tátrában tébolyog Ady Endre régen, vele a Föltámadás szomorúsága. Nézi szöghelyes tenyerét, belenéz a Csorba-tóba, mint később a csorba tükörbe, görbe tükrökbe, és nem ismer magára: Föltámadtam, jaj, föltámadtam!

A virágdobálókat szeressük-e? Hullt a virág, szakad a virág azóta is. Dobálják barbárok, igazi szeretők, sznobok. Lehajol néha a költő, megtisztel egy-két szálat, feltűzi lidérces kalapjába. Aki annyira kívánta a hódolatot, bolyongó szelleme csömört kap inkább. Lelkekbe néz, mint hajdan a Csorba tóba, és, nem ismer magára: Föltámadtam, jaj föltámadtam!

A darabolókat, a koncolókat megvessük-e? Ezek a belsőséget marcangolók, idő múltával mindig mások, megjelennek szólván: Nekem az epéje a kedves, nekem a csíger-imádó gyomra, nekem istenes lelke, nekem az istentelen, nekem a fekete ménsége: mímelem, nekem a vérszínű orátorsága: fölveszem. Költők, esztéták s egyebek, én a szentséges testet megtartom töretlenül.

Szóljon a végszó a kufárlelkeknek, az adóvevőknek. Már émelyítően becukrozva a nép, és alulról fölfele is csúsznak a romlasztó csókok. Látok én csillagra akasztva egy elárvult ostort. Nekem Ady Endre ostora tetszik.
Válasz 'nyakashajdu' üzenetére (#81)

balmazujvarosi 2013. jan. 15. 07:03 | Válasz | #133
http://www.youtube.com/watch?v=G1yU2gWlx3I&list=UU7tMZTQ_4Nx2XqMN8oC4YUw&index=3
Válasz 'kis bojtár' üzenetére (#127)

hunorban 2012. dec. 12. 06:49 | Válasz | #132
Petőfi Sándor
A KISBÉRES

Nem ül kevélyebben a huszár a lovon,
Mint az a kisbéres a vendégoldalon,
Behordta a szénát gazda padlására,
Üres szekerével ballag a tanyára.

Hat címeres ökör sétál a szekérrel,
Legelöl a hajszás nagy csengetyűjével,
Ritka egy csengetyű, oly hangos a szava:
Harangnak illenék holmi kis faluba.

Kiált a kisbéres: "Cselő, csákó, cselő!"
S a szekérből a nagy ostort veszi elő,
Kétöles a nyele, három a kötele,
Irgalmatlanul elkezd pattogni vele.

Kati ott gyomlál a kis kertben serényen,
Mikor a szekér a házok előtt mégyen,
Még ki sem pillantott, és már ráismére
Ostora hangjáról a béreslegényre.

Ugy megörűlt rajta, hogy nagy örömébe'
Nem paréjt, hanem egy szép virágot tépe;
Ha már ki van tépve, mit csináljon vele?
Nyujtja sövényen át a kisbéres fele.

A kisbéres pedig koránsem az, aki
Az ajándékot nem szokta elfogadni,
Kivált, ha neki azt szép leány kinálja,
S legkivált ha az a szép leány babája.

Elfogadta, föl is tüzte kalapjára,
S fölugrott megint a szekér oldalára,
És közéje vágott szép hat tinajának,
S most még kevélyebben tartott a tanyának.

Mit fejében gondolt s érezett szivében,
Mit el nem mondhata ott hirtelenében:
Azt utjában olyan szépen elfütyölte,
Hogy a pacsírták is tanulhattak tőle.

Szatmár, 1847. szeptember 1-7.

balmazujvarosi 2012. dec. 09. 07:28 | Válasz | #131
http://www.youtube.com/watch?v=0vzr4S1DjxM&feature=youtu.be
Válasz 'balmazujvarosi' üzenetére (#130)

balmazujvarosi 2012. okt. 02. 18:09 | Válasz | #130
majd visszarakomsmiley
"Hej de Nagyhortobágy széles vize,
kis pejlovam nefílj tűlle.
Hónap reggel nyóc órára,
bevágtatunk Hortobágyra.
Akármilyen jeges eső,
akárhogy esik az eső..
én a babám felkeresem
mer én igazán szeretem"
Válasz 'kis bojtár' üzenetére (#127)

© bardil 2012. szept. 14. 14:12 | Válasz | #129
http://www.youtube.com/watch?v=roNfr4scH_A
Válasz 'Pista' üzenetére (#128)

© Pista 2012. szept. 14. 10:50 | Válasz | #128
(Talpuk alatt fütyül a szél)

Hallotad-e hírét, Bihar vármegyének?
Annak az átkozott, váradi tömlöcnek?
Hallottam hallottam, szenvedtem is benne,
Verje meg az Isten, aki oda tett be.

Testvérek pajtások, de hűtlenek vagytok,
Rabi sorsaimban, meg se látogattok.
Ki fogok még menni, nem fogok meghalni,
Testvéri hűségtek, meg fogom szolgálni.

Kékellik a Mátra, eső akar lenni,
Keres a vármegye, be akar fogatni.
Nyergeld fel hát pajtás, a fekete pirost,
Hadd ugratom által, a zavaros Szamost.

A zavaros Szamos, könnyen által lészen,
A régi babámnál, jó vacsora lészen,
Cifra rojtos kendő, ágyára terítve;
De sok csikóslegény, véres verítéke.

Szomorú az idő, meg akar változni,
Szomorú a szívem, meg akar hasadni.
Könnyű néked babám, odabent az ágyban,
Ej de nehéz nékem, idekinn magamban.

Szegénylegény vagyok, járok mint gavallér,
Eszi a nyakamat, a koszos inggallér.
Istenem jó atyám, hol lészen halálom?
Erdőn-é vagy mezőn, vagy a rónaságon?

Elmennék a pusztán, meg találnak fogni,
Ha a mezőn megyek, meg találnak lőni,
Elmennék az erdőn, megesznek a vadak,
Majd kiénekelnek, az égi madarak.


kis bojtár 2012. júl. 21. 16:05 | Válasz | #127
András nap táján az idő
Sűrűn tornyosul a felhő
Sírnak,rínak a bárányok
Csoportoznak a juhászok

Azt mondja az egyik a másiknak:
Van két hete vagy már három
Amióta a gazdám várom
De amoda jön ,amint látom
Egy fecskehasú szamár háton

Megérkezik a számadó és azt mondja ,hogy:
Jónapot édes bojtárom
Van-e károd,amint látom?
Nincsen károm, de nem is lesz
Míg e falka a kezembe lesz.

nagyapám testvérétől hallottam Balmazújvároson,Petrovics Mihálytól .
Fent van youtubon:beszélgetés petrovics m. juhásszal


Sz.István 2011. dec. 16. 20:51 | Válasz | #126
Csorda delelget a déli verőfényben,
Játszik a délibáb a nagy messzeségben.
Heverész a gulyás bokor árnyékába',
Hű társa a puli, vigyáz a gulyára.

Alszik már a gulyás, mosolyog álmában,
Julcsát ölelgeti a kis kamarában.
Csettint a nyelvével, csókot kapott éppen,
Jó volt, pedig csak a puli nyalta képen.


© Oláh Miklós 2011. nov. 18. 15:55 | Válasz | #125
Hejj gatyák és szűrök!
Fokosok és balták,
mikor kelmeteket
még betyárok hordták.

Itt lógtok sorjában
a falra szegezve.
De hol van a legény,
aki azt viselte?

Keményre vasalva,
mint a kalodába
őrizi ruhátok
a vármegyeháza.

Még a ritka erdő
csak benéz a dombról,
de híretek már csak
szívemben dorombol.

Pásztorkés rovásán,
egy-két sárga lapon…
Kopik, egyre ritkul
már a magyar Bakony.

Mint liba, teknőben
tisztára koppasztva,
nem repül föl, hogyha
szütyőben a tolla.

Drávától Bakonyig
se csárda, se erdő.
Tisztára kaszálta
ez a száz esztendő.


© Barna 2011. szept. 03. 21:26 | Válasz | #124
Elnézést a külalakért, valahogy nem sikerült a strófás megjelenítés!!

© Barna 2011. szept. 03. 21:23 | Válasz | #123
Megüzenem Debrecenbe,Szabó Kálmán polgármester úrnak. Nincsen párja sehol sem az,Ő sötétpej lovának. Adja ide száz forintér,becsülettel megfízetek érte. Messze lakik a kedvesem,esküvőre azzal mennék érte. Csikós vagyok Hortobágyon,Isten tudja hány esztendő óta. Én örzőm a cifra ménest,a vármegye száz szílaj csikóját. Erre megyek arra hívnak,kalapomnál vadvirágok nyílnak.

© Berdó József 2010. okt. 27. 18:14 | Válasz | #122
Patkó Sándor nótája,lehet már ismertétek.

Rongyos csárda kétódalán ajtó
Pejparipán odaugrat Patkó.
Patkó Sándor elsó szava az vót:
Ki látott mán egy lovon hét patkót?

Ki nem látott,jőjjík ki, majd láthat:
Nígyet hordoz e' gyönyörű állat:
Az ötödik magam igaz neve.
Kettő meg a csizmámra van verve.

© Pista 2010. okt. 24. 18:25 | Válasz | #121
Bogár Imre

Zavaros a Tisza,
nem akar apadni,
az a híres Bogár Imre átal akar menni.

Hej! Átal akar menni,
lovat akar lopni,
Debreceni ződvásáron el akarja adni.

Hej! El akarja adni,
bundát akar venni,
Akibe az ű rózsáját bé tudja takarni.

Csaplárosnél hajja! van i vetett ágya?
Van vetett ágy, van szíp jány is,
betyárok számára.

Hej! Csaplárosné hajja! száz icce bort adna!
Megkínálom a vármegyét,
hogy ne legyek rabja.

Hej! Huncut a vármegye,
nem iszik belőle,
Pedig szegíny Bogár Imre mos’ van a kezibe.

Hej! Huncut a vármegye,
meg a szógabíró,
Kocsijába’, hintójába jár a lopott csikó.

Hej! Vidd el szellő, vidd el!
szíles Tisza habját!
Ne láthassa az én rózsám ladikom járását.

Mer’ ha megismeri
ladikom járását,
Mingyár’ oda kűdi a megye hajdúját.

Harangoznak dílre,
féltizenkettőre,
Az a híres Bogár Imre megy a vesztőhelyre.

Harangoznak dílre,
jó tizenkettőre.
Hóhér mondja: Bogár Imre,ájjon fel a székre.

Felállott a székre,
feltekint az égre:
Jaj Istenem! sok rablásim most jutnak eszembe.

Hej! Elsimult a Tisza,
csak a habja maradt...
Meghótt szegíny Bogár Imre, csak a híre maradt.

© Oláh Miklós 2010. okt. 18. 20:13 | Válasz | #120
Ez ugyan nem vers de mög osztom veletök.
Egy régi itteni mondás csak nem rég találtam egy század eleji gyüjtésből.

"Égy csöppet sé siessünk,
Itt a jó gyöp, ötessünk"


© karikasostor 2010. jún. 25. 20:12 | Válasz | #119
betyárdal

Amoda le hármas halom,
Körüllepte azt a barom.
Ha legeli, hadd legelje,
Kedves rózsám van mellette.

Nem vót a mult nyáron esső,
Nem vót a nyájamnak mező.
Ej, de rossz is volt tanyázni:
Sokat kellett éccakázni.

Maj lösz a jó(!) nyáron esső,
Lössz is a nyájamnak mező;
Nem köll akkor éccakázni,
Csak a csárdába mulatni.

Eltörött a kutam gémje,
Hol itatok hónap délre?
Pántlikát kötök a gémre,
Mégis mögitatok délre.


Ormánság (Baranya m.)

© karikasostor 2010. jún. 07. 19:25 | Válasz | #118
Esteledik alkonyodik
Gulya, ménes takarodik
A számadó káromkodik
Három bojtárja bort iszik

Egyik iszik a Meggyesbe
A másik a Cserepesbe
A harmadik a Morgóba
Gulya ménes csavargóba

© Ilka 2010. máj. 17. 15:34 | Válasz | #117
Lóra csikós lóra,
elszaladt a ménes.
Elszaladt a ménes,
csak egyedül maradt,
a pányván a nyerges.

Igyál,egyél pajtás,
ez csak az áldomás.
Ez csak az áldomás,
majd vissza jövőre,
hajtok helyette mást.



/Dél-alföldi népdal./

andrás 2010. máj. 15. 13:56 | Válasz | #116
szüleim,nagyszüleim nótái csengnek a fülemben valahányszor megnézem az oldalt.bízok abban,hogy még száz év mulva is éneklik majd e dalokat

© Pista 2010. ápr. 27. 18:43 | Válasz | #115
Patkó Pista

Patkó Pista nem nagy nemzetbű való,
Nem kő neki selyem dunyha, takaró,
Nem köll néki felesíge dunyhája,
Beíri azt tizenhat-szí gatyája.

Kiment Patkó a csipkei erdőre,
Dufla pisztó vágott vassal megtőtve.
Dupla pisztó nem látszik a subábul,
Nem fil Patkó maga kilenc zsandártul.

(Csákvár)

© Nagy Zsolt 2010. ápr. 21. 06:47 | Válasz | #114
Ez nagyon szép!
Isten nyugosztalja Gábor bácsit!
Válasz 'Lovász' üzenetére (#113)

© Lovász 2010. ápr. 20. 11:10 | Válasz | #113
Csikós a pusztán
Szabó Gábor emlékére



Felizzott a magyar puszta, a Nap konokul bünteti,
De tűzben edzett haragja, a rosszat el nem tünteti.
A forró pára homállyal takar, s megcsal egy- egy déli óra,
S bár szikes szívem oly keserű, de hallgat még a hívó szóra.


Lóra szállok most is, biz az idő őt is jól megrágta,
Két öreg társ, nincs egyebük, mint e föld, a közös vágta.
Kalapomat sok nyár szítta, s már ingem is csak sápadt felkelő,
De mellemen a lajbi szoros, feszíti minden ős és felmenő.


A sok száz pata hirtelen az ereimben dübörög,
E folyton fogyó csöppnyi ménes lelkemben még szent, örök.
Csikós voltam, ember voltam, a Jóistenhez is majd akként térek,
Előtte úgy is, akár e rónán, mint becsületem, annyit érek.


Kezemben az ostor lendül, a szikes vére folyni kezd,
E ráncos orcán halk mosolytól tündöklik most két gerezd.
Elfogy a föld, múlik a múlt, és büszke fajtám is lassan eltűnik,
De az egyszerű, hű magyar szívünk, míg áll e haza, meg nem szűnik.





Kecskemét, 2010. április 20.

Kasztel Antal

© Pista 2010. márc. 16. 18:55 | Válasz | #112
Ha felülök a fekete halomra,
Onnan nézem merre legel a gulya.
Parancsolom bojtáromnak Pestának,
Csapja meg a bal szárnyát a gulyámnak.

Megcsapta a bal szárnyát a gulyámnak,
Mindjárt látom híja van a marhának.
Sárga lovam pányvára van kikötve,
Kinek tetszik, menjen rajta, keresse.

Elköltözött a daru, meg a gólya,
Senki sincs már a pusztába maradva.
A pusztába magam járok egyedül,
Rajtam még a Jóisten se könyörül.

© Pista 2010. márc. 16. 18:53 | Válasz | #111
Amott legel, amott legel,
Amott legel hat pej csikó magába.
Mind a hatnak, mind a hatnak,
Mind a hatnak rézbéklyóba a lába.
Gyere pajtás, térítsd vissza a csikót,
Reszeljük le, reszeljük le,
Reszeljük le a lábáról a béklyót!

Lereszeltük, lereszeltük,
lereszeltük a lábáról a béklyót.
Most már pajtás, most már pajtás,
Most már pajtás merre hajtsuk a csikót?
Majd elhajtjuk, amerre a nap lejár,
Arra tudom, arra tudom,
Arra tudom a gazdája sosem jár.

© karikasostor 2010. márc. 13. 21:16 | Válasz | #110
Cifra gulya, cifra gulya
nem hallatszik a kolompja!
Száll az alkony a pusztára,
ma láttam meg utoljára!

Cifra gulya, cifra gulya
de nagy az én szívem búja
selyem, bársony suhogóban
megy a rózsám kézfogóra!

© Pista 2010. feb. 26. 14:54 | Válasz | #109
Petőfi Sándor


KINN A MÉNES, KINN A PUSZTÁN

Kinn a ménes, kinn a pusztán,
A betyárok országutján.
Benn a csikós a csárdában,
Iszik istenigazában.

Hadd igyék, ha kedve tartja,
Ha kiszáradott a torka,
Nem is csoda ily melegben,
Süt a nap eszeveszetten.

De ha beballag kend, bátya,
Iszogatni a csárdába,
Legyen gondja a ménesre,
Bízza kelmed jó kezekre.

Ott kinn hagyott három bojtárt,
Egy sem ér egy hajító fát,
Mind a három azzal mulat,
Hogy alszik a kalap alatt.

Hevernek a földön hanyatt,
Orcájok a kalap alatt,
Egyebökkel nem gondolnak,
Ha megpörköli is a nap.

Hát amott Kecskemét felől,
A homoktorlatok megől
Ki lépeget szép lassacskán
Egy szép sötétpej paripán?

Szép tüzes ló, de még rajta
A legény tüzesebb fajta,
Bátorság van a szemében,
Karikás-ostor kezében.

Csak jön, csak jön, halk lépést tart,
Egyszer a méneshez ugrat,
Kiszakít egy jó nagy falkát...
Kis-Kunság, most isten hozzád!

Fárad a nap, már alant jár,
Egyre nyargal még a betyár
És előtte a paripák,
Csattog-pattog a karikás.

Jön a csikós a csárdából,
Gyógyulóban mámorából,
A bojtárok ébredeznek,
Nagy híja van a ménesnek.

El az egész kerületbe
Ló-keresni, szedtevette!...
De hiszen kereshetik mán
Kit Szabadkán, kit Kikindán.

Pest, 1847. december

© Pista 2010. feb. 26. 14:49 | Válasz | #108
Petőfi Sándor


KUTYAKAPARÓ

Kivül-belül szomorú csárda ez
A Kutyakaparó,
Éhen-szomjan szokott itt maradni
A jámbor útazó,
Mert eledelt nem kap, és hogyha csak
Rápillant borára,
Megátkozza Nóét, hogy szőlőt is
Vett be a bárkába.

A kis szobán hosszu vékony asztal
Nyujtózkodik végig,
Feldőléstül erőtlen lábai
Már csak alig védik.
Amily hosszu az asztal, mellette
Olyan hosszu a pad,
Közepe, nem a sok űlés, hanem
Vénség miatt horpad.

Átellenben az ágy. Réges-régen
Lehetett megvetve;
Lefekünni beléje, nem támad
Senkinek is kedve.
Fejét egyik vállára bocsátá
A pufók kemence,
Redők gyanánt tisztes agg homloka
Meg van repedezve.

Mogorva vén ember itt a csaplár,
Szavát sem hallani,
Szájat ő csak azért tart, hogy legyen
Mivel ásítani.
Ilyen a csaplár, a vén Dömötör;
Hát a felesége?
Ez takaros menyecske lehetett
Annak idejébe'.

De az idő a szegény jó asszonyt
Megviselte rútul,
Noha ötven, ötvenöt esztendőn
Még nem igen van túl.
Boglyas fakó haja beillenék
Repce-petrencének,
És melléje mindjárt szörnyü képe
Madárijesztőnek.

Ő sem igen beszél; s ha szól, száját
Szidalomra nyitja,
Hogy a vármegye a betyárokat
Már mind kipusztítja;
Még mikor a világ ezeké volt,
Ha nem csordult, cseppent,
De ezek híjával a kereset
Egészen megcsökkent. -

Odabenn a Kutyakaparóban
Igy forog a világ,
Ily szomorún, s az ember vidámabb
Dolgot kivűl se' lát.
Ablaka csak egy van, és annak is
Üveg csak a fele,
Fele pedig ó kalendáriom
Kitépett levele.

Pendelyes gyerek voltam még, mikor
Az az eső esett,
Mely falának kétharmad részéről
Levitte a meszet,
S ami rajta imitt-amott maradt,
Az egészen sárga,
S korommal írt furcsa figurákkal
Van telefirkálva.

Pózna végén abroncs a cégére,
Ha véle összevesz
A szellő, mint az akasztott ember,
Oly búsan lengedez.
Jószágból a csaplárnak nem jutott
Egyéb egy kuvasznál;
A ház végénél szundikál naphosszat,
Nem árt, nem is használ.

És amilyen maga ez a csárda,
Olyan a vidéke,
Körülötte a homokbuckáknak
Se' hossza, se' vége.
A meztelen homokban alig teng
Egy-két gyalogbodza,
Mely fekete gyümölcsét nyaranként
Kedvetlenül hozza.

A harangszó a távol falukból
Meghalni jár ide,
S az eltévedt madár körülnéz csak
S odább megy ízibe.
Még a nap sem süt itt úgy, mint máshol;
Bágyadtabb sugára,
Mintha szánakozva tekintene
Ez árva csárdára.

A csárdától vagy száz lépésnyire,
Kopár dombtetőn fent,
Senki által meg nem látogatva,
Áll egy régi kőszent;
Ennek is valaki egy kopott tarisznyát
Akasztott nyakába,
Mintha mondta volna: menj isten hirével,
Mit állsz itt hiába!

Pest, 1847. január

© Pista 2010. feb. 26. 14:38 | Válasz | #107
Petőfi Sándor


AZ ALFÖLD

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. -

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.

Pest, 1844. július

© Pista 2010. feb. 26. 14:20 | Válasz | #106
Petőfi Sándor


A CSAPLÁRNÉ A BETYÁRT SZERETTE...

A csaplárné a betyárt szerette,
De a betyár őtet nem szerette.
Csaplárnénak örökbevett lyánya
Volt a betyár egész boldogsága.

A csaplárné ezt megirigyelte,
Irígységből a leányt elverte,
Elverte a háztól a világba;
Pedig ott kinn tél, fagy volt javába'.

A szegény lyány ment egy kis darabot,
Aztán leűlt, űltében megfagyott.
Esett ez a betyárnak tudtára,
S csaplárnénak lett kínos halála.

Betyár ezért hóhérkézre kerűlt,
De nem bánta ő, még inkább örűlt;
Mert mióta a lyányt elvesztette:
Pipa dohányt sem ért az élete.

Pest, 1844. április

© Pista 2010. feb. 26. 14:19 | Válasz | #105
Petőfi Sándor


HÍRÖS VÁROS AZ AAFŐDÖN KECSKEMÉT...

Tisza-Duna közti tájbeszéd szerint

Hírös város az aafődön Kecskemét,
Ott születtem, annak öszöm könyerét.
A búzáját magyar embör vetötte,
Kakastéjjee szép mönyecske sütötte.

Nincs énnéköm mestörségöm, nem is kő,
Van azé jó keresetöm, jobb se kő,
Vót is, van is, lösz is, hiszöm istenöm,
Míg utast lát a pusztába két szömöm.

Ómáspej a nyergös lovam, nem vöttem,
Szögénylegény szép szörivee szöröztem.
Csillagos a feje, kese a lába -
Mögeresztöm, a szél sem ér nyomába.

Ezön járok, mint kiskiráj, kényösen,
Borjúszájas ingöm lobog szélösen,
Süvegöm a jobb szömömön viselöm,
Mindön embör előtt mög se emelöm.

Be-benézök a bugaci csárdába,
Öszöm, iszom, kedvem szörént rovásra;
Ölégségös hitelöm van ott néköm,
Mögfizetök, böcsületöm nem sértöm.

A vármögye emböreit pej lovam
Csak ojan jól mögösmeri, mint magam.
Ha érköznek, nagyot nyerít - rátermök;
S ha rajt vagyok, gyühetnek már őkeemök!

Debrecen, 1844. január-február

© Pista 2010. feb. 26. 14:16 | Válasz | #104
Petőfi Sándor

LOPOTT LÓ

Mint a porszem szélvész
Fuvatán,
Röpül a legény gyors
Paripán.

'Honnan, atyafi, oly
Hevenyén?'
"Pusztáról csikóval
Jövök én.

A nyerítő ménes
Ott legel;
Pej csikómat onnan
Loptam el.

Túri vásár nincsen
Messze már;
Szegénylegény oda
Lovon jár."

'Ej, nem ugy, jó földi,
Nem ugy ám!
Adja kend csak vissza
Paripám.

Enyim a ménes, mely
Ott legel,
A csikót kend tőlem
Lopta el.' -

De szavára nem hajt
A betyár;
Őkegyelme már jó
Tovajár.

Mégis a gazdának
Vígaszul,
Hátrafordulván, így
Válaszol:

"Föl se vegye kárát,
Gazduram;
Hiszen úgyis elég
Lova van.

Hej, csak egy szivet bírt
E kebel -
Azt is a kend lyánya
Lopta el."

Kecskemét, 1843. március

© Szűcs Vendel 2009. szept. 15. 10:15 | Válasz | #103
Ady Endre

A HORTOBÁGY POÉTÁJA

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.


© Pista 2009. aug. 31. 13:42 | Válasz | #102
A Kossuth Rádióban(13 órától)a héten "Fekete bojtár vallomásai" címmel Sinka István önéletrajza megy folytatásokban, Koncz Gábor a felolvasó.

© Szűcs Vendel 2009. máj. 09. 17:35 | Válasz | #101
Én vagyok a vármegye gulyása
(dél-alföld)

én vagyok a vármegye gulyása
a gulyámat hét bojtár hajhássza
hét bojtárnak vagyok fejedelme
úgy tisztelnek számadó kigyelme

ha látom a förgeteg elejét
felütöm a süvegem elejét
csak úgy lesem az időt alóla
még a jég is visszapattog róla


Ihajla ezt a kislányt

ihajla ezt a kislányt nem az anyja nevelte
ihajla az erdőben a vadgalamb költötte
nem kell neki édesanyja cifra selyem dunyhája
ihajla betakarja szeretője subája

ihajla sárga virág ha leszakítanálak
ihajla mit mondanál kisangyalom ha elhagynálak
mit mondanék kisangyalom nem mondanék egyebet
ihajla a Jó Isten borítsa rád az eget




© karikasostor 2009. ápr. 28. 21:21 | Válasz | #100
Alig várom tavasz legyen

Alig várom tavasz legyen
Hogy a réten sok ló legyen
Békó láncom harminchárom
Telelopom még a nyáron

Loptam lovat harminchármot
Mégsem zörgettem a láncot
Most loptam egy vak szamarat
Azért zörgetem a vasat

A tiszttartó ül a székbe
Kacsintgat a jobb szemembe
Kacsintgat a jobb szemembe
Hány pár csikó jut eszembe

Kettőt adtam bíró úrnak
Ne örüljön bajaimnak
Mert ha bajaimnak örül
Ég a háza köröskörül

Serény házi szolgabíró
Akasztani fára való
Az állta el az utamat
Elvette a csikaimat
De azért mégis duhaj lettem
Malacokkal kereskedtem

© Hadházi Balázs 2009. feb. 14. 09:08 | Válasz | #99
Petőfi Sándor: Zöld Marci (1847.április)

Négyágú épület, amely be sincs fedve,
Mely akasztófának vagyon keresztelve,
Akasztófa mellett hollók károgása,
Nem volt Zöld Marcinak hét országban mása.

Pej csikó szájában fényes acélzabla,
Hányta a szikrát, ha a csikó harapta.
Rajta, Zöld Marci, te futottál, röpültél,
Mint a lobogó láng, kit elkapott a szél.

Ugyancsak megteszi!... Marci, hol vehetted
Lobogó gatyádat, lobogó ingedet?
Szép menyecskék varrták fehér patyolatból,
Csók lett érte díjok piros ajakadról.

Szép legény volt Marci, szerették a lyányok.
Ha én utánam is annyian volnának!...
Amerre Marci járt, volt harang szólása,
Sok szerelmes szívnek hangos dobogása.

Minek volt sarkantyú kordován csizmáján?
A szép szó is fogott sörény paripáján.
Nem is a ló, hanem hát a tánc számára
Verette a csengőt csizmája sarkára.

Rátermett a táncra Marci, nem tanulta;
De őtőle sokan tanulhattak volna.
Betért a csárdába, ha szólt a muzsika,
S szilaj kedvvel amúgy magyarán megrakta.

Nem kívánkozott ő Bakony erdeibe,
Oda csak a félénk tolvaj rejtezik be,
Bokrok közé búvik, onnan ugrik elő,
Úgy ragadja torkon, aki arra menő.

Marcinak Hortobágy volt rendes tanyája,
Hortobágy, a puszták óriás királya,
Kiállt az országút síkjára, s az utas
Száz lépésről látta, hogy majd lesz ne-mulass.

Ha gazdag utas jött, Marci így kiáltott:
"Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod!"
Ha szegény utas jött, ezt mondta szívesen:
"Nesze az erszényem, s áldjon meg az isten!"

Fegyverneki puszta, fegyverneki puszta
Szegény jó Zöld Marci halálát okozta,
Négyágú épület volt halálos ágya
S temetési dala varjak károgása.

© öregkutya 2009. feb. 11. 17:05 | Válasz | #98
Nagyon szép és megható történet.
köszönöm.Öregkutya

© Pista 2009. feb. 11. 12:53 | Válasz | #97
Móricz Zsigmond



Az utolsó betyár


"Tél van, hideg. Olyan hideg, hogy megfagyott az egész világ. A földön kopogva gurul végig a göröngy, mint a kavics, ha a kóbor ember kővé vált csizmája orrával elrúgja. De megfagyott a csizmában a szalma, a szalmában a láb; megfagyott a boton a kéz, a mellben a szív és az agyban a gondolat.
Mégis menni kell. Mint egy romló gép, úgy halad előre mindig lassabban egy ember. Nem tudva honnan, hová. A feje előreszegve mint a bivalyé, mikor jármot húz, a szeme véres és kidülledt, a hidegtől vizes.
Egyszerre csak egy szélostor, csupa éles tűből vert korbács vág végig rajta , s félrecsapva kurta gatyáját, mint a gereben eszi bele magát a kékre fagyott élő húsba.
A betyár megáll és hátat fordít a szélnek, míg az el nem röpül. Akkor valami gondolatféle támad benne. Az jut eszébe , hogy azok a kutyák akik kergetik, meleg mundérba vannak öltözve; ha megéheznek pecsenyét sütnek, kulacsot nyakalnak és adomázva kacagnak a futó betyáron. Ő pedig két napja nem evett, s már a gyaloglás sem melegíti.

-Megölöm a világot!- emeli fel botját, s rémítő érzéssel gondol mindenkire, aki nem fázik és nem szenved.

Azután nekiindul. Ugyanazzal az egyenletes lassúsággal. Nincs hova siessen; nem is tudja hol jár. Eltévedt a pusztán.
Besötétedik. Mélységes barna-fekete köd telepszik a földre. Vigasztalan, reménytelen. Az ember csak megy, megy. Hirtelen nagy fekete tömeg állja útját. Felnéz, s a szeme a váratlan meglepetéstől kimered. Ház van előtte.
Két lépés az abalak. Odamegy, benéz. Fekete füstös, alacsony szoba, a pásztorkandallóban tűz világít, bent gyerekek kacagnak.

-Megölöm mindet!

Az ajtón nem keresi a kilincs madzagját, nekiesik egész testével, s majdnem bebukik rajta.

Belép. Valami állati hang tör ki belőle. A botot fel akarja emelni, hogy üssön, de az ujja nem mozdul, csak a karját emeli. Arca eltorzul, és a szeme szinte kifordul üregéből.
Rettegve hallgatott el a család. Csak a gazda, ki betegen fekszik, kiáltja:

- Ki az?

A bot koppan a földön. A tűz éppen fellobban, s a világosság megkápráztatja a betyár szemét. Tehetetlenül áll, s csak gondolatban morogja:

-Megölöm őket! - de a gyilkosság perce elmúlt.

-Jó estét bácsi. Adjon Isten jó estét - szól az asszony, s a gyereket leteszi a földre. Feláll és közelebb megy. - Ilyen időben Istent kísérteni!...- mondja, s szépen beteszi az ajtót.

A betyár nem szól, csak áll. A szeme egy fél sonkát lelt meg a kandalló gerendáján, szeretne rárohanni, mint a vad, de lám márs feltámadt benne az ember: nem akarja hogy éhes kutyának nézzék.

Rávetette szemét az asszonyra. Közönséges kis széles szájú benyomott arcú személy; vékony száraz, semmi teste, de meleg, csak úgy árad belőle a melegség. Megfogta a betyár kezét. Azt, amelyikkel a botot tartotta, nem is sietett róla levenni, s megindult a vér keringeni az ember ereiben.

-Jézus Isten, hisz ez az ember megfagyott! - kiáltott az asszony. -Csupa egy jég a húsa. Ugyi éhes is, lelkem?

A betyár megrántotta a szemöldökét, de a szeme újra odatapadt a sonkára, zöldes tűzzel mint a farkasé.

-Jaj, csak a tűzhöz nem menjen, üljön ide az ajtóhoz! - s leültette a lócára, mintha a tulajdon ura lett volna. Kifejtette merev ujjai közül a botot, s pálinkát hozott elő. A betyár nem tudta megfogni az üveget, úgy kellett beletölteni az asszonynak.

Mikor égetni kezdte bent a szesz, újra ez volt az első gondolata: Megölöm mindet!

És ismételgette magában, de hagyta, hogy az asszony etesse, itassa, levetkőztesse, s mikor fagyos csizmáját enm lehetett lehúzni, úgy tegye bele mindenestől a lábát egy désza hideg friss kútvízbe.

Az asszony azzal a csudálatos oktalan jóságal súrolta, mosta hóval a fejét, vállát, hátát, amelynek sejtelme sincs róla, hogy most jót tesz... s a férfi azzal az egykedvű oktalansággal tűrte, amely nem is sejti, hogy jót tesznek vele.

Hisz az természetes. Másképp megfagyna...
Közben pedig egyre mondogatta:
Megölöm őket.
De nem szólt egy szót sem. Megetették, legfeketették.
S ő feküdt mereven, behunyva a szemét, s azt gondolta, hogy most kell meghalni. Kinyújtotta a lábát, keresztbe tette a kezét, mint a halottakhoz illik, s várta az utolsó ráját.

Másnap reggel fölpattant a szemhéja, s a nedves kiolvadt kia ablakon át látta, hogy megindult a havazés, a hideg is enyhült, s odakinn sűrűn hull a hó.

A betyár elgondolta, hogy ha ide nem akad, most ott fekszik kint, még merevebben, még csendesebben, s beborítaná az Isten a fehér szemfedővel...

Mindig jobban kezdett dolgozni az elméje.Cudar dolgo élni. Annak jó, aki nincs. Mégis hogy haragusznak, ha az ember valakit bejuttat a másvilágra, pedig hisz ott van a paradicsom... S lám egy a vége mindennek: a gödör. Jó megszabadulni a kínlódásoktól. S milyen könnyű is...

Az asszony lármázni kezdett a gyerekekre, kik a hógolyózás után pirosan, kacagva s havasan rontottak be.

A másik ágyon a beteg, úgy látszik nagyon rosszul van, keservesen nyöszörög.

Be' jó volna ha leszakadna a fedél s agyonütne mindenkit. Egy csomó szerencsétlennel kevesebb volna.

Felnézett a rongyos kunyhó tetejére. Padlás nincs a szalmafedél dérrel borítva, lecsüngő pókháló, mint a kivirágzott rozmaring.

Rossz fázni és még rosszabb éhezni. Ez a baj ez a kettő. és vannak akik sohasem fáznak, sohasem éheznek. De ha azokhoz megy be az üldözött akiknek mindeük van...

Hirtelen elképzelte, hogy mi lett volna, ha az este nem ide téved, hanem valami kastélyba...

Újra feltámad egészen az ádáz embergyűlölete.
Megölöm őket. Mert azoknak büntetés, ezeknek megváltás a halál.
Hevesen emelte fel öklét s leeresztette újra.
Csöndes lett.
Behunyta a szemét, s megszűnt gondolkozni.

Egy meleg tenyért érzett a homlokán. Felnézett. Az asszony állt előtte.

-Jó reggelt már na.
-Jó reggelt.
-Mit álmodott? Óh, hiszen már jól van.
-Jól.
-Pedig bizony alig hittem; úgy állított be az este, mint az ijedelem. Jaj, jó ember, minek megy útra ilyen időben?
-Hm.
-Muszáj volt, ugyi? Csak az én uramat is meggyógyítaná már a Jóisten. Jaj, nem tudom én, hogy kell élni a világban.
-Mi baj?
-Óh, egyebe sincs a szegénynek, csak baja. Már most kifogytam mindenből, bementem volna a városba a sógorhoz, kérni egy kis lisztet, mit, kölcsön, majdcsak megérjük a tavaszt, de ez az én emberem mindennap rosszabbul van, most már magánál sincs. A pulyának főztem egy kis létyót... ér is az a habarék valamit, mikor csak csupa víz, se lisztem, se zsírom. De a gyerek szegény nem bánja, csak legyen mit kanalazni. Aj, mennyit is kell sanyarogni, míg felnő a pulya...

Így ömlött a szó, mint az ócska daráló síró hangja. Az eleven nyomorúság a fekvő férfit úgy megrendítette, hogy felült, s tevékyen elméje elfelejtett minden okoskodást.
-Hát mi lesz veletek? - kérdezte olyan gonddal mintha testvére lett volna az asszony.
-Tudja a Jóisten.
A betyár sóhajtott, lehajtotta a fejét s elgondolkozott.
-Hány esztendős vagy? - int a legnagyobb fiúnak, ki az anyja szoknyája mellől bámészkodott. A gyerek félretekerte a nyakát, s nem felelt. Az anyja szólt.
-Nagy lógó e már. Van vagy tíz esztendős úgy tartom. De olyan szégyellős...
-Bejönnél velem a városba? Vásárolni..
-Be - szólt csendesen a kisfiú.
-Hogyne be bizony - kap a szón az asszony. - Hisz egy órási út sincs... Jaj, de nincsen nekünk pénzünk.
-Van nekem - vágott közbe a betyár -, vagy lesz - tette hozzá sötéten.
Az asszony ránézett, s csöndesen szólt.
-Jaj, csak ne úgy kerítse... Nem szoktunk mi ahhoz..Tán inkább éhen halnék.. Pedig bolondság... Bánom is én, csak magának ne legyen baja... Nem haragszik?

A betyár megtorpanva hallgatta, hogy alkuszik az asszony a lelkiismeretével. Ő is azt csinálta, a lelkiismeretével számolt.
-Ne búsulj, nem olyan pénz... - szólt vontatva.
Azzal felkelt és öltözött.
-Öltözz -szólt agyereknek is.
Az asszony az apjok ruhájábabugyolálta a fiút, és elmondta a városbeli ismerőseit, rokonait, férjhez menetelének történetét.
-Hét osztán mikor jönnek vissza?
A férfi nagyot hallgatott rá.
-Én nem jövök vissza.
-Jaj, dehogyisnem. Ugyi látjuk még.
-Soha.
-Pedig az én uram is úgy szereti a jóembert... Osztán Rudas ferenc nevezetű a sógorom...
A betyár erővel tépte ki magát, sose volt ilyen keserves perce.
-Isten áldja meg - szólott, s vitte a kisfiút az ölében. Az úton úgy eldiskurált vele, mintha a maga fia lett volna.

Beértek a városba; beállítottak a sógorhoz.
-Maga Rudas Ferenc?
-Én vagyok.
-Legyen oly emberséges - szólt a betáyr rendületlenül tódozva a szót. -Egy kis pénzvárandóságom van valahol, jöjjön el, hozzon is még valakit magával tanúnak. Ennek a gyereknek adom; tartozom nekik; osztán vegyenek belőle zsírt, lisztet, meg ami kell - beteg az apja -, szállítsa ki nekik.
-Szíves örömest.
Így mentek fel négyen, öten a komiszárushoz.
A kapu előtt tréfálódzva szólt a betyár.
-Hó, fiam, nem megyek be, hacsak nem viszel. Pedig ott mindent kapsz, ha beviszel.
-Jöjjön be kend, jöjjön - s megfogta a ruháját.
-A kezemet, fiam, úgy húzzál.
A gyerek úgy tett.
Ilyen módon mentek be az udvarra, be az irodába.
-Kérdezd, fiam, hol a csendbiztos úr.
-Hol van a csendbiztos úr?
-Itt vagyok. Mit akartok?
-Mondjad fiam: Elfogtam a Kormost, adják ki a salláriumot.
A kicsi szépen utána mondta.
-Elfogtam a Kormost, adják ki a sallalárét.
Most tudták meg az emberek kit kísértek.
Bámulva nézett még a csendbiztos is a híres rablóra, akit három megye pandúrja sem tudott összeszedni, s Ráday száz pengőt tűzött ki a fejére.
-No, te kutya - rivallt rá dühösen-, mégis megkerültél.
-Meg könyörgöm... - szólt alázatosan. Aztán keménye tette hozzá. - Látja, csendbiztos úr, kicsoda fogott el?
-Látom.
-Megkapja-e értem a százpengőforintot?
-Meg ám.
-Akkor jó. Mert a szentháromságra, senki ide nem hozott volna, ha ez a poronty nem.
A pandúrok körülvették, hogy béklyót tegynek kezére lábára. Kormos a sírva fakadó gyereknek mégegyszer megsimogatta a fejét.
-Osztán, fiam, tisztelem az édesanyádat. Jó ember legyen belőled.
Könnyet törült ki a szeméből, s mikor elvezették, ezt gondolta magában.
-Mindegy. Ha engem elótanak, olyan, mintha az egész világot megöltem volna... úgyse látom többet.
S a tömölc fenekén felnézett az ablakra, sóhajtva reménnyel:
-Úristen. Hátha nem is ítélnek halálra. "

© öregkutya 2009. feb. 11. 07:21 | Válasz | #96
Jaj de jó, nekem ez kedvencem Móricz-tól.Köszi hogy feltetted.
üdv:öregkutya

© Pista 2009. feb. 08. 22:30 | Válasz | #95
Móricz Zsigmond


BARBÁROK

1

A kis kutya, a puli fülelt, szimatolt s a következő percben vicsorítva kezdett ugatni.

- Mija? - szólt rá a juhász.

A kutya csak még jobban ugatott.

- Városifélék? - kérdezte a juhász.

A kutya egy pillantásig hallgatott.

- Pusztabéli?

A kutya ugatni kezdett.

- Akkor mi bajod?

A juhász végigheveredett a subáján, a szamár árnyékában és többet nem törődött az egésszel.

Egy idő múlva a két komondor is észrevette, hogy idegenek közelednek s mély konduló ugatással ők is rákezdték. Olyan fertelmesen acsarkodtak, mintha nyúznák őket.

De a juhász már tudta, hogy valamelyik pásztortársa közeledik, a puli azt jól megmagyarázta neki.

Jósokára volt, mikor a két szamaras juhászt ki lehetett venni, ahogy a leégett pusztán közeledtek. Lassan jöttek a szamáron, és a szamár lába előtt két kutya is ott poroszkált.

A puli a gazdája lábához állt s abba nem hagyta egy pillanatra a csikorgó csaholást.

A komondorok lassan meg-megbékéltek, hogy felismerték a sorstársat. Talán a kutyákat is megismerték. Egy-egy időt hallgattak, aztán egy-egy verset ugattak, de nem vették nagyon a lelkükre az ugatási munkát.

Csak a puli nem hagyta abba, az úgy visított, mintha késsel metélték volna.

Mikor a két vendég ideért a nyáj közelébe, a komondorok összeverekedtek a jövevény kutyákkal, egybekeveredtek s a földön mardosták egymást. Az egyik juhász a szamárról rájuk bőgött, a botját is felemelte, hogy mindjárt agyoncsapja valamelyiket, de aztán csak hagyta s bedöcögött a baktatóval a bunda felé.

- Hé.

- Netehé.

A juhász felkönyökölt és nézte a közeledőket.

Elkurjantotta magát:

- Iszkite.

Erre az ebek kicsit barátságosabban marták egymást.

Az egyik vendég már a földön volt és hosszú kacsázó léptekkel közeledett.

- Aggyon Isten.

- Fogaggy Isten.

Felállott a becsület kedvéért, pedig a vendég nem érdemelte a megbecsülést, mert rosszakarója volt. Hallotta a múltkor is a csárdában, hogy azt mondta, hogy az ő nyája a puszta betyárja. Mér mond ilyet. Mikor neki módja van, hogy arra legeltessen, ahová csak szegődése engedi?

De hát nem mutatja meg az ember mindjárt, hogy mit érez és mit gondol. Kezet fogott velük és azt mondta:

- Szájj le tésis.

Erre a másik juhász is leszállott a szamárról s a két csacsit kicsapták. Azok ottmaradtak egy álltó helyükbe s meg se moccantak többet, csak a bőrük reszketett a pőcsik csípése alatt. De különben legfeljebb csak a fülüket mozgatták s egy igét se szóltak.

A két juhász levette a szamaráról a bundát, ők is leterítették a kiégett földre s ráheveredtek. Így ültek szembe egymással, s maguk elé néztek. Nem beszéltek.

Nyájajuhász volt mind a három ember, olyan juhász, aki egész esztendőt kinn töltött a nyájánál, soha falunak színét se látta, hacsak lakodalomba be nem mentek vagy vásárra olykor. Kemény pusztai emberek voltak. Körülöttük a nagy ég, semmi más, mert az égen csak kerengtek a felhők, de a földön nem volt más, csak a tücskök peregtek. Meg egy vadkörtefa búsult görbén nemigen messze.

A nagy nyáj messzebb járt, a kisfattyú volt vele. A juhász kisfia, olyan tizenkét esztendős sihederke, csak egy nagy kalap, meg egy kis szűr, ennyi volt az egész gyerek, meg egy kis kíváncsiság. Úgyhogy el is kezdte visszafelé terelni a nyájat és alkonyat felé ide is ért az apjához.

Ezek még akkor is hallgattak. A juhász napokat el tud tölteni hallgatva. Ha együtt vannak, együtt hallgatnak. Még ilyenkor, ha vizitába jön, akkor se vakognak.

- Hát az asszony - mondta az egyik vendégjuhász.

Aki megszólalt, nagy veres ember volt. Szeplős, nagy kemény ember. Kék szemű és verhenyes bajszú. Hogy a haja milyen volt, nem igen látszott, mert a kalap egész a szemöldökére volt akasztva.

A másik vendég is megmordult. Az kisebb ember volt, tömpe orrú, vizslató szemű. Szíjta a pipáját, odanézett, de nem szólt.

- Itt vót.

- Mikor?

- Van egy hete.

- Mikor gyün megint?

- Majd elgyün.

- Van eleség?

- Van valami.

- Elég lesz két hétre?

- Tíz napra.

- Tíz nap.

Újra hallgattak.

Most mán a gyerek is itt állott. Csak állott a görbe kampójára támaszkodva, és szótlanul nézte a vendégeket. Szerette volna kitalálni, mit akarnak, minek jöttek, de nem mert szólni. Meg nem is akart. Ha azok nem, ő sem. Nem sürgős.

Mán lassan lefelé konyult a nap. Az is kíváncsian nézte a három embert, a se tudta, kik ezek s mit akarnak. Sajnálta is, hogy neki mán el kell menni a maga nyájával az akolba. Vajon odáig kisül-e?

Hát nem sült ki, mert csak feküdt a három ember és pipázott. Ültek, keresztbe vetett lábbal.

A vendéglátó gazda csak egyszer pillantott körül, akkor is úgy tett, mintha a nyáj után nézne, pedig azt nézte, hogy a botja kézügybe van-e?

Mikor a nap lement, egy kicsit megelevenedett a határ. Madarak kezdtek felettük repkedni, apró madarak nagy csapatban. A muslincák felhősen kavarodtak fel a fűből vagy honnan, arra vadásztak.

- Hallod.

- No.

- Van neked egy szíjad?

- Van.

- Láttam tavaly búcsúkor, ki van verve rézzel.

- Megvan.

- Aztat kéne eladni.

- Eladni?

- El.

- Nem eladó.

- Nem?

- Nem.

- Mír nem?

- Hát csak nem. Magamnak csináltam.

- Magadnak?

- Magamnak. Meg a fiamnak.

- Meg a fiadnak?

- Annak.

- Kettőtöknek?

- Hát.

Evvel újra tovább ültek.

Aztán már egészen setét lett. Olyan hirtelen lett setét, mintha elfújták volna a gyertyát.

- Hát nem adod el?

- Mondtam.

Erre a nagyobbik juhász vette a botját, csendesen közelebb húzta magához, mintha fel akarna állani. A gazdajuhász meg se moccant, lesett, mint a komondor, de résen volt.

- Ez az utolsó szavad?

De mán akkor a gazda ugrott is felfelé. A másik kettő meg rá.

Egy, kettő, csattantak a botok. Elébb a két bot az egy boton, azután az egyik bot a gazda fejin.

Az megtántorodott.

- Ezír gyüttetek?

Nem szólhatott többet, a két vadember ráhajtott, és egy perc alatt agyonra verték. Ott feküdt a juhász a földön s még akkor is vágtak egyet-egyet rajta.

A kisfiú ott volt mellettük, s csak nézett. Olyan hirtelen esett a dolog, hogy meg se moccanhatott.

- Vedd le az apád szíját - mondta neki a veres ember.

A fiú állott.

- Veszed le rögtön?

A gyerek halálsápadtan és az embereket szemmel tartva, odament az apjához, s annak a derekáról leoldotta a szíjat.

- Add ide.

A gyerek a szíjat felemelte, és nézte, hogy melyiknek adja oda. Csak nézett, s nem vette észre, hogy az egyik bot a levegőbe emelkedett és fején érte. Olyan sújtást kapott, hogy abba a percbe leesett s kiadta a lelkét.

A négy kutya, mintha nem értette-volna a dolgot, csak most jött észbe. A két komondor nekiesett a másik kettőnek, s torkon kapta egymást és hempergett. Vérben és nyíva, ordítva.

A puli meg ráugrott a veres juhászra s a lábába harapott. Az a botjával verte s rúgta, míg agyon nem csaphatta.

A négy komondort látni se lehetett a sötétben. Azok kikészítették egymást.

A két ember állva, botra támaszkodva várta el, míg a kutyáik végeztek, s mikor azok véresen és sebeiket nyalogatva a közelbe jöttek, akkor azt mondta a veres juhász:

- Kaparjatok.

A két kutya hozzáfogott kaparni. Gödröt. De lassan ment.

Erre az emberek elővették a szamár hátáról a kurta nyelű ásót, és segítettek nekik.

Hogy a gödör megvót, a kisebb juhász fogta a gyereket, beletette. De az ember mégis nagy vót.

- Ott a szíj.

Rákötötte a nyakára, avval húzta bele.

Mire a hold feljött, akkorra be volt kaparva a vendéglátó gazda fiastól és három kutyájával. Tüzet raktak a sírra ganéból, s megsütötték a szalonnájukat. Jóízűen megvacsoráztak.

- No e megvan - mondta a veres juhász -, akkor ballagjunk.

Megindította a nyájat, a háromszáz juh elindult a pusztán, de nehezen indult meg, mert már szerettek volna éccakázni. Nem értették, hogy mért kell éhomra tovább sétálni a nagyságos pusztán. De ha kell, csak mentek. Utánuk ballagdogált a négy szamár, meg a két sebesült komondor.

A két juhász nyugalmasan lépdelt megettük.

2

Tíz nap múlva egy magas, fekete asszony bodászott a nagy pusztán.

Fejér vászonruhája volt, a lábán nagy bocskor volt madzaggal erősen megkötözve és feje be volt kötve vászonkendővel.

A hátán batyu volt, s sebesen ment, pedig már harmadik napja gyalogolt. Nagyon messze van a falu, mert az ura, hogy a maga nyáját legeltette, nem könnyen kapott mezőt.

Már örült a szíve, mikor meglátta messziről a görbe vadkörtefát, ennek a táján szokott volt az ő ura legeltetni.

De most sehol se látta az embert.

Tanya, falu errefelé napi járóföldre nem volt. Ember sehol, csak a merő puszta. Ha valaki nincs a helyén, azt meglelni s megkeresni ember nem tudja. Lelte a régi tűzhelyet, elüldögélt felette.

Az egész napot járta azon a tájon, ahol emlékezett. De még a nyáj nyomát se lelte. Nem találta a friss csapást, az apró fényes birkabogyókat. Elszáradt régi nyomok, többhetes. Es
2016.nov.13 10:13 | #1
Pista 2007. okt. 24. 20:34 | Válasz | #57
Biharban születtem,
Zöld Marci a nevem,
Nagy Bihar vármegye
Rég kerestet engem.
Huncut szolgabíró
Adott katonának,
Az árvája lettem
Sárrétnek, pusztának.

Pista 2007. okt. 23. 22:37 | Válasz | #56
Petőfi Sándor:

Hortobágyi kocsmárosné...

Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!
Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom;
Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van,
Debrecentől Hortobágyig szomjaztam.

Szilaj nótát fütyörésznek a szelek,
Lelkem, testem majd megveszi a hideg:
Tekintsen rám, kocsmárosné violám!
Fölmelegszem kökényszeme sugarán.

Kocsmárosné, hej hol termett a bora?
Savanyú, mint az éretlen vadalma.
Csókolja meg az ajkamat szaporán,
Édes a csók, megédesűl tőle szám.

Szép menyecske... savanyú bor... édes csók...
Az én lábam idestova tántorog;
Öleljen meg, kocsmárosné édesem!
Ne várja, míg itt hosszában elesem.

Ej galambom, milyen puha a keble!
Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte;
Úgyis kemény ágyam lesz az éjszaka,
Messze lakom, nem érek még ma haza.

Hortobágy, 1842. október


Pista 2007. okt. 23. 21:54 | Válasz | #55
Fazekas Mihály:

Hortobágyi dal

Óh, te áldott Kanahám,
Hortobágy mellyéke!
Beh sok szegény legénynek
Vagy te menedéke,
Jó paripán ugratod,
Pénzt adsz erszényébe,
Szép menyecskét karjára,
Jó bort a kezébe.
Itt a szegény legénynek
Uraság a dolga,
Heverészhet kedvére,
Nem lebernyés szolga,
Van húsa, szalonnája,
Öt őrü bundája,
Szép zöldellő mezőben
Legel a marhája.
Óh én édes Istenem!
Adj jó békességet,
Fordíts el országunkról
Döghalált, inséget,
Hogy ehessük békével
Zsíros kenyerünket,
Áldj meg uram, teremtőm!
Jó borral is minket.
Csaplárosné, galambom!
Tölts bort a kupába,
A szegény magyar legény
Hadd igyon búvába;
Pajtás! Isten áldjon meg,
Őrizzen a kártól,
Vármegyétől, fiscustól,
Töröktől, tatártól.


© karikasostor 2007. okt. 20. 19:09 | Válasz | #54
Cifra gulya, cifra gulya
nem hallatszik a kolompja!
Száll az alkony a pusztára,
ma láttam meg utoljára!

Cifra gulya, cifra gulya
de nagy az én szívem búja
selyem, bársony suhogóban
megy a rózsám kézfogóra!

***

Cifra szűröm szögre van akasztva,
Gyere rózsám, add fel a nyakamba.
Így is, úgy is ott annak a helye,
Még az éjjel betakarlak vele.

Esik eső, nagy sár van az utcán,
Ez a kislány sírva mos a kútnál.
Sírva mondja az édesanyjának,
Elvitték a rózsám katonának.

***

Hej, de betyár gyerek voltam, valamikor nem is olyan régen!
Akkor keltem, amikor már ragyogott acsillag fenn az égen.
Végig jártam minden kocsmát, húzattam a nótát a cigánnyal!
Reggel haza tántorogtam, pörlekedni Édes jó Anyámmal.

Betyár élet Isten véled, úgy érzem, hogy ősz van már felettem!
Elmúlt a nyár vége van már, én is igen csendes ember lettem.
Nem járom már a kocsmákat, nem éneklem az utcákat végig.
Csak szép csendben nótázgatok, merta nóta elkísér a sírig!

© karikasostor 2007. okt. 20. 19:04 | Válasz | #53
A becsali csárda fala pandúrokkal körül állva, de kár, de kár.
Azok akik körül állják mind a betyárokat várják, de kár, de kár.
Iszom a bort, rúgom a port, ölelgetem a szép asszonyt, mert
A szépasszonynak az ábrázatja vitt engem a gyalázatba, de kár, de kár,jaj, de kár.

Ha lfognak a zsandárok, ne sirassonak a lányok, mert nem kár, nem kár.
Kocsmárosné édes lelkem maga se sirasson engem,mert nem kár, nem kár.
Ha meghalok jó emberek, apám mellé temessetek.
Megbántottam életében tán megbocsát fönn a mennyben de kár, de kár, jaj, de kár.

© karikasostor 2007. okt. 20. 18:52 | Válasz | #52
Az én apám olyan volt,hogy a szép lányt meg a bort igen nagyon szerette.
A mennyecskét meg a lányt elszerette egyaránt amikor csak tehette.
Sose csinált adóságot a csárdába,minden rovást letörölt a csárdás lánya.
Mert az apám ilyen volt,hogy a szép lányt meg a bort igen nagyon szerette.

Az én apám olyan volt,hogy haragba sose volt se asszonnyal,se lánnyal.
Messzi földön híre járt,hogy egy csókért cimborált az ördöggel magával.
Sok helyen még a jó estét ki sem mondta,már a kislány piros ajkát megvámolta.
Mert az apám ilyen volt,hogy haragba sose volt se asszonnyal,se lánnyal.

***

Esik eső, sáros lett a nagy utca,
Meglátszik a lopott lónak a nyoma.
Eredj babám, söpörd el a lopott ló nyomát,
Ha eladom, terád költöm az árát.

Nem idevaló születés vagyok én,
Messze földről vándoroltam ide én.
Így jár, aki messze földről idevándorol,
Nincs babája, ki vállára boruljon!

Túl a Tiszán van egy karó leásva,
Ahhoz van a kis pej lovam pányvázva.
Elszakadt a kis pej lovam pányvakötele,
Régi babám, jutok-e még eszedbe?


***


Kék pettyes rakott szoknya,
Miért lettem a bolondja,
Azt kérdem.
Mert nem is az a szoknya,
Az tetszik, aki hordja, énnékem.
Már alig iszom-eszem,
Máshol se jár az eszem,
Megvallom.
Kék pettyes rakott szoknya,
Lány van ám a dologba’, nem asszony


Kék pettyes rakott szoknya,
Édes kis babám csókja lépesméz.
Ő jár csak az eszembe,
Hát még ha a szemembe szépen néz.
Kétszer úgy ver a szívem,
Sőt azt is még híven megvallom.
Kék pettyes rakott szoknya,
Már az is aki hordja szép asszony.

© karikasostor 2007. okt. 15. 13:48 | Válasz | #51
Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz


Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.

Megvídító orcácskádat,
Csókra termett kerek szádat
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.

Óh, hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!

Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkűl is szépen áll;
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.

Szép a hajad szép szála is,
Ha kis csikó hordozta is,
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi rőt vuklija.

Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.

Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.

Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.

Óh, ha téged nem láthatlak,
Be óhajtlak, be siratlak!
S ha képed kezembe akad,
Szememből örömkönny fakad.

Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.

Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?

Óh, ha szívünk szerelmének
Kis zálogi születnének
S ott űlnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!

Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:

Zsanám meg kulaccsá válna,
Borral mindég színig állna.
Az ő bőre úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.

De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.

Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.

Akadtam még egy bankóra,
Kit szántam szemborítóra:
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?

Kincsem, violám, rubintom!
Itt az utólsó forintom:
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.

Óh, csókollak, óh, ölellek!
Míg moccanok, míg lehellek:
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:

"Útas, köszönj rám egy pint bort:
Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
Kedves élete-párjával,
Csikóbőrös kulaccsával!"

© karikasostor 2007. okt. 15. 13:46 | Válasz | #50
Zsoldba álltamén, vén hajdú legény
Foltom, hogy legyen , fázva meztelen
Sárga réteken, hóban részegen!
Haja-jajj-jajajj

Elszegődtem én, tolvaj vén legény
Falni, hogy legyen,élni, hogy legyen
Vígságom legyen , hóban részegen
Haja-jajj-jajajj

Volt egy szép legény, hát leszúrtam én
Már csak is azért, rongyos ingiért
Bujj, csak bujj ide, rongyos ingire
Haja-jajj-jajajj

Volt egy szép leány, tűzben táncol át
Már csak is azért, vászon rétriért
lám a rétrije, bujj csak bujj bele
Haja-jajj-jajajj

Elszegődtem én, kényes szép legény
Lennék bujdosó, másra úgyse jó
Szűkös életed, bujj csak bujj bele!
Haja-jajj-jajajj

Pénz csak bőr alatt, nyúzd meg hát magad
Üsd magad, csak üsd! Bőröd kék ezüst
Lám az életed, bujj csak bujj bele!
Haja-jajj-jajajj

Már azt mondják ezek, csak gyilkos leszek
Hogyha így vagyok, lázban bujdosok
Lázba jöjj velem, így vagy úgy leszen
Haja-jajj-jajajj

© karikasostor 2007. okt. 11. 15:33 | Válasz | #49
Füstöt lökött a Citrahát,
Most szolgálok huncut gazdát,
Száraz kenyér a szűrujjba,
Nehezen csúszik magába.

Három ürü nem nagy falka,
Három juhász hajtogatja,
Elől megyen a harangos,
Nem is juhász, ki nem gacsos.

Uccu lányok, szánjatok meg,
Borom árát adjátok meg!
Látjátok, hogy nincs vásárom,
Ne kívánjátok a károm!

***

Béres lettem, béres, már be is szegődtem,
Itt az újesztendő, jön a szekér értem.

Sajnálom ökrömet, vas járomszegemet,
Görbe isztikémet, szőke szeretőmet.



Amoda a karám mellett
Három juhom hatot ellett.
Van már juhom, van bárányom,
Szerethetsz már kisangyalom.

Fejürről fordított a szél,
Fázik szegény juhászlegény,
Majd feljön a lapulevél,
Majd betakaródzik szegény.

Ég a Cserepes teteje,
A számadó lova benne,
Vérrel fordul fel a szeme,
Hogy ugorjon ki belőle.

***

Hej! Élet, élet, kondásélet,
Ez csak a gyöngyélet,
Ha megunom magamat,
Magam is úgy élek.

A kondásnak zsíros inge,
Tarkakötős felesége,
Tarka kötő libeg-lobog,
Kondás szíve izeg-mozog.

Hej! Élet, élet, kondásélet,
Ez csak a gyöngyélet,
Ha megunom magamat,
Magam is úgy élek.

***

Az én ídes kedves apám fakó lovának
a bal hátulsó lábán a patkószög de fényes,
Hortobágyi kocsmárosné de kényes.
Vállig érő göndör haja levágva,
Száztalléros kendőt hord a nyakába.

Ha felülök Fogarasi János bátyám
lopott fakó csikajának a tetejibe,
Beugratok a gulya közepibe,
Kiszakajtok harminchárom darabot,
Nesztek lányok! Tik is boldoguljatok!

Ha megdöglik a gulyámból egy marha,
Nem nyúzom meg, míg a gazda nem látja,
Jöjjön ki, oszt nézze meg, hogy mi baja,
Nem kedvezett mán ennek a nyavaja.

Ha megforgatom ezt a rézcsillagokkal
kikutyateremtettézett tölgyfanyelű baltámat,
A csárdába elkiáltom magamat,
Takarodjon mindenki az utcára,
Itt iszik az eszterházi legkisebbik, legrongyosabb,
leghíresebb bojtárja.

***

Elkurjantom magamat a nagyiványi utcán,
Hadd hallja meg az a lány a maga udvarán.

Én voltam az apámnak a legkedvesebb fia,
De engem a szerelem vezetett a rosszra.

Előbb loptam egy ludat, azután egy lovat,
Kiért kedves galambom, zörgetem a vasat.

Nagy Gábor 2007. okt. 11. 15:18 | Válasz | #48
Bocsánat, ki kell javítanom magamat, ín így hallottam, ígyis szeretem, így is szoktam énekelni, az alábbi módon:

(Hej,de) Tisza partján elaludtam,
Hej,de szomorút álmodtam!
Álmaimból felébredtem,
(Hej,de) kilenc zsandár állt felettem.
Kérdem a zsandár urakat:
Talán vasalni akarnak?
Nem akarunk mi vasalni,
Hej, (csak) lovat akarunk cserélni.

Az én lovam, az a fakó,
Az nem zsandár alá való,
Mert ha arra zsandár ülne,
Hej. (de) sok szegény legény rab lenne!

Válasz 'Nagy Gábor' üzenetére (#46)

Nagy Gábor 2007. okt. 11. 15:12 | Válasz | #47
Hej, azénbakarasziJánosbátyámpejszilajcsikójánakabalhátulsólábánháromaranypatkószögjajdecsillogjajdevillogdefényeees,
Kondorosi csaplárosné de kényes!
Göndör haja rövidre van levágva,
Százforintos kendő van a
nyakába'.

Hej, deelőveszemeztagircsigörcsösbotomaaat,
A csárdába' elkurjantom magamat,
Hogy mindenki takarodjon az útjára,
Mert itt iszik a herceg báró gulyásának leghíresebb
bojtárja.

Amott megy egy debreceni taliga,
A szeredás a lőcsre van akasztva,
Vedd ki azt a hószín búzakenyeret,
Hadd kínáljam meg a jó emberemet!

***
Kocsmárosné ad-e bort hitelbe,
Itt hagyom a nagykabátom érte,
Ha ki nem váltom szombaton estére,
dobja fel a csárda tetejére!

***

Nagy Gábor 2007. okt. 11. 14:57 | Válasz | #46
(Hej,de) Tisza partján elaludtam,
Hej,de szomorút álmodtam!
Álmaimból felébredtem,
(Hej,de) kilenc zsandár állt felettem.
Kérdem a zsandár urakat:
Vajon vasalni akarnak?
Nem akarunk mi vasalni,
Hej, (csak) lovat akarunk cserélni.

Az én lovam, az a fakó,
Az nem zsandár alá való,
Mert ha arra zsandár ülne,
Hej. (de) sok szegény legény rab lenne!


© karikasostor 2007. okt. 03. 08:47 | Válasz | #45
Kinn a pusztán nem parancsol
Se főbíró, se pandúr,
Gulyám mellett őkelmüknél,
Bojtárom is nagyobb úr.

Pista 2007. okt. 02. 20:25 | Válasz | #44
Egy szép vers egy régi, konyári csikósról:


Bakó Elemér:

Öreg Tar László

Megkopott, törődött, mint egy régi zászló,
de mégis legény még az öreg Tar László.
"Hej, azok voltak a gyönyörűszép lovak!..."
S mutat örömében harminckét ép fogat.

Halkan pereg a szó két keskeny ajkáról,
nagy túzokfogásról, mételyről, aszályról...
Nyári csikó hullta (pedig milyen szép volt!)
kicsal a lelkéből egy-két fájó szép szót.

"Hogy a Kerek Szíken tőröket vetettem,
új holdvilág-színen vidrafogni mentem.
De itt, a faluban világolt egy ablak,
arrafelé mentem, jó vacsorát adtak."

"Az vót ám a szép lány, mint egy bazsarózsa,
gazda lánya vót, de a szegény csikósra
mégis szemet vetett, megölelt, megcsókolt,
kacagott az égen a fákra bukó hold..."

"Apja-anyja óvta, öreganyja szidta,
mégis eljött hozzám, más hiába hívta.
Hűséges egy lány vót, kár, hogy harmadévre
kikerült a szép holt, ki, a temetőbe."

"Hej, de a mindenét!"...És már szava sincsen,
szeme messze réved egy pár vasbilincsen.
Ezt már mástól tudom, mert ő sose mondja:
csikót lopott, s a lányt megölte nagy gondja.

S jön még a szó később lovakról, urakról,
láponfutó tűzről, rabtartó kutakról,
de a szeme mindíg azon az egy lányon,
mint egy messzehívó, bolygó lidérclángon.

Pista 2007. szept. 25. 22:57 | Válasz | #43
Hortobágyon kivirúlt az ibolya,
Közepibe' szípen legel a gúlya,
Én is gulyás leszek a Hortobágyon,
Gyepen hálok, nem a paplanos ágyon !

Kisújszállás Kenderessel határos,
Kié ez a gulya, mínes, de sáros !
A bojtárja sáron-vízen utána,
Számadója bort iszik a csárdába

Hortobágyon kivirúlt az ibolya,
Közepibe' szípen legel a gúlya,
Én is gulyás leszek a Hortobágyon,
Gyepen hálok, nem a paplanos ágyon !

© Szűcs Vendel 2007. szept. 22. 11:44 | Válasz | #42
Magyar nóták : Szerettem egyet,szerettem kettőt,

Szerettem egyet,szerettem kettőt,szerettem tizet mindhiába.
Szívem se bírja nincs annak írja,se doktornál,se patikába.
Ref:
/:Hej azt a kacskaringós ostor végit,miért is szeretem úgy azt a régit,
Hiába szól a szakító nóta,hiába hej azt a kiskésit.:/

Feledtem egyet,feledtem kettőt,feledtem tízet mind hiába.
Csak azt az elsőt kívánom vissza a nagy világon nincsen párja.
Ref:
/:Hej azt a kacskaringós ostor végit,én mégis visszahívom azt a régit,
És akkor szól majd a legszebb nóta a lagzin,hej azt a kiskésit.:/

© karikasostor 2007. aug. 22. 20:21 | Válasz | #41
a juhászok így élnek úgy élnek
ha nem lopnak cserélnek cserélnek
eladják a juhokat kosokat
isszák a jó citromos borokat

hej kisnadrág kisnadrág kisnadrág
részeges lett a gazdád a gazdád
ha részeg is hadd legyen hadd legyen
arra gondja senkinek ne legyen

zsíros seggű juhászné juhászné
kisült-e mán a málé a málé
ha nem sült ki a málé a málé
nem is vagy te igazi juhászné

© karikasostor 2007. aug. 21. 20:46 | Válasz | #40
1. Fehér László lovat lopott
A Fekete-halom alól.
Lovat lopott kantárostól,
Csikót, féket, szerszámostól.
Utána ment Gönc várossa,
Őtet fogni meglássa.

2. Fogjátok el a huncutot,
Az akasztófáravalót!
Mert pártádat széjjeltépi,
Bátyádnak fejét véteti.
Verjétek rája a vasat,
Szíve, lelke megszakad.

© karikasostor 2007. aug. 21. 20:46 | Válasz | #39
1. Feketefagyűrű sátor,
Csikós, gulyás benne táncol.
Benne táncol két katona,
Szépen szól a sarkantyúja.

2. Úgy hijják a libát: őke.
Csaplárosné lánya szőke.
Édes annak zúzza, mája,
Piros mind a két orcája.

© karikasostor 2007. aug. 21. 20:45 | Válasz | #38
1. Mikor gulásbujtár voltam,
Az állásban elaludtam.
Fölébredtem éjféltájba,
Ëgy barmom sincs az állásba.

2. Körülkerültem a járást,
Egész gula beléállást.
Mégsëm találtam barmomra,
Csak a kedves galambomra.

© karikasostor 2007. aug. 21. 20:44 | Válasz | #37
1. Kondorosi csárda előtt szomorúfüz lëhajlik
Odakötöm a lovamat jövő szombat hajnalig.
Üljön fël a Kondorosné szép csárdásné ëgyetlenëgy édës-kedves Marcsa nevű lëánya a lovamra,
Elviszëm az Ësztërházi öreg herceg gulássának bojtárjának a legszëbb tanyájára.

2. Kis pej lovam első lábán sárga patkó de fényës!
Kondorosné szép csárdásné ëgyetlenëgy édës-kedves Marcsa lánya de kényës!
Srégre vágott göndör haja, frizurája ráhajlik a vállára,
Zöld selëmből százforintos selëm kendőt teritëtt a nyakára.

3. Kondorosné szép csárdásné, mi bajod?
Talán bizony ellopták az ëgyetlenëgy édës-kedves Marcsa nevű lëányod?
El ám bizony, ellopták a múlt szombaton hajnalba,
Kilenc zsandár, lovashuszár jár utána, keresgeti, nëm találja, de sëhol.

4. Kondorosné szép csárdásné, engedd el a boromat!
Visszahozom ëgyetlenëgy édës-kedves Marcsa nevű lányodat.
Gulásbojtár, elengedëm borodat,
Hozd vissza jaz ëgyetlenëgy édës-kedves Marcsa nevű lányomat!

© karikasostor 2007. aug. 21. 20:44 | Válasz | #36
1. Nem loptam én életëmbe
Csak ëgy csikót Debrecënbe.
Csak ëgy csikót, mög hat tinót,
Mind a hat daruszórű vót.

2. Elhajtottam a vásárba.
Azt kérdik, hogy mi az ára.
Eladom a lopottakat,
Vëszök rajta igazikat.

3. A vásárbul elindultam,
Szöröncséssen szabadultam.
Rácberényi Becsalinál
Előbem áll kilenc zsandár.

4. Azt kérdik, hogy mi a nevem,
Hol az útazólevelem.
Várj ëgy kicsit, mogmutatom,
Csak a lájbim kigombolom.

5. Belenyútam a zsebömbe,
Pisztoly akadt a kezembe.
Rögtön hetet fejbelőttem.
Ez az utazólevelem!

6. Ej, Istenöm, mi'csináljak,
Szaladjak-ë vagy mëgálljak?
Ha szaladok, fejbe lűnek,
Ha mögállok, vasra vernek.

© karikasostor 2007. aug. 21. 20:43 | Válasz | #35
1. Túl a Tiszán, Kadarcs mellett
Három juhom hatot ellett.
Van már juhom, van bárányom,
Szeretőm is, tizenhárom.

2. Csütörtökön virradóra
Találtam egy kis kunyhóra.
Alighogy elszenderedtem,
Három zsandár áll mellettem.

3. Mind az kérdi: mi a nevem,
Hol az utazólevelem?
Várjon az úr, megmutatom,
Csak a lajbim kigombolom.

4. Kivettem a levorverem,
Kettőt máris anyonlőttem.
Látod, kutya, ez a nevem!
Ez az utazólevelem!

5. Jaj, Istenem, mi'csináljak,
Szaladjak-e vagy megálljak?
Ha szaladok, agyonlőnek,
Ha megállok, megkötöznek.

© karikasostor 2007. aug. 21. 20:43 | Válasz | #34
1. Három bëtyár a csárdába
Piros bort iszik bújába.
Így gondolkozik magába:
Hová mënjünk éccakára?

2. Ëggy közüllök kitaláta:
Özvegyasszony ablakára.
Özvegyasszony ablakára,
Hol az ajtó nincs bezárva.

3. Bekopogtat bëtyár módra:
Van-ë idehaza gazda?
Nincsen idehaza gazda,
kerülj, bëtyár, az ágyamra!

4. Nem fekszëk én az ágyadra,
Nem kőtöl fël éjféltájba.
Fëlkőtölek korán, jókor,
Éjfél után ëggy órakor.

5. Éjfél után ëggy az óra.
Kelj fël, bëtyár, ülj a lóra!
Még a kutyák sëm ugatnak,
Írígyejid mind alusznak.

6. Akármilyen ködös idő,
Akárhogy esik az esső,
Én a babám fëlkereëm,
Mer én igazán szeretëm.

© karikasostor 2007. aug. 20. 10:18 | Válasz | #33
1. Kutyakaparósi csárda,
Körül van pandúrral állva.
Azér van az körülállva,
Vidrócki van a csárdába.

2. Na, Vidrócki, most gyere ki!
Hat vármegye vár ideki.
Mit ér nékem hat vármegye?
Tizenkettő váljon ide!

3. Be is lüttek az ablakán.
Piros vér foly az ajakán.
Szeretője zsebkendője
Tiszta piros vér lett tülle.

4. Sír az apja, sír az anyja,
Sír mind a két testvérbátyja.
Ne sírj, apám, ne sírj, anyám,
Nem leszek mán többet betyár.
Elég vót mán húsz esztendő.
Fogadjon be ja temető!

5. Jaj de szépen harangoznak!
Talán bizony Vidróckinak?
Annak bizony, Vidróckinak,
Annak a hires betyárnak.

© karikasostor 2007. aug. 19. 21:53 | Válasz | #32
Magyar embör összeüti a bokáját,
Oszt átkarolja a kedves babáját.
Ez az élet úgysem sok,
Használják fel magyarok.


Szabó Miska, Szabó Pál
Hírös futóbëtyár.
Bëtyár vagyok az Alföldön,
Az életömet a Pusztán tőtöm.

Szilaj csikó a fakó,
A legjobb ménesbül való.
Vadonatúj cifra szűröm,
Nem vöttem, csak alám gyűröm.

Patyolat ing lobog rajtam,
Nem szöröztem, csakúgy kaptam.
Bokrétás kalapom, a selyöm,
Félrecsapom, úgy viselöm.
Néha jobbra, néha balra,
Kacsintok a szép lányokra.


Magas a vásárhelyi torony,
De még magasabb az orrom.
Karcsú a vásárhelyi lány,
De az orcája halovány.

Várost én csak ritkán látok,
Tisztölöm a szabadságot.
Éjjel-nappal lovon járok,
Mert kergetnek a zsandárok.


Isten neki, kergessenek,
Sohsë fognak el engemet,
Mint a madár a réten,
Fogva van már az én szívem.


Kint a Pusztán ëgy csárda van,
Azt azúta, amiúta fölemelték,
Azt azúta nem meszelték.
Varga Julcsa a csárdába,


A szerelmem régtül fogva,
Ő tartja a szívem fogva.
Mert, amiúta Juliska felnőtt,
Nem tartott ő más szeretőt.


Zsandárokat láttam gyünni utánam,
De mán hiába, nem érnek
A futós lovam nyomába.
Jaj, de ugat a csárdásné kutyája,
A Szabó-gyerökök őgyelögnek az udvarába.


Szabó Miska mondja,
Én bekötöm oda a lovamat,
Még az éjjel, a csárdásnéval,
Kimulatom magamat.


Csárdásné! Nekünk sűlt halat süssön kend,
Azután mög fehér bort adjon kend.
Szolgálóját a sarokra strázsának állítsa ki kend,
Ha zsandár gyün, híradással lögyön kend.



Ëccör csak a szógáló szalad befelé
Kilenc zsandár közelödik fegyverbe.
A futóbëtyár akkor fölugrik pejlovára,
Oszt elnyargal a vásárhelyi Pusztába.


Szabó Palkót kötözik a kocsiba.
Kocsi után nyerítözik a lova.
Në nyerítözz, édös-kedves paripám,
Szabó Palkó, én vótam a të gazdád.


De most mán ëngöm visznek a szögedi várba,
Ott ítélnek ëngöm föl az akasztófára.
Fakó lovam lába nyomát
Kilenc pandúr, hat csöndbiztos járja,


Gyüttömet a tömlöctartó Szögedében,
Hej, de régön várja!
Mögittam a böcsületöm,
A fődet is kirúgtam alúlam,
Pedig valamikor sápadt arcú öregasszony
Ëgyetlen ëgy reménysége vótam.


Ha möghalok, ha fölkötnek,
A síromra nem borul lë sönki.
Nem visznek a temetőbe,
Árokparton fogok mögpihenni.



Nem lösz virág a síromon,
Nem hull rëá a szentölt főd göröngye.
Csak ëgy sápadt arcú öregasszony
Gyün ki hozzám, lopva, titkon,
Mert én vótam mindön büszkesége.


De sok várost, de sok falut bejártam.
De sok üres istállóba mögháltam.
De nem tanáltam magam alá paripát,
Elloptam a komisszáros pejlovát.


Arra kéröm komisszáros uramat,
Në lűjje ki alúlam a lovamat,
Fogjátok mög azt a bëtyár mindönit,
Lovát félti, nem a saját életit.«”


© karikasostor 2007. aug. 19. 21:38 | Válasz | #31
Vidrócki Marci nótája

Hallottátok-e Vidróckinak hírét?
Mikor őt a pandúrok keresték?
Nagy hirtelen kiugrott az oldalba,
- Ide gyere, kutya pandúr, halálra!

Fegyverneki fenyves erdő a tanyám,
Oda gyere, kis angyalom, énhozzám!
Meglátod az aranyvesszős tanyámat,
Sugár magas, vékony jegenyefámat!

Kis angyalom, majd ha eljössz estvére,
Piros almát kössél kis keszkenődbe!
Add oda a csendbiztosnak magának,
Már engemet a pandúrok sem bántanak.

Ha kérdi a csendbiztos, hogy ki küldi,
Mondjad neki: az a híres Vidrócki.
Ha kérdi a csendbiztos, hogy ki küldi,
Az a híres-nevezetes Vidrócki.

Amott látszik három kis tűz magában,
Gyerünk pajtás, ha nem járnánk hiába!
Jerünk pajtás, járjuk körül a gulyát,
Szakajjunk el belőle egy néhány párt.

Amott legel egy pej csikó magába,
Száz béklyóba van a lába bezárva.
Eredj pajtás, fordítsd meg azt a csikót,
Hadd vágjam le a lábáról a béklyót!

Ha levesszük a rézbéklyót a lábáról,
Majd segítek én a többi bajáról.
Majd elvigyük napnyugatról keletre
Még reggelre siller bort iszunk érte.

© karikasostor 2007. aug. 17. 21:42 | Válasz | #30
ZÖLD MARCI

Négyágú épűlet, amely be sincs fedve,
Mely akasztófának vagyon keresztelve,
Akasztófa mellett hollók károgása,
Nem volt Zöld Marcinak hét országban mása.

Pej csikó szájában fényes acélzabla,
Hányta a szikrát, ha a csikó harapta.
Rajta, Zöld Marci, te futottál, röpültél,
Mint a lobogó láng, kit elkapott a szél.

Ugyancsak megteszi!… Marci, hol vehetted
Lobogó gatyádat, lobogó ingedet?
Szép menyecskék varrták fehér patyolatból,
Csók lett érte díjok piros ajakadról.

Szép legény volt Marci, szerették a lyányok.
Ha én utánam is annyian volnának!…
Amerre Marci járt, volt harang szólása,
Sok szerelmes szívnek hangos dobogása.

Minek volt sarkantyú kordován csizmáján?
A szép szó is fogott sörény paripáján.
Nem is a ló, hanem hát a tánc számára
Verette a csengőt csizmája sarkára.

Rátermett a táncra Marci, nem tanulta;
De őtőle sokan tanulhattak volna.
Betért a csárdába, ha szólt a muzsika,
S szilaj kedvvel amugy magyarán megrakta.

Nem kivánkozott ő Bakony erdeibe,
Oda csak a félénk tolvaj rejtezik be,
Bokrok közé búvik, onnan ugrik elő,
Ugy ragadja torkon, aki arra menő.

Marcinak Hortobágy volt rendes tanyája,
Hortobágy, a puszták óriás királya,
Kiállt az országút síkjára, s az utas
Száz lépésről látta, hogy majd lesz ne-mulass.

Ha gazdag utas jött, Marci így kiáltott:
„Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod!”
Ha szegény utas jött, ezt mondta szívesen:
„Nesze az erszényem, s áldjon meg az isten!”

Fegyverneki puszta, fegyverneki puszta
Szegény jó Zöld Marci halálát okozta,
Négyágú épület volt halálos ágya
S temetési dala varjak károgása.

Pest, 1847. április

dr.Jones 2007. aug. 15. 14:03 | Válasz | #29
Esik eső szép csendesen csöpörög,Rúzsa Sándor a kocsmában feszelög,kocsmárosné bort ide az asztalra állitsa ki legszebb lányát strázsának!

Édesanyám strázsa többé nem leszök amott jönnek a fegyverös vitézök,Ruzsa sándor sem vötte ezt tréfának,rákapott a sárgaszőrű lovára.

Lova lova lova viszi messzire,igyenöst a kerek erdő mélyire,lova lába megbotlott egy gyökérbe,így vitték el Rúzsa Sándort örökre!

© karikasostor 2007. aug. 14. 11:30 | Válasz | #28
ANGYAL BANDI

Lám, megmondtam, Angyal Bandi,
Ne menj az Alföldre,
Csikósoknak, gulyásoknak
Közibe, közibe.

Mert megtanulsz lovat lopni
Izibe, izibe,
Majd úgy kerülsz a vármegye
Kezibe, kezibe! -

Mikor kezdé Angyal Bandi
A lovát nyergelni,
Cifra csüngős kantárjával
Fékelni, fékelni.

Rajta üte Gönc városa,
Megfogni, megfogni!
Akkor kezde Angyal Bandi
Bámulni, bámulni.

Rajta volt az aranyrojtos
Gatyája, gatyája,
Sléziából volt az maté-
Riája, riája.

Válla hegyét a bundája
Nyomítja, nyomítja,
Csizmaszárát a sallangja
Borítja, borítja.

Fátyolkendő a nyakába
Ékesen, ékesen,
Cifra süveg a fejébe
Kényesen, kényesen.

Megkötözték Angyal Bandit
Kötéllel, kötéllel,
Ugy kisérték el Kassára
Fegyverrel, fegyverrel.
Egy icce víz, egy font kenyér
A Bandi számára,
Harminchárom-fontos vasat
Kezére, lábára.

rubi 2007. aug. 10. 09:35 | Válasz | #27
Amott legel, amott legel
Amott legel hat pej csikó magába
Mind a hatnak mind a hatnak
Mind a hatnak rézbéklyóba a lába
Gyere pajtás, térítsd vissza a csikót
Reszeljük le, reszeljük le
Reszeljük le a lábáról a béklyót

Lereszeltük, lereszeltük
lereszeltük a lábáról a béklyót
Most már pajtás, most már pajtás
Most már pajtás merre hajtjuk a csikót
Majd elhajtjuk amerre a nap leját
Arra tudom, arra tudom
Arra tudom a gazdája merre jár


© karikasostor 2007. aug. 10. 09:32 | Válasz | #26
Bolytár legény az én nevem,
Legelöl van az én helyem.
Bort ide az asztalfőre,
Másnak sarkára, végére.

Aki első akar lenni,
Velem kell annak kiállni.
Előbb köpje meg a markát,
Úgy fogja meg ónosfáját.

Mert ha csak egyszer elvéti,
Földi ember meg nem menti.
Lesz belőle legutolsó,
Úgy nyeli el a koporsó.

© karikasostor 2007. aug. 10. 09:30 | Válasz | #25
Én vagyok a vármegye gulyása

(dél-alföld)

Én vagyok a vármegye gulyása,
A gulyámat hét bojtár hajhássza.
Hét bojtárnak vagyok fejedelme,
Úgy tisztelnek számadó kigyelme.

Ha látom a förgeteg elejét,
Lehajtom a kalapom elejét.
Csak úgy lesem az időt alóla,
Még a jég is visszapattog róla.

Beérem én a magam sorsával,
Nem cserélnék senkivel,se mással.
Ha szegény is, a magamé vagyok,
Szolgálatba szabadságért állok.

Ha megunom magam a pusztába,
Kapom magam, megyek a csárdába.
Estve későn, hogy seni ne lássa,
Ne mondhassa, micsoda betyár-a.

rubi 2007. aug. 10. 09:02 | Válasz | #24
Tiszán innen

Tiszán innen, Dunán túl,
Túl a Tiszán van egy csikós nyájastul.
Kis pej lova ki van kötve,
Szürkötéllel, pakóc nélkül, gazdástul.

Tiszán innen, Dunán túl,
Túl a Tiszán van egy juhász nyájastul.
Ott főzik a jó paprikást,
Meg is eszik fakanállal bográcsbúl.

Tiszán innen, Dunán túl,
Túl a Tiszán van egy gulyás nyájastúl.
Legelteti a gulyáját,
Oda várja a babáját, gyepágyra.

Tiszán innen, Dunán túl,
Túl a Tiszán kicsi kunyhó nyárfástul.
Mindig azon jár az eszem,
Oda vágyik az én szivem párostul.




rubi 2007. aug. 10. 08:56 | Válasz | #23
Megugrattak Hortobágyon a karámból egy csikót,
Ellopták a szeretőmet, azt sem tudom, hogy ki vót.
Én Istenem a csikómat, szeretőmet ellopták,
De a búmat, bánatomat mindörökre itt hagyták,
Megugrattak Hortobágyon a karámból egy csikót.

Kanyarintok valahonnan magamnak még egy csikót, lahet szebb lesz, selymesebb is, gyorsabb még, mint aki vót, de ha azon hét országot, hét vármegyét bejárnék, szebb szeretőt, jobb szeretőt magamnak nem találnék....
Kanyarintok valahonnan magamnak még egy csikót.

Sűrű felhő könnye hull a hortobágyi pusztára, megtaláltam a csikóm a dorozsmai vásárba, a szeretőm is megleltem, más ölelte karjába, úgy vittek el megkötözve a vármegye házára,
sűrű felhő könnye hull a hortobágyi pusztára.

© Hadházi Balázs 2007. aug. 08. 12:47 | Válasz | #22
Üdv

Ezeket a nótákat a mondák szerint Szoboszlói juhászok alkották a csikósok és gulyások számára.

Elszaladt a csikós lova,
Gyalog maradt a gazdája.
Mit ér a csikós ló nélkül,
Csakúgy tébláb esze nélkül.
Haszna néki csak addig van,
Míg a lova alatta van...

Azért ült a gulyás lóra,
Mert hamis volt a bikája,
Mikor felpattant hátára,
Beleakadt a szarvába,
Gatyaszára széjjel szakadt,
A tisztességből kimaradt.



© karikasostor 2007. aug. 06. 20:58 | Válasz | #21
zavaros a tisza nem akar tikkadni
az a híres bogár imre által akar menni

által akar menni csikót akar lopni
kecskeméti zöld vásárra pénzt akar csinálni

pénzt akar csinálni bölcsőt akar venni
azt a híres duli marcsát el akarja venni

kocsmárosné hallja van-e vacsorája
van vacsorám paprikáshús vendégek számára

kocsmárosné hallja száz icce bort adna
megkínálnám a vármegyét hogy ne lennék rabja

huncut a vármegye nem iszik belőle
az a híres bogár imre most van a kezébe

láncot a zsiványnak kezére lábára
duli marcsa a babáját már hiába várja

nézz ki marcsa nézz ki ablakod firhangján
ott kísérik bogár imrét aranyszín paripán

arany a kantárja ezüst a zablája
az a híres bogár imre annak a gazdája

harangoznak délre fél tizenkettőre
most kísérik bogár imrét a vesztőhelyére

elapadt a tisza csak a sara maradt
meghótt szegény bogár imre csak a híre maradt

© karikasostor 2007. aug. 06. 20:16 | Válasz | #20
Csetneki csikós lent itat a Tiszán,
tizenhárom csengő cseng a csikaja nyakán
Babája a Kati, kinn lakik a tanyán
tizenhárom fodros szoknya ring a derekán
/:Tizenhárom fodros szoknya, kerek akár a káposzta
Csetneki csikós lent itat a Tiszán
Tizenhárom csengő cseng a csikaja nyakán:/

Csetneki csikós lent itat a Tiszán
sárga cserép csengő cseng a csikaja nyakán
Babája a Kati, lenn lakik a tanyán
harminchárom fodros szoknya reng a derekán
/:harminchárom fodros szoknya,
mért is lettem a bolondja
csetneki csikós lent itat a Tiszán
sárga cserép csengő cseng a csikaja nyakán:

Andi 2007. júl. 30. 16:01 | Válasz | #19
Már ezután úgy élem világom
kis kalapom a jobb szememre vágom
jobb szememről a bal szememre vágom
csak a szabadságos kis könyvemet várom.

Elmondhatom Istenem Istenem
gyászba borult az egész életem
gyászba borult fölöttem az ég is
elhagyott már engem a régi szeretőm is.

Andi 2007. júl. 28. 11:15 | Válasz | #18
Hortobágyi gulyáslegény
olyan kútba esett szegény
étlen szomjan legel a gulyája
itassa meg a babája.

Megitatnám de nem lehet
nagy a veder nem emelem
mert ha én a vedret megemelem
megöl engem a szerelem.

A szerelem a szerelem
olyan mint egy sötét verem
bele estem csuhajj benne vagyok
a szerelem rabja vagyok.

© karikasostor 2007. júl. 27. 08:07 | Válasz | #17
Esik az eső, hull a villám rakásra,
Ráhullott a hortobágyi csárdára.
Ég a csárda, nincsen aki locsolja,
Árva az én szívem, mert nincs vigasztalója.

Elmegyek, elmegyek, nem maradok e tájon,
Hogy a babám gyönge szíve ne fájjon.
Mert a babám gyönge szíve nagyon fáj,
Szőkét szeretek, mert a barna megcsalt már.

***

Kutyakaparósi csárda
Zsandárral van körülállva.
Azért van az körülállva,
Betyár mulat a csárdába.

Iszik a betyár a csapon,
Sír a babám az ablakon.
Ne sírj babám olyan nagyon,
Nem ütik a betyárt agyon.

***

A ladányi, a ladányi torony tetejébe
Ül egy holló tiszta feketébe.
Az a holló, sej-haj babám minket gyászol,
El akarnak, de nem tudnak tiltani egymástól.

A ladányi faluvégen áll egy cserepes ház.
Abba járok, még a szívem is fáj.
Valahányszor arra megyek el előtte,
Mindannyiszor kisangyalom, te jutsz az eszembe.

***

Poródon a Békás, Réten a Tirimpó,
Túlsó város szélen van a Messzilátó.
Híres Külső Csárda, táncos a Novella,
Átkozott a Zöld Ág, gyilkos a Kaszárnya.

Hazafelé áll a kocsimnak a rúdja,
Jártam hozzád, rózsám, azt mindenki tudja.
Jártam én tehozzád, de nem fogok járni,
Az a híre, rózsám, tőled el kell válni.

***

Gyere be, gyere be, de gyere be,
Páros csókot adok idebe.

Három ürü nem nagy falka,
Három cigány nem nagy banda.
Gyere be, gyere be, de gyere be,
Páros csókot adok idebe.

El is mennék, itt is lennék,
Véled babám mulatoznék,
Gyere be, gyere be, de gyere be,
Páros csókot adok idebe.

© karikasostor 2007. jún. 22. 21:56 | Válasz | #16
Fehér komondor őriz ökröket,
– épp sorba állnak inni alkonyatkor –
a víz sötét, akár a Hádesz öble,
az ökrök árnya rá lágy fonalat fon.
A kép borús és színültig magyar,
melankóliája nem lehetne bárhol –
a rozsdaszín híd hat ívén át, fölül
két vad csikós ostort emelve száguld.

© karikasostor 2007. jún. 22. 16:04 | Válasz | #15
A süvegem darutollas virágos,
Félrevágva olyan szilaj betyáros.
Most vettem a Túri vásár idején,
Hortobágyi betyár gyerek vagyok én.

© karikasostor 2007. jún. 22. 15:54 | Válasz | #14
Sej, haj, lemegyek az Alföldre

Csikós az Alföldön
1.
Sej, haj, lemegyek az Alföldre csíkósnak,
Szilaj csíkót választok magamnak.
Szilaj csikóm, réz a zabolája,
Sej, haj, tiéd leszek, babám nemsokára.
2.
Sej, haj, lemegyek az Alföldre kaszálni,
ott fogok én sűrű rendet vágni.
Sűrű a rend, gyöngyharmat az alja,
Sej, haj, nem bírja a babám gyönge karja.

© karikasostor 2007. jún. 22. 15:54 | Válasz | #13
Már ezután Szent Mihály-nap

Csikos a lóvával
1.
Már ezután Szent Mihály-nap közeledik,
A juhászok a juhokat számbaveszik.
Egyiknek egy űrüje, másiknak egy csengőse,
Hajtja, hajtja hazafele.
2.
Hajtja, hajtja, terelgeti hazafele,
Hortobágyi nevezetes csárda fele.
Behajtja a csárdába, csaplárosnak eladja,
Felesége úgy síratja. 3.
- Gyere haza, késő van már, drága kincsem,
Bánatos szép, cifraszuros, hítes férjem,
Mert, ha soká itt leszünk, sokat elköltögettünk,
Ingünk sem lesz, mit ránkvegyünk! 4.
A juhász most nagy kalapját félrevágja,
A bundáját csárda közepére vágja.
- Táncolj, asszony, fizetek úgyis terád keresek.
Ne mondják, hogy nem szeretlek!

© karikasostor 2007. jún. 22. 15:53 | Válasz | #12
Tisza parti kis kunyhóba

Csikós az Alföldön
1.
Tiszaparti kis kunyhóba lakom én,
harminchárom csikóra vigyázok én.
- Gyere, babám, térítsd meg a csikóm elejét,
Le ne legelje a rózsa levelét!
2.
Tisza partján nevelkedtem a nád közt,
Milyen derék legény lettem a lány közt.
illik reám a sarkantyú, sej, taréjostúl,
Mint a lánynak a pántlika bokrostúl.
3.
Veszek, majd én hat szép lóvat magamnak,
Fölszántom a kertem alját ugarnak.
Rózsamagot vetek bele, csuhaj, virágnak,
Esztendőre leszakasztom magamnak.

© Hadházi Balázs 2007. jún. 20. 18:48 | Válasz | #11
"Itt a Hortobágyon azonban a zizegő nádasoknál, a hófehér keleti gulyák, táncos aranysárga ménesek, lompos szelíd juhok, szurtos fekete disznók falkái és nyájai mellett, az ázsiai fehér komondorok és titokzatos szőrpamacs pulik vakogó őrhangjaira, az árnyék nélküli napsütésen, a Délibáb rejtelmének varázsos hullámképeiben a keleti őshaza megszentelt darabja tükröződik... Ilyen földje, ilyen pásztornépe, ilyen jószágvilága más hazai résznek sehol nem volt."



Móricz Pál : Hortobágyi legendák, 1928


© karikasostor 2007. jún. 18. 22:42 | Válasz | #10
AZ ALFÖLD


Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. -

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.

Pest, 1844. július

© karikasostor 2007. jún. 18. 11:46 | Válasz | #9
"Csikóslegény vagyok,
Hortobágy eleje!
Gulyás, ha nyalka is
utánam van helye.
Kampós juhászokkal
ritkán parolázok,
sáros kondásokkal
még csak szót sem váltok!

© karikasostor 2007. jún. 18. 10:33 | Válasz | #8
nem messze van ide kismargita

nem messze van ide kismargita
azt a tisza környes-körül folyja
közepibe koponyási csárda
abba iszik egy betyár magába

amott jönnek nyolcan a zsandárok
jaj de szépen fénylik a csákójuk
elöl megy a zsandárok káplárja
egyenesen be ja koponyába

adjon isten jó estét csaplárné
hát ez a hátas paripa kié
jó bort iszik annak a gazdája
itt mulat már két hete bújába

küldje ki hát annak a gazdáját
nem bántjuk mi ha megadja magát
ki sem megyek meg sem adom magam
kinek tetszik vigye el a lovam

én a lovam nem annyira bánom
csak a nyeregszerszámom sajnálom
nyergem alatt a bugyellárisom
abba vagyon százezer forintom

százat adtam ezér a pej lóért
másik százat rávaló szerszámért
harmadikat egy szép barna lányért
negyediket véle hálásáért
ötödiket arra tartogattam
jön a zsandár borral megkínálom

© karikasostor 2007. jún. 18. 10:30 | Válasz | #7
csütörtökön virradóra

(nádudvar)

csütörtökön virradóra
tanáltam egy pej csikóra
én azt addig kerülgettem
míg fel nem kötőfékeztem

mikor én azt felfékeztem
debrecennek eresztettem
kérik a csikóm ...
háromszáz ezer forintért

ez a csikó nem eladó
nem csendbiztos alá való
mer ha erre zsandár ülne
még a madár is rab lenne

© karikasostor 2007. jún. 18. 10:29 | Válasz | #6
ha felülök a fekete halomra

(püspökladány)

ha felülök a fekete halomra
onnan nézem merre legel a gulya
parancsolok bojtáromnak pistának
csapja meg a bal szárnyát a gulyának

megcsapja bal szárnyát a gulyámnak
mindjár látom híja van a marhának
sárga lovam pányvára van kikötve
kinek tetszik menjen rajta keresse

elköltözött a daru meg a gólya
senki sincs mán a pusztába maradva
a pusztába magam járok egyedül
rajtam még a jóisten se könyörül
a pusztába magam járok egyedül
rajtam még a jóisten se könyörül

© karikasostor 2007. jún. 18. 10:28 | Válasz | #5
az én kedves édesapámnak

(püspökladány)

az én kedves édesapámnak a lova hátulsó lábán a
patkószeg de fényes
hortobágyi csaplárosné de kényes
vállig göndör haja levágva
száz talléros selyemkendő a nyakába

ha megkötök a gulyámból egy marha
nem nyúzom meg míg a gazda nem látja
jöjjön ki hát nézze meg hogy mi baja
nem kedvezett mán annak a nyavalya

© karikasostor 2007. jún. 18. 10:28 | Válasz | #4
lúra csikós lúra

(püspökladány)

lúra csikós lúra nem a csárda felé
elszaladt a ménes kismargita felé
kismargitánál más méregeti
eztet a számadó nem nagyon szereti

kárba ment a ménes ki fizeti meg a kárt
elveszem a cifra szűröd meg a cifra bundád
ha elvesz maga vallja ja kárát
nem lesz mivel bétakarni a lyányát

nem megy kárba ménes nem kell kárt fizetni
amoda ja vihar a ménest méregeti
szellő ostorozza vihar téregeti
amoda ja a csikósbojtár a lyányt ölelgeti

© karikasostor 2007. jún. 18. 10:27 | Válasz | #3
debrecennek van egy vize

(püspökladány)

debrecennek van egy vize
kinek hortobágy a neve
arra van egy kőhíd rakva
kilenc lyukra van állítva

azon jár át gulya ménes
csikós gulyás jaj de kényes
cifra szűr van a nyakába
a babája a csárdába

hortobágynak vize szőköl
kis pej lovam ne félj tűle
holnap reggel nyolc órára
vigyél átal a csárdába

csárda előtt kis pej lovam
gödröt vágott maga előtt
rúg vág kapál ágaskodik
a gazdája jó bort iszik

egyik iszik a meggyesből
a másik a cserepesből
a harmadik a morgóból
gulya ménes csavargóba

© karikasostor 2007. jún. 18. 10:23 | Válasz | #2
MIT BÚSULSZ KENYERES

1. Mit búsulsz kenyeres, midőn semmid nincsen?
Jó az Isten, jót ád, légy jó remínségben.
Fölnyílik az idő majd az gyönge fűre,
Hova két szemünk lát, elbújdosunk ketten.

2. Oh, édes pajtásom, hogyne búsulkodnék,
Mikor az sok gondok rajtam uralkodnak,
Sok gondolkodások szüntelen fárosztnak,
Minden órán engem elmémben bágyosztnak.

3. Rongyos az dolmányom, kivan az oldalom,
Az sok folttul ugyan nehéz az nadrágom,
Hátom lapockáját veri az kalpogom,
Zsírtul ködmenyem is igen megavult már.

4. Az köpönyegem is igen jó viselt már,
Az sok eső miatt vagyon benne sok kár,
Mind elrothasztotta az csizmámat nagy sár,
És nyereségemmel kerest pénz szűkön jár.

5. Nincsen abrak, széna, rút hitvány az lovam,
Rongyos az istállóm, igen puszta házam,
Mind eltöredezett szegen az nyeregfám,
Mind elkopott róla az sok szép nyert szerszám.

6. Kenyerem, pecsenyém igen szűkön vagyon,
Morzsalék sem hever mast az tarsolyomban,
Pénzem pedig nincsen mast az oldalamon,
Kiürült az gyűszűm, elkölt kóbollásom.

7. Az lovamrúl igen lekopott az patkó,
Az ki még rajta van, az is nem igen jó.
Ha nem patkoltatok, elhal tűlem az ló,
Csak gyalog maradok, mint egy rút kóbolló.

8. Az farkasbőrömnek lekopott az szőre,
Pókháló palackom az szegen bélepte.
Nyargalódzik rajtam az tetvek serege,
Mert szurkos az üngöm, nincs ki fejérítse.

9. Kurva már az anyja! mint élhetek, élek,
Kivetem hasamat az szép verőfénynek,
Csak úgy dohányozok az midőn éhezek,
Így én is másokkal szépen eltöngődek.

© karikasostor 2007. jún. 18. 10:21 | Válasz | #1
Kinn a ménes, kinn a pusztán,
A betyárok országutján.
Benn a csikós a csárdában,
Iszik isten igazában.

Hadd igyék, ha kedve tartja,
Ha kiszáradott a torka,
Nem is csoda ily melegben,
Süt a nap eszeveszetten.

De ha beballag kend, bátya,
Iszogatni a csárdába,
Legyen gondja a ménesre,
Bízza kelmed jó kezekre.

Ott kinn hagyott három bojtárt,
Egy sem ér egy hajító fát,
Mind a három azzal mulat,
Hogy alszik a kalap alatt.

Hevernek a földön hanyatt,
Orcájok a kalap alatt,
Egyebökkel nem gondolnak,
Ha megpörköli is a nap.

Hát amott Kecskemét felől,
A homoktorlatok megől
Ki lépeget szép lassacskán
Egy szép sötétpej paripán?

Szép tüzes ló, de még rajta
A legény tüzesebb fajta,
Bátorság van a szemében,
Karikás-ostor kezében.

Csak jön, csak jön, halk lépést tart,
Egyszer a méneshez ugrat,
Kiszakít egy jó nagy falkát,
Kis-Kunság, most isten hozzád!

Fárad a nap, már alant jár,
Egyre nyargal még a betyár
És előtte a paripák,
Csattog-pattog a karikás.

Jön a csikós a csárdából,
Gyógyulóban mámorából,
A bojtárok ébredeznek,
Nagy híja van a ménesnek.

El az egész kerületbe
Ló-keresni, szedtevette!
De hiszen kereshetik mán
Kit Szabadkán, kit Kikindán.

Pest, 1847. december