Eredeti karikás ostorok fóruma

Karaffa meséi

Ha szeretne hozzászólni,
jelentkezz be itt!
2016.nov.13 10:12 | #1
karaffagye 2012. dec. 18. 09:43 | Válasz | #38
Fél tehenet…


Vót eccer, hon nem vót, vót eccer egy kis falu, s annak egy kis lakossága, s azok közt egy mészáross, ki csak mészárolgatott egész álltó napokot, csak nyúzott, csak darabolt, csak kimért. Merhogy enni kell mindenkinek.
No, eccer ócsón vett egy tehenet, gondolta, majcsak lemészárolja azt es, oszt joól kiméri, oszt joól meggazdul belüle. Úgy es vót. Letaglózta a tehenet, felhúzta a magosba, oszt lenyúzta rulla a ruváját. Szétszabdalta, lett es abbul fej, nyak, tarja, rostéllyos, hátszin, vesepecsennye, fartő, csipő es meg hamis es, fejér, meg fetekepecsennye, felsál, meg gyijó, szegy, meg lapocka, uszály, meg lábszár es, ahogy illik. Szépen kipakkolta a székibe, oszt várta a vevőket, kikbül meggazduljon. Node nem gyüttek azok, egy se. Hogy mér nem? Hát képzejjék, a falu bírája kikütte űköt az erdőre regveli harmatot gyűtteni, de annyit, hogy hordót es vittek magukkal. Egész héten sénki se vót odahaza, mind harmatot gyűtött, merhogy a bíró jánya ha abba megferedik, akkor eltávozik majd képirül a ragya. Eztet hallotta a bíró valahun.
No, nem vót mit tenni, reábedesedett a sok hús a mészárosra, mer nem vót nép, ki elvigye tülle, hát odavette a kutyáknak az egészet, felszedelőszködött, oszt dühibe elment a bíróho, hogy mesterségét eléje letegye.
Dehogy hagyta a bíró, hogy egy ilyen joó mészáros elmennyen a falubul, mikor étetni kell azt a sok hülyét, majd ha ki néki meghozza a harmatot, hát öszveszólította az eskütteket, oszt kiókumlálták a megódást. Eztán a mészáros köteles legyen eccerre csak egy fél tehenet vágni egy héten, a másik felét majd a másik héten vágja le. Így hús es lesz a székbe, meg vevő es lesz elegendő, s megtelik majd minden bendő.
No, meghallván eztet, világgá futott a mészáros. Még tán most es futna, de tanált egy jobb falut es, óta mán nállunk lakik s mészárol. Igaz, a legnagyobb állat a kecske vót, mit levágott, tehenhe hezzá se nyult itten, de azért megvan. Elmesélte a történetit, híre es ment annak, oszt ezóta mongyák a magyarok a kissé hülyékre, meg a nagyon hülyékre es, hogy:

„Fél tehenet se ér az esze.”

karaffagye 2011. jún. 04. 17:47 | Válasz | #37
A bőrös, a kovács, a faesztergályos és a taníttó…


Eccer, nem es olyan régen, tán épp az ideji váci gyereknapon tanálkozott a bűrös, a kovács, a faesztergályos, meg egy taníttó. No, mikoron leatták a foglalkozást a gyerekeknek, (a bűrös karkötőt csányt poncolva, a kovács kelgyót kalapálva, a faesztergályos kis kupát kerekítve) meghívták űket egy joó ebédre. Joó sűrű vót a gulyás, joó hideg a szódavíz, joó édes a lekváros palacsinyta, bélaktak, oszt joó magyar emberhe méltójan beszélgetni kezdtek. No, hogy s hogynem, eccercsak arra terelődött a szó, kinek a foglalkozása régebbi.
Aszmongya a bűrös:
-Hát perszehogy az enyém, hájszen írva vagyon a biblijába, hogy az Isten bűrrüvába kergette ki vót az első embereket, Ádámot s Évát az paradicsombul. S háthogy az első mesterember épp az Isten kellett hogy legyen, hamán illyen ruvát eszkábált öszve nékik.
-Nonono, nem úgy van a! –szólott a kovács. Hát ahoz a ruvához mivel nyúzták a bűrt, s mivel curholták, s mivel varrták? He? Hát csak nem a kovács csányt hozzá szerszámokat az Istennek? Nougyi! Hát münk, kovácsok vagyunk régebbrül.
-Ájjunkcsak meg! –mondta a faesztergályos. Hát osztán azokat a szerszámokat hogyan fogta kézbe az Isten, ha nem vót egynek se nyele? Na lássák! Münk vótunk azok, kik nyelet csánytunk a szerszámokho, münk mestersége a régebbi.
-Hahahaha- kacagta valamennyijüket szemközt a taníttóbácsi. Hát kendtek mit gondolnak, mindezen tudományra ki es taníttotta meg a faesztergályost, a kovácsot, a bűröst s a tekintetes Atyaúristent? Naugyi, hogy münk, taníttók!
Hejjnye aztamindenit, de igazat mondott a taníttóúr, nem es vót ellene apelláta, elhitte mindegyik néki az igazát, de akkorát kacagtak ott ültükbe, hogy még az ebédnél es jobban esett nékik a nevetés.
Lássák, ilyen a magyar! Minden bajba feltanálja magát, s ki nem tanul, az tanít, s ki nem tanít, az is tud sokmindent! Úgy bíz a!

karaffagye 2011. jún. 04. 13:49 | Válasz | #36
A karikásrul


Hallották maguk aztat az esetet, mikor a Teremtőúristen bűrruhába őtöztette vót az első embereket? Akkor vót e, mikor kiűzte űköt a Paradicsombul, valami átkozott kelgyó, meg egy szép piross alma miatt. Mikor Ádám apánkat s Éva anyánkat az Úristen felőtöztette bűrbe, igen jónak tanálták aztat a ruvát. Persze hogy jó vót, hájszen maga az Úristen atta a recipét a bűrnek a kikészíttéséhez, megtöréséhez, zsírozássához. S ű maga szabta, ű maga varrta. (Ezér es mongyák az okosok, hogy a legősibb foglalatosság a bűrös munkája vala.)
No, szóval, ki lettek kergetve a Paradicsombul Ádám s Éva, ejszen csórék nem vótak, ám igencsak éhessek egy üdő után. Vissza es mentek szép csendessen, oszt jelentik az Úristennek, hogy istenünk, Atyánk, münk mán csak a ruvával igen meg lennénk elégedve, de ha így megyen tovább az életünk s ennyit éhezünk, csányhatsz másikot, mert ebbül kifogyunk. S hogy ez ne legyen így, kérlek segíccs mirajtunk most még eccer! No, hát mi is a baj Ádám ecsém, kérdi az Úristen. Hát csak az, kezdett hezzá Ádám a meséhez, hogy akarmerre mék, az állatok mind elfutnak elülem, oszt hejába terelhetném magamho, csak elfelé mennek tüllem. S ha ez így marad, kifogyok a gatyámbul s Évám es a pendelyibül. No, Ádám, még ez eccer segíttek rajtatok, monta az úristen, s adá Ádám mellé társnak a pujit, ki összveterelgette utánna mán az embernek az állatokat s esment vót mit ennyie. Meg es vótak egy darabig, de eccer észrevette Ádám, hogy a puji szavát egykét vadállat semmibe veszi, példájul a farkos, meg a medve, s meggyalázzák a kis pujikát, s elveszik a jussukat a karámbul s a legelőrül. No, ez így nem mehet tovább, esment elment Ádám az Úr elé, s elpanaszolá néki amit tapasztalt. Rendben van, Ádám ecsém, még egyszer s utójjára segíttek rajtatok, monta az Úristen, s adá Ádámnak a puji mellé a bűrruvájának anyagábul elkészítve, s egy szép szilvafanyélre felfűzve egy karikásostort es, hogy ha valami vadállat nem hallgatna a puji szavára továbbra se, hát hallgasson ótán a karikás szavára. Úgy es lett s így es vót!
No, azóta nincsen semmi baja Ádám apánknak s utóggyainak sem a pusztán, sem a réten, sem egyéb hellyen, merhogy mindég ott van vélle a puji, s ott van a vállán a karikás. Elhiggyék ám!

karaffagye 2010. aug. 04. 23:52 | Válasz | #35
Ha kimondod...

Vót eccer, hun nem vót, vót eccer egy igazmondó juhász. No, e nem a vót, ki a Máttyás királynál szógált, ez egy másik vót. Másik mese, másik történet, de én úgy látom, a juhászok között terem a legtöbb igazmondó. Maguk nem így lássák? Csak úgy mellékessen megjegyzem maguknak, hogy nékem es van nehány kecském s birkám, így hát magam es juhász vónék, kicsibe.
No, hogy szavamat ne felejcsem, ez az igazmondó juhász még arrul es hírös vót, hogy a keze alatt még egyetlen bárán el nem pusztult. Akarmit es tett, akarmilyen baja es vót a báránnak, az csak mind felgyógyult, s felerősödött a keze alatt. Híre es ment ennek a vármegyébe. Hogy mékbe? Hát mind a hatvannégybe!
No, eccer igencsak mög lett tisztelve ez a juhász, merhogy maga a király juhássza gyött el hezzá, mikoris valami nyavaja megtámatta a királyi nyáj aranszőrű bárányát, mi történetessen a királlyány kedvence vót. Hát ebbe az esetbe eget s fődet megszokás mozgatni, mert nem szabadott hagyni a királlyányt pityeregni. Nem mondom, ha egy parasztlyányrúl, meg egy tanyasi rühes birkárul lett vóna szó, abba az esetbe nem mozdult vóna senki a királyi palotábul, de a világ mán csak így működik, hajják. E van!
No, odasenderült a király juhássza az igazmondó juhászho, oszt mutassa néki aztat a beteg báránt. Nézegeti, tapogassa, bényult annak a lajbija alá es, hát bé a göndörödő aranszőr közzé, de ottan se nem látott hibát ebbe a báránba az igazmondó juhász.
-Mongya csak, oszt jól tarcsák maguk eztet a báránt?
-Münk mán csak jól! Egész nap eljárogat a palota termejibe, eszegeti a foszlós kalácsot, meg iszogassa a rózsaszirmos vizeket hezzá. Utána meg a királlyány tutujgassa lefekvésig. Hát az annyába se vót jobb dóga!
-No, hajja juhász uram, itten van a baj! Merhogy egy báránnak legelő kell, meg a nyáj, mivel harapni mehet, s harapni es csak fű kell annak, innya meg a jó forrásvíz, mi kigyön a dombok ódalábul. Ez ennek a báránnak a hibája, rosszul van e tartva!
Hejj, rosszul esett ez a beszéd a királyi juhásznak, féltette az állását es, merhogy eztet az igasságot ű nem monta meg a királlyánynak annakidejin, mikor kiszakította az aranszőrüt a nyájbul. Mit tehetett vóna, no mit? Támadott.
-Máncsak ilyet ne mongyon kend, asziszi maga jobban ért mindenhe mint én? Hát kicsoda maga, mit es képzel magárul maga? Bépanaszolom kendet a királynál, hogy maga nem ért a bárányokho, oszt majd megnézheti kend magát, ha sehun se nem kap állást!
No, hogy bé lett é panaszolva ezek után az igazmondó juhász a királynál én aztat nem tudom. De hogy mindmáig terelgeti nyáját, fújja furulyáját, s vígan éli a világát, amáncsak bizonyos!
Azért tanult es az esetbül. Példájul aztat, hogy:
"Ha ki mondod mindég, a mit akarsz; Azt hallhatod a mit nem akarsz."

karaffagye 2010. feb. 23. 20:14 | Válasz | #34
Ide is.

2010. feb. 23. 17:54 | Válasz | #33
Még a legszebb búzának is…

Vót eccer, hun nem vót, vót eccer egy ország s annak egy igenigen dógos népe, s afelett egy igenigen dógos, böcsülettes Jánoskirály, ki mindég csak aztat mondogatta magába, hogy hmmmm, a krumplileves hmmm, legyen krumplileves. Hmmmm. Ezzel azt es mondta vót, hogy ami meg nem krumplileves, az ne akargyék krumplilevesnek láccani, de eztet az az ártatlany lelkű nép, meg az ártatlany lelkű közép és felsővezetők mind se tutták. Így monták abba az üdőbe az ajtónállókat, a tapnyalókat, a kincstárnokokat, meg a kulcsárokat, hogy közép és felsővezető. Hát károsítták azok megfele a közöst, legelőször es odafe a várba, Budapest várossába, oszt mikoron odale vidéken es rágyött erre a nép, az istenatta, hát ű es elkezdett a közösbül csipegetnyi, tépegetnyi, veszegetnyi, hazavivegetnyi, ellopogatnyi, elcsenegetnyi, elfaszolnyi. Még egy miatyánkot es kitanáltak az istentelenek a sok lopásho, oszt eztet imátkozták röhögve, mikoron valamit hazavittek éppen. Emígyen szólt az az ima:
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe, mink vagyunk a termelőszövetkezetbe. Öregek a határba, fiatalok az irodába, koma, sógor a raktárba, vezetősség a kocsmába. Jézus, Mária, drága kincs, aki nem lop, annak nincs. Uram, bocsásd meg bűneinket, mert itt élni másképp nem lehet. Üdvözlégy Mária, ami van a határba, mars a kosárba!
Oszt bé es tették aztat, haza es vitték, oszt mi ehető vót, megették, mi meg nem vót ehető, aztat elatták s élelmet vettek abbul. Vagy ruvát, vagy balatonparti telket, vagy trabbantot, mikor mit. Mer vegyék tudomásul kendtek, ez a nép túlélte mán a tatárt, túl a törököt, túl a németet, túl a muszkát, hát túlélte a közöst es. Ki így, ki úgy, de egynek se kellett segély abba az üdőbe, a király es ehette a krumplilevessét, a kutya se zavarta, mígnemcsak valakik, valami élhetetlen értelmisségijek, kiknek nem jutott kapanyél, fel nem tanálták a demokárét, vagy mijafenét. No, azóta nincs jó dóga a magyarnak, merha ű lop, mosmán a szemit es kikapargyák a pandúrok, s tán eztet túl sem éli. Az egykori közép és felsővezetőji meg azóta a Rózsadombon nevelgetik a cserepesvirágjajikat.
No, lássák, az ilyen történetekre mongyák a magyarok, hogy:

„Még a leg szebb búzának is van egy kis allya.”

Így vót, nem így vót? Kádárjános benne vót, akinek ez nem teccik, vessen bucskát reggelig!
Aggyonisten!

2010. feb. 23. 17:50 | Válasz | #32
Hallod é, ez nem…

Eccer, mikor még a Csákyjak vótak az urak Léván, akkor történt meg az eset a környéken. Igen jószívű nemzeccség vótak a Csákyk, akárhogy es grófok vótak, nem haltak bele, ha segítettek a paraszton, ha visszaköszöntek nékik. Adakoztak es rendessen nékik a Csáky grófok, de hajják, néha csufosson bécsapták űköt a parasztok. Így esett ez akkor es, mikor aratásra s cséplésre került az üdő. Bészállítták a csűrökbe a gabonát szálastul, oszt hozzákeztek a szógák a csépléshe. Cséphadaróval, hát hogy máshogy, mer akkorjába még gőzgép se nem vót. Persze csak úgy tettek, mintha cséplenének, merhogy a felit a szemeknek benne hagyták vót a kalászba. Gondolták, a Csáky gróf úgyes nékik aggya a szalmát, oszt odahaza majd újra megüttik, megverik, meghadarózzák, oszt lesz nekik bűvön a jóbul. Vót es búza nékik annyi, hogy még orosziba es abbul süttek a kinyeret a rokonyok! Sokszor több maratt nékik a kalászba, mint a grófnak. Tán ezért? Tán másért? A fenese tuggya, de eccer a Csákyak marhája az Eszterházyaké lett fődestül, csűröstül, parasztostul. Mindenestül odalett a jószág, lehetett elkőtöznyi, szétszélednyi az országba. De azér csakcsak odafe a Felvidéken marattak jószerivel mind a mai napig a Csákyak. Én es ösmerek egyet Ipolyságon, a Károlyt, ki oan jó tanár, népmívelő, kőtő lett, hogy csak na!
No, hogy továbbmongyam a mesét, az Eszterházyaké lett a marha, mosmán nékik tejelt. Dógoztak es a parasztok, de ennél a grófnál es csak felibe cséplették a kévébül a búzát. Észrevette eztet az Eszterházyak intézője, oszt odavágta a képibe a parasztnak, hogy:
„Hallod é ez nem a Csáky szalmája!”
No, ótán mán nem vót jó dóga a lévai parasztnak, oszt sajnálta es a Csáky grófot. Még ma es emlegetik annak jósságát, hívséggét. De ahogy mindennek, az Eszterházyaknak es végük lett eccer a grófságba, máma mán azok es mindenféle mást csánynak. Példának okájér a Péter nagyon fájintos kis történeteket írogat. Olvassák csak el, ha kezük ügyébe kerül valamék!


karaffagye 2010. feb. 06. 19:38 | Válasz | #31
Részeg ember előtt …


Eccer régen, mikor még a Túron sem vót vízimalom, Jézus elvetődött jártyába arra a vidékre, a Beregbe. El es csodálkozott, hogy milyen szép ott minden porta, hogy milyen takaros a mező s hogy milyen szépen állanak a szilvafák odakünn a határba. De szép es vót hajják az az ezernyi fa telve virágval, jószagu virágporral, telve méhecskékvel, kik öszveszedegették aztat s bévitték a kaptárjukba, hogy mézet csánnyanak abbul. Közbe bé es porzották a fákot, hogy a mi Teretőúristenünk az azévi termés megaggya a gazdáknak, hogy legyen mit takarni kamarába, aszalóba, s butykosba. Hej, de felvidult Jézus szíve erre a látványra, az aptya s a méhecskék munkájára! Ahogy meneget, szembe gyütt véle egy helybéli atyafi.
-De szépen vannak kendtek errefelé, atyámfia! S ezek a szilvafák es milyen csodái a Teremtőúristennek, ha erre néz valaki, hát megértheti, hogy mitül es szép a fődi élet.
-Nono, csak ne olyan hevessen atyámfija. Ha maga lássa, hogy ebbül a szép virágbul gyümőcs lesz, a még haggyán. De ha majd azt es meglássa, hogy abbul a gyümőcsbül milyen fertelmes dolog lészen, akkor még a vallásábul es kiáll, erre én letészem a nagyesküt!
-No, rendben van, fogagyunk – monta Jézus, merhogy el nem bírta képzelettel, hogy ebbül a szép virágbul valami fertelem legyen bármikor es.
No, fogattak, kezet attak egymásnak, széjjel es vágta valaki azt a fogadást, oszt betértek egy házho. Épp ennek az atyafinak a szomszéggyába, egy kocsmába.
No, odaszól az atyafi a kocsmárosnak:
-Hozzál csak Jóska a tavalyi szilva termésibül, mer ez a jóember még élettyibe nem tanálkozott véle! Mutassuk csak bé neki!
Úgy es vót, kihozta a kocsmáros az italt, kiöntötte porcijókba, oszt a mi atyafink bé es kapta a maga felessit. Csak úgy eccerre, bé a gallérja mögé. Úgy szokták. Krákogott es hozzá egy keveset, mer marta a gigáját a pályinkának az ereje. Azt es úgy szokták. No, Jézus csak nézte, bűzölgette a saját adagját, cöccögött magába, mer szemre nem vót azon a lén semmi fertelmes. Jó szaga vót, benne vót a napnak illattya, a szilvavirágnak s a gyümőcsnek a szagja, s olyan tiszta vót, hogy által lehetett nézni azon, hát csak jó lehet, gondolta. Demikor a szájáho vette a poharat, majdcsak meg nem fullatt az első nyelettül. Úgy öszverántotta a gigáját az a szilvapályinka, hogy még megszólalni se bírt egy fertályórájig. No, mikor letellett az az üdő, aztat mongya Jézus az atyafinak:
-Hát, kendtek eztet a fertelmet csányják abbul a szép virágbul s annak termésibül? S eztet rájadásul még meg es isszák? Nohát megnyerte kend a fogadást, merbizony ennél rosszabb dologgal még nem tanálkoztam életembe!
Azér nem szalatt el, ott üldögélt még egy kicsit a kocsmába az atyafival, s azt es meglátta, hogy ki ezt a lét nyakalja, az bizony kivetkőzik emberi mivoltábul, s beléköt az még az élő fába es. El es kerülte ótán a Jézus az ilyen embert ha csak tutta, bármennyire es szánta szegényt, ki ilyen fertelmet iszik egész élettyibe. No, ezóta mongyák a magyarok a részegre, meg annak a haragjára, hogy:
„Részeg ember előtt Krisztus is kitért.”

karaffagye 2010. feb. 06. 19:34 | Válasz | #30
A körmenet…


No, mikor mán Jézusnak szobra es vót a templomokba, akkor történt ez az eset. Vót eccer egy falu, de hogy hun vót, nem mondom meg, nehogy kigunyolják az odavalósiakat a mostani történetem miatt, merhogy nálluk esett meg ez a dolog.
No, eccer kihozták a templombul a Jézus szobrát, felzászlózták magukat, oszt szép ruvába, tiszta szívvel hozzákezdtek a körmenethe. Elől ment a pap, de az aligalig tutta szedegetni a bűrcipős lábát, mert az a sok paraszt, kik az út mellett kiváncsiskodtak vala, mind az uttyába állottak, oszt nem akarta letaposni az ű fínom kis cipellőjével azok dúrva csizmáját vala. Meglátta eztet a helyi templomszóga, oszt hogy kedvibe járjon a papnak, félredobta az ottan ácsingózókat emígyen szólva:
-Félre, félre, baszom a jussát, tirhuljatok, itt gyün a pap a Jézusval!
Meghallotta eztet a pap, ott helybe nem teremthette le a templomszógát, mer hogy nézett vóna az ki, hogy a pap leáll veszekednyi, de másnap a sekrestyébe elővette:
-Hát hogy tehettél ilyet, te pöcsömöccse, hogy a körmenetbe leállsz baszomozni! Még eccer ilyen elő ne fordujjon, mer úgy kiváglak innen a mocskos száddal egyetembe, mint a macskát szarni. Megértetted?
-Én ugyan meg, plébános uram, de hajja, megbocsássa aztat a kis nyelvbotlást énnékem a teremtőúristen – így a szóga.
-Bolond vóna, ha megbocsátana néked –válaszolt a pap, oszt ezzel el es vót rendezve az ügy.
No, lássák, igaz a szólás, hogy akinek Krisztus a baráttya, könnyű annak üdvözülni, akinek meg nem, lehet az pap es, mégescsak a pokolra fog kerülni, mint ez a szókimondó pap es eccer! Emáncsak így vagyon! Aggyonisten!


karaffagye 2010. jan. 29. 13:00 | Válasz | #29
Az akasztás sem…


Eccer egy kisvárosba, hol ítélőszék es vót, olyan csufság esett meg, hogy elhalálozott a hohérjuk, de mást a helyére kapni sehogyse tuttak. Nagyon okosok irányíttották eztet a várost, olyanok, kiknek a feje csak azér vót, hogy a kalpagot tarcsa meg. Tán azér.
Éldegélt ebbe a városkába egy cigányember es. Kevés ember sepregetett a városba, hát nem kellet a vesszőseprűje, kevesen vágtak malacot, hát nem kellett a sózótekenyője, kevesen főztek régi edénybe, hát nem kellett a fódozó munkája se. Purdéja meg annyija vót, hogy tele lett vóna velük egy szekérderék, mán, ha lett vóna szekere. Merhogy ase nem vót nekije, se szekere, se lova. Oszt amék embernek nincsen lova, az mindeféle huncuccságra képes ezen a világon!
No, nyávogtak a purdék, hogy apuka mint eszünk, apuka aggyál kinyeret, apuka legalább egy kis vakarót. Elfacsarodott a cigányember szíve, oszt mit vót mit tenni, eccer egy éccaka bément a mészárszékbe, oszt mit csak látott, megfogta, oszt hazavitte. Odahaza mán a rányija melegitette az üstbe a vizet, oszt azt a rengeteg húst mindmegfőzték, mikor megfőtt, hát felkőtötték a purdékat, oszt azt a rengeteg húst mindmegették. Igenám, de reggel gyött a feljelentés, de gyött vele két perzekutor es, hogy megtanájják a húst. No, itt mán kereshették. Nem vót abbul mán egy harapás se. De az a mocskos kutya még mindég ott rágódott a hátsó udvarba a sok csonton, no, le es bukott menten a cigányember. Bévitték a városházra az ítélőszék elé. Körbetekintett, oszt azon minutába meglátta, milyen értelmes bírákat hozott elejibe a jósorsa. Hát még miután hozzászóltak!
-No, te cigány! Mivel a húslopás reád lett bizonyítva, münk tégedet felakasztatunk. De mivel városunkba éppeg egyetlen hohér sincsen, így néked kell elmenned egy másik helyre, hol van hohér s magadnak kell felakasztatnod magadat! Megértetted?
-Én az ítéletet megértettem, tekintetes naccságos uraim. De szegény cigány vagyok én, s hát az ilyet sehon se akasszák fel ingyér, hát kérem a tekintetes ítélőszéket, hogy nekem az akasztásra ötven forintokat kiutalni szíveskeggyék.
Öszvegyugták a fejiket a bírák, hát télleg igazat beszél ez a cigány, hisz Krisztus urunk koporsóját se őrizték ingyér, az akasztás se lesz puszira, oszt ki es utalták néki az ötven forintokat menten. Fel es vette a cigány, oszt vigyorogva hazaballagott. Hogyne vigyorgott vóna, hájszen ennyi pénzt még élettyibe egybe nem látott! Odahaza felcihelőttek, a sok purdét felszerszámozták, a rányi es a hátára kötötte a legkissebbet, oszt elmentek ebbül a városbul. Hogy merre? Nem tuggya aztat mán senki, mint ahogy aztat se, hogy végül es felakasztatta é magát a cigányember, merhogy nem írt arrul egyetlen jegyzőkönyv se. Én legalább es nem láttam ollyat. De amáncsak bizonyos, hogy ezen eset óta mongya a magyar nagy bölcsen, hogy:


„Az akaztás se esik ingyen.”

karaffagye 2010. jan. 29. 12:53 | Válasz | #28
Egy se gyött erre…


Hajj, de szép hely es a menyország! Hejj, de sok ember sose lássa meg aztat! No, maguk meglássák, szívembül kívánom!

Eccer mán Szentpéter elunta magát a kapuba, oszt odament a Jézusho, oszt mongya néki:
-Te Jézus, figyejj csak reám egykicsikét! Engeggy mán le a fődre, hagy pihennyem ki úgy istenessen magamot ezután a fertelmessen sok áldigálás után. Hagy mennyek mán odale egy pofa serre, mer kiszáratt a gigám! Na! De apádnak nem kell tudnyi rulla, hallode!
-Hát oszt hogy gondolod te aztat, te Szentpéter?
-Hát csak úgy, hogy a Szentpál addig ideáll helyettem. Úgyse tesz az semmit mijóta itt vagyon véled a mennyeknek országába, csak a lábát lógíjja!
-No, jól van – mondta Jézus, oszt úgy es vót. Kütte a Szentpált, oszt gyött es az.
-He, Pali! Maraggy mán itt helyettem egy kicsit, legalább addig, hallod, míg én lemék a fődre, oszt bedobok egy pofa sert. Mán úgy meguntam itt, hogy vágyok oda.
-Nem maradhatok én itten helyetted mennybeli pajtássom, mer eccerü, tanulatlan ember vagyok én! Az írást se nem ismérem, oszt ide meg mindenféle tanút személyek es gyünnek, urak, papok, oszt ha valamék rossz pakszussal gyün, oszt béengedem, kikapok a mi Atyánktul, oszt még a Jézust es szarba keverjük.
-Sose féjj te attul pajtás, én ugyanes régtül fogva itten ácsorgok, de ide még egy úr vagy egy pap bé nem gyütt. Mind elmegyen az hallod amarra, a pokolra. Na, maracc vagy sem, én lemék!
Így esett, hogy Szentpéter helyett Szentpál vót eccer egy kicsit a kapus a menyországba, de hogy maguk es elhiggyék, hát kérgyenek rá majd attul, ki épp akkor került oda fel!
Aggyonisten!

karaffagye 2010. jan. 27. 13:03 | Válasz | #27
Kínban van…


Eccer régen Undon valami okbul, mit mán a feledés homállya takar, hatalmass gyűllést tartottak az esküttek. Mind kiőtözve, szépen, díszessen, hosszúszáru pipával a kézbe ült a tanácsterembe, hová hogy s hogy nem, bészabadult a bíró kutyája. Abba a züdőbe az erszényt hólyagbul csányták, mit megtörnyi, puhíttanyi csak zsírozásval tuttak. No, odakapott a mi ebünk a gazdájának, a bíró urunknak zsíros erszénnyihe, békapta a fogaji közzé, oszt le es tépte azt a tartószíjrul. Demán el es szalatt azval. Az esküttek meg utána. Ahogy futtak, a kutyu a zsíros erszént kihasítta, a benne ülő aranyokot elszórta, s a szétszabdalózott zsíros erszényt mindmegette. Hejj, de az esküttek körbefogták, oszt hurkot dobtak a nyakára, úgy vitték vissza a gyüllés helyszínére. Hát hogy es vegyék ki mosmán a bíró urunk arannyajit a bíró urunk kutyájábul, merhogy szentül meg vótak győződve arrul, hogy a zsíros erszényvel a kutya a pézt es bényelte, s mivel jó emésztő, soksavas a gyomra az ebnek, aztat hamar el es emészti. Mit es csányjanak hát, hogy a bíró kutyája es életbe maraggyon s a bíró pénze es megkerüjjön! Tanakottak, hosszan tanakottak, oszt kitanálták, hogy kalodára húzzák a kutyát s addig korbácsoltassák a hohérral, míg a kutya vissza nem ökrendi a pénzit a bírónak. No, úgy es lett. Ütte a hohér, verte szegény kutyát, kinek csak annyi vót a bűne, hogy jól akart lakni éhségibe. Verte a hohér, de úgy, hogy eccercsak beszarintotta magát a kutya. No, nézik a mergáját, forgasság a bottyukkal, debiza nem vót abba egy fija arany se, csak a nagy büdösség. Megdühödött a bíró, alaposon leszitta az eskütteket, hogy míg tökörésztek a megódásval, a kutya mind elemésztette az ű arannyait. Szélnek eresztette az egész kompániját dühibe, de tán később visszavette üket, mán ha bíráskonnyi akart valahogy.
No, osztán hogy így vót vagy se, aztat nem tudom, de ezóta az eset óta él a magyarok közt az a szólás, hogy:

„Kínba van, mint az Undi kutya a kalodába.”




karaffagye 2010. jan. 27. 12:57 | Válasz | #26
Csak egyszer esik…


Eccer régen hajdanába, Bécsbe történt meg ez az eset. Sokat fuharoztak oda a magyar fuharosok búzát, lisztet, bort, gyümőcsöt, hát esmerték mán Bécset, a piaccajit, az uccájit, mint a saját tenyerüket. Ahogy járta az uccákot az egyik fuharos, hát eccercsak észrevette, hogy a bécsi dámák a kis ölbe való pincsikér hat aranyakat es adnak a sintérnek. Hejj, béindult a zagya, s kiókumlálta, mi lenne, ha ű meg nagyobb kutyákot, mongyuk komondorokot hozna fel eladnyi? Hát ha a kis kutyu hat arany Bécsbe, akkor a nagyobb kutya legalább tizenkettő. Há nem? Há de! Ez osztán az üzlet, komám!
No, öszveszedett egy kompániját, vagy húsz komondorokot, oszt szépen elballagott vélük Bécsbe. Bément egy fogadóba, s mivel ennyijen vótak, egy báli termet kapott meg a kutyákval, hogy elférhessenek a bóhájikkal egyetembe. El es fértek, abba nem vót hiba. Dehogy a komondorok a hosszú éjtszakán fertelmesen ugatnyi kezdtek vala, amán csak bizonyos. Úgy ugattak azok hajják, mintha az élettyük múlott vóna az ugatáson, hát fel es verték Bécsnek kényess népit, kik a csendhe, a békéhe, a nyúgalomho vótak szokva eladdig. No, nem így most! De ode es sereglettek a fogadó elé, s erőst utasítták a fogadóst, hogy a kutyákot szerte eressze, a pokolba kergesse, mert bajok lesznek ha nem!
Mit tehetett vóna a fogadós mást, szélnek erisztette a sok kutyát, kik szerteszaladoztak Bécs uccájin, s felverték még azokat es, kik az előzző ugatásukra nem ébredt meg. Botokra kaptak a bécsijek, s a húsz komondornak csúfos vége lett. Úgy elverték azokat, hogy még vasutasbundába se nem lett vóna jó a bűrük ótán.
Csakhogy a mi fuharosunk se vót rest. Magyar vót a, nem hüle, hát menten a policija elejbe terítette a maga s a komondorok ügyét. A policija kötelezte a fogadóst, mivel ű erisztette szélnek a kutyákot, hogy az elpusztított komondorok árát úgy aggya meg, amint azt a fuharos kéri. Mit vót mit tenni, megadta. Annyi arannya lett a fuharosnak a húsz komondorbul, miket élettyibe nem látott addig fuharosságbul.
No, mikor hazagyütt, esment öszveszedett mosmán még több komondort, oszt visszaballagott vélük Bécsbe, gondolta, hátha. De Bécsbe mán híre ment az ügyinek, s nem akatt, ki béfogatta vóna űket szállásra. Kinél elejibe szállt, most es elment ahho, de az es csak zavarta elfele, imígyen:

„Csak egyszer esik Bécsben eb vásár.”

No, tanult ebbül a koma, oszt visszatért a fuharozásho, ahho, mihe értett. A kutyákot meg a könnyü keresetet elfeledni azért nem tutta később se, mint ahogy a magyar nép se a fentebbi történetet. Azóta es használja, még tán Mátyás királyunkra es átírta s meséli. Kendtek nem hallották véletlenségbül?

karaffagye 2009. dec. 30. 11:09 | Válasz | #25
Minden honlapolvasónak, karikást szeretőnek, mesét örömmel olvasónak békés, boldog és sikeres új esztendőt kívánok egy szebb jövő reményével.

Üdv, Karaffa Gyula

karaffagye 2009. okt. 10. 20:11 | Válasz | #22
Tán a bótba próbáld meg ecsém, ott kapható néha a szép lyány, igaz, néha nem a legfrissebb, azzal vigyáznod kék. Mán, ha tucc.
Válasz 'incze' üzenetére (#21)

incze 2009. okt. 10. 06:50 | Válasz | #21
kene nekem egy szep lany en 20 eves vagyok szertnek egy lanyt szetnek meghaszosdni vagy ie szeszelni legalab is es el nezest a zavarasert pa.?


karaffagye 2009. jún. 15. 08:16 | Válasz | #19
Az Ünnepi Könyvhét környékére időzítve, a múlt hét pénteken megjelent második meséskönyvem, Csunnyamesék címmel. A könyv 77 mesét tartalmaz. A kötet (2000 Ft+ postaköltség) megrendelhető a címen.

Üdv, karaffagyé

karaffagye 2009. jún. 03. 21:10 | Válasz | #18
A gyiófa


No, eccer Jézus elvetődött erre, a Felvidékre, oszt végiggyalogolt a lévai úton, tuggyák, ahun az a sok gyiófa áll végestelen végig egészen Ságtul. Végh Jóska nagyapja telepítette aztat oda Diósjenőrül, s óta ott szógálnak az arra járóknak es, meg az ott lakóknak es. De hogy szavamat ne feleggyem, Jézus igencsak megéhült esment, hájszen megéhül az rendceresen, ki az apostolok lován lovagol, hát öszveszedegette a lehullott gyiókat a fák alól, feltörte s eszegette a joó fínom gyióbelet. No, ahogy eszeget valamék fa alatt, hát hajja ám eccer, hogy a gyióágok elkezdik magukat dicsérnyi a gyiófa törzsének emígyen:
-No, látod te fatörzs, mink vagyunk a legértékesebbek a gyiófábul, mer rajtunk terem az a sok gyió, miket még a Jézus es megbecsül. Bezzeg te, csak állsz egész napokot, semmit se teszel, bambulsz csak, s a derekodat hízlalod. Ha így halacc, akkora leszesz, hogy tekenyőt es vájhat belűled valamék tekenyővájó cigán, ha elfogyott ficfája.
No, hajja ám eztet Jézus es, hájszen vót annak füle, még az állatokval es megértette magát a ha kellett. Ahogy hallgassa, igen megdöhödött ettül a beszédtül. Há még jó hogy megdühödött, mer aztat a sok ágot, levelet, gyiót mindmind a fának a törzse tarcsa, ha az nem vóna, gyió sem nem vóna, így tanálta eztet ki a Teremtőúristen, ki a Jézus urunk mennyei aptya vót. Oszt ha a törzset szapulták, hát a Teremtőt es szapulták egyvégbe azval.
-No, várjatok csak tik nagyszájúak! A mái naptul fogva mikor elgyün az üdő s kiöregedik valamék gyiófa, tik ágok csak tűzrevalók lesztek arrul, de a gyiófa törzse a legbecsessebb bútorfa lészen. Azér fogják járni a vidéket az asztalosok, de még a vásáros cigányok es, oszt ha ilyen fát tanálnak, annak törzsit viszik majd magikkal megdógoznyi, de az ágokot, tikteket csak a tűzre vetnek majd leveleitekvel együtt odaki a fa ducskőjinél. Ott fogjátok tik megtanulni, hogy a gyiófa gyökérbül, törzsbül s leveles ágokbul áll, egyik sem nagyobb a másiknál, mert egyik se lehet meg a másik nekül!
Így vagyon ez biza minden élőlénynél, legyen az ember, asszony, avagy másfajta.
No, kipihente magát Jézus, elment arra Léva felé, oszt ótántul mán télleg a gyiófa törzse a legbecsessebb bútorfa, nincs es annál szebb szekrény, asztal, ágy más fábul! Oszt hogy hányan esmerik eztet a történetet én nem tudom, dehogy mind eltáccsa a száját, ha egy szépen faragott gyiófabutrot lát, amán bizonyos! Nézzék csak meg Egri Pista bácsi butorjait Gyarmaton, oszt menten igazat adnak majd!

karaffagye 2009. márc. 25. 10:57 | Válasz | #17
A kéz


No, vót eccer egy ember. Világélettyibe fával dógozott, fírészelt, baltázott, fúrt faragott, mindent megcsinált az, olyan ügyeskezű vót, hogy csak na! Osztán épp az ilyet szokta az élet es bántani, hát eccer a fűrészvel levágta vót a karját. Épp a jobb karját. De olyan szerencsétlenül, hogy még a csont es szilánkokba lógott abbul kifele, rossz vót még reánézni es. No, felszerszámozták a lovakot, oszt bémentek véle az ispotályba. Jó hogy ide jöttek énhozzám, monta az orvos, épp egy kisérletet végzek ilyen esetekre. De mivel a maga keze széjjel van roncsolódva, hát valaki másét kell visszavarrnom helyette. No, épp vót es egy halott, nő vót a lelkem, de ugyi a keze ép vót, hát aztat levágták, oszt felvarrták ennek az embernek a rossz keze helyire. No, hazament, gyógyulgatott, dógozgatott es. Eccer osztán vissza kellett mennyen az orvoshoz, oszt kérdi tülle az orvos, no, mogya csak, hogy szuperál az új keze? Hát nincs es azzal baj, drága doktor úr, úgy dógozok én azval, akár a régivel. Fírészelhetek, faraghatok, baltázhatok egész álló napokot, akkor es jól működik. No, lássa, ennek igencsak örülök, monta az orvos, szóval a műtét es sikerült, oszt a beteg es túlélte. No, oszt van e még valami ehhez hozzátennivalója búcsuzóul? Hát csak annyi, hajja doktor úr, ha huggyozni menek, oszt véletlenségbül ezzel az új kezemvel fogom meg a faszomot, hát az istennek se akarja elengedni! No, lássák, mindenféle munkát végezhet asszony es, ember es, de azér vannak olyan dógok, miket csak az asszonyok tudnak igazán! Példújul markot fogni.

karaffagye 2009. márc. 25. 10:56 | Válasz | #16
Add a kezembe…


Vót eccer egy királykisasszon. Olyan minden hájjal mekkent vót mán, a korosabb szógálójányok mán felvilágosítták, a lovászfijúk béjáratták, hát ismerte mán a dürgést. No, eccer kihirdettette az apjával, hogy férjhe menne. Öreg vót a király, várta mán ű es azt az üdőt, oszt ki es doboltatta szerteszét, hogy gyöhetnek a kérők. Gyöttek es azok szépen sorba, de mindbe tanált a királykisasszon hibát a próba alatt, hát elmarta űket a palotátul.
No, eccer jelentkezett egy szegény legény hetedik falubul. Gondolta, egyélete, egyhalála, ű mán csak próbát tészen, s ha nem leszen szerencséje a királylejánnyal, hát akkor mi van? Majcsak tanál más asszonnakvalót termetesnagy furijára. Mer jólmegtermett furija vót annak hajják, királyhoz illendő méretvel.
Bément a palotába, jelentkezett a királykisasszonnál, s meg es kezdődött a próba.
-Mennyünk, sétájjunk egyet!- monta a királykisasszon. Általmentek a tündérkerten, elmentek a csilingelő aranyalmafák alatt, eccercsak odaértek egy ezüstpatak partyára. No, fogta a királykisasszon, oszt levette a kacsójárul a gyürüjit, oszt béhagyította a patakba.
-Vedd ki, s add a kezembe!
No, nem kellett a legénnek kéccer mondani, mánis megódotta a harizsnyája elejit, kivette termetesnagy faszát, oszt a királykisasszon keziba atta. Hatta a gyűrűt a fenébe, hájszen az vót a királykisasszonnak rengeteg, de ami a kezibe való vót, a mán csak nála vót.
-Látod, te szegény legény, az eddigi kérők mind a patakba ugrottak, csak te tuttad elsőre mire vágyok.
Így esett, hogy király lett a legénybül, s máig es forgassa a kargyát, mikoron arra vagyon szüksége a feleséginek! Forgassák magik es serényen, mer lehet gyűrű, meg ezüstpatak, meg aranyalma, de mind mit sem ér, ha berozsdál a furi, vagy ha üres a bödöny.

karaffagye 2009. márc. 24. 10:30 | Válasz | #15
Olyan szája van…

Vót egy ember, hatkalapos, olyan okos, akár a kos. Csengeren élt tán, vagy Csengersimán? Mán nem es tudom bizonyosan, de ott, valahun a romány határszélen. A biztos.
No, ez az ember igen csúnya szokást vett magára, ott es járatta a bagólesőjét, ahun semmi keresnivalója nem vót, hát még ahun vót! Hajajajaj! Mindenkinél okosabbnak tartotta magát, még az Atyaúristent es kioktatta vóna az örök életrül, ha tanálkozott vóna azval! No, elvetődött eccer egy hajnalba a heti baromvásárra. Körbenézett a mindenlátó szemivel, oszt mánis megvót az elmélettye, hogy kinek miféle állatot kellene vennyi, meg eladnyi. Láttya ám, hogy alkuszik egy ködmönyös paraszt egy jófajta berbécsre, hát rögtön
odaette a fene, oszt elkezdte szapulnyi aztat a berbécset, hogy nem elég hosszú a szőri, hogy sánta az a lábára, hogy tele van az féreggel, hogy ű aztat meg nem venné a világ minden kincséjér se! No, tűrte az eladó egy darabig, csak tűrte, de mán sokáig nem tűrhette ezt az istentelen beszédet, oszt akkorát vágott a hátára a kampósbottyával, hogy még a vásár es elcsendesedett egy kicsinyég! No, te nagypofájú, ilyenolyan, eltakarocc innet, mert a képes feledet es megtisztelem az ötágú gereblémmel, ha el nem takaroc, de kutyafuttába, mondta az eladó, oszt el es ódalgott sajgó hátval a mi emberünk, oszt le es járt szép csendben a baromvásár Csengerbe. No, ettül az esettül kezdve mongyák a magyarok a nagypofájú alakoskodókra, okoskodókra, hogy:

"Olyan szája van, megesne benne a csengeri baromvásár."

karaffagye 2009. márc. 18. 09:30 | Válasz | #14
Vót eccer egy csikósember odaki a nagy Hortobágyon. Jól ment az élet a ménesbe, jó vót a szaporulat, szépen legeltek a csitkók, oszt gazdultak a csikósok es, mán amennyire azok gazdultak, ha jól ment az élet a ménesbe. No, azér leleesett nékik es nehány márijás elszámoláskor.
Hát az egyik csikós gondolta elszámolás után, ha mán ennyi a márijássa, csináltat egy szűrt az ű gyerekinek, az Ábelnek, oszt lassan kiszoktassa a pusztára magáho, segiccségnek. Karikást mán csináltatott néki egy igen híres ustorkészíttővel, bizonyos Szőke Péter uramval, ki olyan karikásokat tudott csányni, hogy mán az egész Hortobágy tülle vitte, ha elkopott a régi. Jók vótak a mestereji neki, azér tudott jókat csányni. Bisztoson!
No, elment a mi csikós emberünk egy szűrkészíttőhöz, oszt vitte az ű kis Ábelét es magával a patracon, mán csak a méret mián. Levette a méretet a szűrkészíttő, oszt hezzá es kezdett a munkához. De mivel csikós vót a megrendelő, ki áltajjába heteket odaki van a pusztába, hát aztat hitte, ráér véle, oszt csak kiszabta, oszt csak letette a szűrposztót, csak szöszmötölt véle, nemhogy hímezte vón, még csak összve sem dógozta üdőre. Megyen nehány hét múlva másoccor es a csikós hezzá az Ábellel, gondolta kész a szűr, s viheti a gyerek a saját vállán hazafele mán, de nem úgy vót a! Hijjnye, gondolta a csikós, hova tettem az eszemet, hogy egy ilyen lusta emberre bíztam a márijássaimat, na csak legyen készen a szűr, többet ide nem gyüvök. Mit vót mit tenni, vártak esment egy kis üdőt, oszt nehány hét múlva ujfent visszament az Ábellel a szűrér. Hát mán harmaccorra csak készen lett. De hogy milyen, hajják, nem vót bba köszönet! Vállára terítette az Ábel, de az a szűr úgy feszült azon, hogy még egy lajbit se vehetett vón fel alája a testyire, hát mán új korába kinyőtte.
Na lássák, így jár az, ki lustára bízza az életit. Mer az üdő halad, a gyerekek nőnek, de a szűr az nem nő a gyerekvel együtt. Ez az igasság!
No, ettül az esettül kezdve mongya a magyar, ha valami nem ráillő ruvát lát valakin, hogy:

"Pászol, mint az Ábel szűre."

karaffagye 2009. márc. 03. 10:19 | Válasz | #13
Közös, mint a…


No, mégegy dudás mese! Balogon tudták a legjobb dudákat csányni az egész Nagymagyarországon. Hogy eddig errül nem hallottak? Én arrul ugyan nem tehetek, de elmesélek egy történetet.
Élt eccer Balogon egy ember, a balogi Balog. Hát ez olyan dudát csányt magának, hogy tán annak vót a legszebb hangja az országba mind között. Ahány lakodalom vót, ahány mulaccság csak vót, mindre aztat vitték, mindig aztat kérték el a Balogtul. A meg oda es adta. Vót es annak a dudának száz gazdája, mert a balogiak híres dudások vótak. No, hogy szavamat ne felejcsem, nem jó, ha valaminek száz gazdája van, mer akkor egy sincs. Olyan az, mint a menyecske, akit sokan használnak, elkurvul. Hát ez a duda es elkezdett kopogatni, repedezgetni, kiszáradozni, hamis hangokat adogatni, eltünedezni. Néha azt se tudta a Balog, kinél van a duda, éppen merre jár, kézen-e, vagy közön? Oszt eccercsak mit vettek észre a balogiak, meg a Balog? Hát mán nem az a duda vót a legjobb az országba, nem kellett mán az se lakodalomba, se mulaccságba! Hát így került be a hasznavehetetlen duda a ládafiába ezzel a történettel együtt. Most elővettem, leporoltam, oszt elmeséltem maguknak. No, azóta mongyák a magyarok a gazdátlan, elromló dógokra, hogy:

"Közös, mint a balogi duda."

karaffagye 2009. márc. 03. 10:17 | Válasz | #12
Könnyű a dudát…

Élt eccer egy szegény ember. Olyan csodaszép hangú dudákat tudott faragni az hajják, hogy csak na! Egyszer egy gazdag ember úgy gondolta, hogy csináltat magának egy dudát, mer úgy megkívánta a duda hangját, ahogy a szegény ember háza ablakán kihallatszott, hogy majd belehalt a vágyakozásába. No, ez a szegényember hozzá es látott, meg es faragta, ki es készítette, össze es fabrikálta, meg es szólaltatta. Olyan hangja vót, hogy csak csuda! Meg es fizette a gazdag ember a fáraccságát, de még így es alig-alig tudott megválni ettül a csodadudátul a szegény ember. Annyira a szívéhez nőtt az a duda! Hazavitte a gazdag ember a dudát, fel es fútta feszesre a bőrit, de már a likakat nehezen fogta be a munkát sose látott ujja. Próbálta jobbrul, próbálta balrul, de csak nyekergett, csak szöszögött, csak pisszegett kezébe a duda. A fene megette ezt a ravasz parasztot, morgolódott mérgesen magába, hájszen miféle hasznavehetetlen dudát sózott ez reám? No, vissza es fordult a szegény emberhez. Hééé, te paraszt! Hát miféle dudával traktáltál te éngemet? Hájszen, ezzel még maga a tekintetes Úristen se tudna szépen szólani! No, aggya csak ide kelmed, mondta a szegény ember, s felfútta keményre, hónajja alá szorította, s reákezdett a nótájára. Hájszen, szólt es az a duda, még a kutyák es táncra perdültek a ház körül, még a libák es véle gágogták a melógyiját! No, láttya-e, szól ez, ha jól billegtetik, mondta a szegény ember. No, azóta mongya a magyar:

"Könnyű a dudát felfújni, de nehéz billegtetni."

karaffagye 2009. feb. 20. 10:12 | Válasz | #11
Ha az irigy szomorú…

No, élt eccer Pesten, a panelerdő kellős közepin eggy ember. Olyan fancsali képet vágott az minden nap hajják, hogy citrony se kellett annak a téáho, úgy es elég savanyúnak tanálta, még ha két kanál cukrot es tett bele. No, hogy, hogy nem, a szomszéggyába kőtözött eccer Szemlédi András, ötöslottó millijomos, az egész pereputtyával egyetembe. Érdekes, hogy mér ebbe a lakótelepi panelba vót szándéka éppen kőtöznyi annyi pénzvel a bugyellárisába, de hát itt vót, na! E kellett csak a mi emberünknek! Olyan mély bubánatba esett annak az örömit látva, hogy személyi kőccsönyt kellett felvegyen a banktul a depresszijó ellen szóló gyógyszereji kiváltássáho. Szette, szedegette a gyóccereket, járta hűségessen a patikákot, de annyit, hogy még a szomszéggya, a Szemlédi András es észrevette mán eztet. Aztmongya eccer
a Szemlédi András, no, te szomszédember, hát látom én, hogy milyen nagy bajba vagyol, hát mongyadcsak, mivel segiccsek mán én terajtad! Hát tudod, hogy a pénz nem számít, hát kérhecc, amit csak akarsz, csak lássak mán
egy kis mosolyt a fancsali pofádon! Gondolkodott a mi szomszédunk, gondolkodott igen erőssen, oszt végül csak kibökte a kívánságát.
-No, te Szemlédi András, te ötöslottómillijomos, csak az az egy az én kívánságom,
hogy dögölj meg!
Oszt ezzel faképnél hagyta a Szemlédi Andrást a millijójival, meg a jószándékával egyetemben. No, azóta mongyák a magyarok az efféle irígyekre, hogy:

"Ha az irigy szomorú, vagy őt érte baj, vagy mást szerencse."

karaffagye 2009. feb. 17. 10:40 | Válasz | #10
A kutya csak kutya…

Élt egyszer valahun, szélesnagy Magyarországon egy szélhámos csavargó, aki abbul élt, hogy sorra bécsapott, akit csak tudott. Egyszer hopp, másszor kopp, hát elvót, mindig akatt valami a fogára, meg a gigájára es, több meg az ilyenfélének nemigen kell. Hát!
No, elvetődött eccer Mohácsra, hát ott es kitanált valami huncuccságot. Kitanálta, hogy ha a mohácsiak a kutyáikat háromszor oda vissza úsztassák időre, nem kell bajlódni többet sem a főddel, sem a halászattal, sem a folyóval, mert azok a kutyák mind arannyá változnak ha visszaérnek, oszt megélhetnek belőlük, míg csak nagyapám foggal bírja a szalonnát. Persze a jó tanácsér előre kérte a fizeccséget, egy zsákba lisztet, kóbászt, kinyeret, üveg bort es, egy tarisznya pénzt es, mert ugyi a mohácsiaknak lesz mán egy óra múlva úgyis teméntelen. Összve es pakolták neki amit kért, oszt összve es gyűltek a népek a kutyáikkal, oszt hozzákezdtek a kutyaúsztatáshoz. Úsztatták vóna, de mán azok csak úgy úsztak vót, ha a gazdáik előttük úsztak vót, hát bévetették magukat azok es, oszt ott tempóztak a kutyákkal. No, megúszták a Dunát oda vissza háromszor, oszt kievickéltek a partra, oszt szemlélik a kutyákat, de bíz azok ugyanolyanok vótak, mint annakelőtte, tán csak egy kicsit a szagukat vitte le a víz rulluk. No, keresték a tanácsadót a mohácsiak, de aztat mán kereshették! Hát rájöttek, hogy reá lettek szedve istenessen. Kiszencségelték magukat, oszt azóta mongyák a magyarok nagy bölcsen ha valaki többre vágyik mint ami, hogy:

„A kutya csak kutya, tízszer átússza is a Dunát.”

karaffagye 2009. feb. 13. 18:07 | Válasz | #9
Nótaszó…

Vót eccer egy tanya, s azon éldegélt apóka anyókával. Igen csendes, megfontolt ember vót ez az apó, e mindent csak lassan szépen, csendessen tett, akármit es csányt. Csendessen trágyázott, halkan étetett, még halkabban kapált, kaszált, oszt mán soká es élt, s ha így marad, s száz esztendőt megél, akkor biza nagyon hosszú élete lészen néki! Ez az igasság!
No, eccer kin jártak a határba anyókával, valami munkát végeztek a főggyükön. Hajják ám, hogy valahunnan, arrul az erdő felől nótaszó kerekedik feléjük, de az es olyan szép lassú vót, olyan igenyös, olyan teccős, olyan nékik való csendességes, hogyaszonygya:
Este a fonóba jártam,
ottan szép lejánt tanáltam,
szép lejánnak gyönge karja
az vitt éngem kárhozatba.
No, hallgassák, hallgassák a nótát, de mán csak kéváncsiak vótak, honnan ered, hát utánnanéztek. Hát hajják, mit es láttak! A bokrok ajján egy legény fekütt egy lejányon, oszt az danolt, oszt a ritmusra húzta-nyomta, húzta-nyomta. Fűrészelt, no.
Teccett az anyókának amit látott, no, apjuk, próbájjuk csak münk es ki eztet a mókát, monta. Hát létették a kapát, oszt ük es bébuttak egy bokor alá, oszt bé es tette az apó, mer még tehetős vót a köpcije. No, bétette, oszt kezdi ű es a fűrészelést:
Este a fonóba jártam,
ottan szép lejánt tanáltam,
szép lejánnak gyönge karja
az vitt éngem kárhozatba.
Hát ahogy fűrészel, mán az anyóka meglevesedett, kívánta vóna a kutyakocogót, hát reászólt az apóra:
-Te, papa, nem lehetne inkább aztat énekelni, hogy kispilisi faluvégen folyik el a kanális?
No, mivel az apó es ott tartott mán, hát biza reácsörditett erre az új nótára, oszt úgy elfűrészelte magát, hogy aznap mán egy métert se kapáltak többet!
No, lássák, néha bizony elég egy időbe hallott nótaszó, hogy felizzon a parázs a lélekbe! Hát legyenek magik es nótázók gyakrabban!



karaffagye 2009. feb. 12. 20:13 | Válasz | #8
No, itt egy tegnap írott friss mese.


Konc…

Vót egy falu. Túdom, túdom, vót mán tán ezer es más, de ez a falu a vót, mibe én gyerekeskettem s felnyőttem egészségvel. Pócspetri, a vót a neve a falunak.
Hejj, hajják, igen becsületes, igen istenszerető emberek vótak a petrisijek mindég es, kik ha csak tehették, még az ántivilágba es bémentek a templomukba, hogy eggy kismisét, egy nagymisét, eggy vecsernyét meghalgassanak. Hát hogyne mentek vóna a templomba hajják, mikor csak ottan tuttak kicsinykét pihennyi a sok munka közibe! Hát látogatták es serénnyen a templomot. Örült a pap, hogyne örült vóna, tutta aztat ű es, jobb az a népnek, ha oda jár, s nem a pártoskolába. Merhogy itten a tulvilági idvességük várta űket, amoda meg csak a fődi duma, hogy így eltársak, úgy eltársak. Mán mind tutta azt es, ha valaki így közelit feléjük, ilyen beszédvel, hát annak alamizsna a vége. Oszt gondolhassák, hogy nem nékik attak, hanemhogy űk kellett aggyanak!
No, húsvét gyütt eccer, nemsokkal a nagy háború ideje ótán. A vót ebbe a Pócspetribe a szokás, hogy húsvét elejibe megfőzték a tojást hagyma héjjával, oszt ki es cifrázták hímesre, megfőzték a disznó vagy a bornyusonkát, kolbászt, a sárgatúrót, megsütték a pászkát, oszt mind bétették egy fonott kaskába kis borval egyetembe, oszt felvitték a templom elejibe. Ottan letették a lábukho, oszt a papjuk körbejárt, oszt meghintette szentelvízvel azt a kaskát a bennevalóval egybe, oszt ótán mán lehetett hazamennyi, lehetett ennyi. Kezdődhetett a husvéti eszemiszom.
Nehéz világ vótt akkorjába hajják, bornyuhúst csak akkor láttak, ha jászojba ugrott, vagy felrúgta az anyatehen a bornyút, oszt kényszert kellett vágjanak. Oszt még ezt es igazolnyi kellett, meg bészógáltatnyi. Leseperték abba az üdőbe még a padlást es hajják a paraszttul. Hát eztet a munkát ebbe a faluba eggy Konc nevű ember végezte. Mánmint a padlásseprést. Konc János. Mán a neve es szép vót, hajják, hát még a feladattya! Mánpedig végezte ez a Konc a dógát, gyakorta még a húsvéti kaskába es belekutakodott, oszt kinek abba bornyubul valót tanált, vagy fetekén vágottat, aztat mindelvitte! Hogyazannyanesirassa! De szerették es a petrisi népek, gondolhassák. Szólni akkorjába ugyan ellene nem mert sénki, mer hamar a fejibe verték az eggyenlőség igasságát annak, ki kinyitta a pofáját, de ennek az embernek az emlékire ettül az üdőtül mongyák a petrisijek ha valaki kuttálkodik valahun, mihe semmi köze, hogy:

„Konc, ki a kosárból!”



karaffagye 2009. feb. 10. 15:40 | Válasz | #7
Meggyógyítta…

Valamék faluba élt eccer egy asszony, de az világcsufjára abbul élt, mit a teremtőuristen a lába közibe rakott, mikoron az emberi testet alkotá. Tuggyák, mi kívül szőröss, bévül leves, s éjjelnappal kóbászt keres. No, nem baj a, ha kóbászt keres, merha egy kóbásszal beéri, a se baj, ha éjjelnappal éhess a, a baj abbul vagyon, ha ugyanazval bé nem éri. Hát e nem érte bé ugyanazval. Meg egyvel sem.
Eccer arra járt Jézus es Szentpétervel, oszt ahogy mennek befele a faluba, eléjük állott ez a luvnya, oszt mongya Jézusnak:
- Gyere bé hezzám, te szép szőke herceg, ollyat mutatok én tenéked, mit nem lácc mindennap!
Gondolta Jézus, mi lehet a dologba, de mivel tapasztalata nem vala asszonyszemélyekvel, hát bément véle fedél alá. Meg gondolta, sínre teszi az asszony sorsát. Jóra.
Eccercsak majnem csórén, nagy jajjveszékelve szalatt kifele az asszony:
- Jajjjajjjajjj! Mittettél vélem! Jajjjajjjajjj! Mileszmán vélem!
Kérdi a Szentpéter Jézustul, moncsak uram, mi történt odabe?
- Hácsak az, Péter, hogy leveté ez az asszony a pendelyit előttem, s mikoron megláttam lába között azt a fertelmes nagy veres sebet, megszántam, oszt meggyógyíttám!
Így esett, hogy elveszítette a munkáját az az asszony, de tán az idvességit épp ezvel nyeré meg. Merhogy ótán pina nekül nem kurválkodhatott sohase, amán bizonyos!

karaffagye 2009. feb. 09. 21:38 | Válasz | #6
Jön, megy, mint...

No, szóval, vót eccer Apátiba egy táskás ember. Ollyan szatyrokot tudott a szőnyi szalmábúl, hogy csudájára jártak vóna, ha akik Apátiba jártak vóna. No, ez az ember eccer csányt egy szatyrot, de annak a füle kajla lett vót. No, gondolta, eszt úgyse nem lehet eladnyi, hát kitette a kapufélfájára, hogy hátha kell valakinek. Ingyér. No, arra járt eggy bolond legény, oszt gondolta, tréfábúl beleszarik. Oszt meg es tette. Oszt visszaakasztotta a kapufélra a szatyrot. No, arra járt a Péteri Pál, oszt megfogta, oszt evitte. De mentébe érezte vót, hogy valami büdössödik abba a szatyorba, hát felakasztotta a komájának a kapujára, oszt továbbállott. No, arra járt a Kondás Ferkó, oszt az es megfogta a szatyrot, oszt elvitte, oszt az es érezte a szagát, oszt az es továbbakasztotta. Hát estére a szatyor mán az egéssz falu lakosságánál megfordúlt, de eggyik se vót ollyan okos, hogy eldobta vóna a fészkes fenébe asztat a szaros szatyrot. Gondolták, ha én megjártam, járja meg más es. Oszt úgy vót.
No, azótátúl monggyák a magyarok a jóindulatra, hogy:

"Jön, megy, mint Apátiban a szatyor"

karaffagye 2009. feb. 09. 12:58 | Válasz | #5
Fejére tanította…

Élt eccer a széles nagy Hortobágyon egy Guba nevű gazda. Vót annak számtalan juha, kecskéje, marhája, lova, szamara, kutyája, meg vót annak több juhássza, kanássza, csikóssa, gulyássa, meg egy bojtár fija, meg vót annak egy takaros asszonya, gömbölyű lejánya. No, éppen ebben a sorrendben vótak fontosak a számára!
Olyan gazdag vót mán ez a Guba gazda, ha életibe nem tesz egy szalmaszálat keresztbe, akkor es megélt vóna békességbe. Majd aztmondtam, hogy tisztességbe, mer tán sejtik, nem valami becsületes módon jutott ehhez a nagy gazdagsághoz. Kitanította az emberejit alaposan, ha a határba egy nyájat, ménest, vagy egy gulyát láttak, bíz’ a nem vót biztonságba tüllük, a juhászt, csikóst, vagy a gulyást fődig verték, fődbe tették, az állatokat újrabillogozták, oszt a Guba gazda állatai közé hajtották. Néha elég vót a gyilkossághoz, ha egy szép szegecses bőröv vót a juhászon, mánis a fejibe vót verve a gazemberek törvénye. No, ott bojtárkodott Guba gazda fija es a gazemberek között, azt es megtanította Guba ennek az életnek az igazságaira, de úgy, hogy az még a tulajdon apját es meglopta, ahun tutta. Sorra eladogatta tülle a juhokot, a marhákot, oszt az árát a baráttyaival sorra leeresztette a gigáján valamelyik kutyakaparóba, vagy valamék luvnyának a bugyellárissába hagyta. Túltett az még az apján es, hamarost szét es horta a könnyen jött gazdagságot. No, megismerték Guba gazda esetit a fijával a magyarok, oszt azóta mongyák az ilyen gazemberre, hogy:

„Fejére tanította, mint bojtárját Guba.”

karaffagye 2009. feb. 09. 10:42 | Válasz | #4
Angyal lennél…

No, Jézus meg Szentpéter mentek, csak menegettek erre es, meg arra es, oszt mentükbe eccer bémentek egy városba. Pickosok vótak, meg kicsinykét bidesek es, vajjuk meg, merhogy álltó napjokba a port nyeldekelték, a szállta a fejiket, testiket, oszt se a harizsnya, se a csizsma nem került le a lábikrul vót, hogy hetekig se. Labikra bidesedett a kapca, nincs mit szépitni ezen. Na, hamán a városba vótak, gondolták, felfrissülnek kicsinyég, oszt bémentek egy feredőbe. Közferedőbe. Állottak abba szép sorba a kűkádok, mind telve tiszta friss vizvel. Mikor levetkeztek csóréra, ruvájikat es elvitte egy szógáló, kimosnyi belőllök az út porát. No, béfeküttek Jézus meg Szentpéter a kádba, dörgölték a szennyet magikrul, olyan feteke es lett azoktul az a szép tiszta víz hajják, hogy mán csak pocsékba való lett ótánuk. Node sebaj, arra való vót a feredő, hát ne sajnájják, vót ott víz, akár a tenger! Mikoron ledörgölték magikat oszt kiszállottak a kádbul, elésírült egy szógálójány, oszt egyenkint elkezte űköt lekenyegetni jószagú olajval, kenetvel. Kenyi a Jézust, a testyit, a haját, a lábajit, de aztat kenyhette, a biza egy pillanatra se vetette szemét a jányra emberi kivánsággal. Asszont még nem esmert, de nem es vót reájuk kiváncsi se. Jóvvan! No, hezzákezdett a Szentpéterhe es, aztat es végigkenyte alaposson, demán Péter csakcsak odasanditott a jányra, a csicsét, a farát es megnézdegélte, elel képzelgette a pendely alatt. Háthisz a feleségit hatta othon a Jézusér, oszt csak emberbül vót a Péter, na, nem kűsziklábul! Megmozdult a vére. Azér csak visszafogta a lovakot, a köpcijének nem engedett, nem csányt semmit azval a jányval, de oan jólesett annak amit az a jány csányt űvéle, hogy a nagy jóságba ekképp dicsérte meg:
- Angyal lennél, ha nem szarnál!
No, megferettek, megkenyettek, a ruvájuk es tiszta lett, hát felszedelőszköttek, megfizették a feredő árát, oszt mán tovább es léptek. Münk meg óta mongyuk a szép lejányokra azt, mit Szentpéter mondott erre a jányra a feredőbe.

karaffagye 2009. feb. 08. 11:39 | Válasz | #3
Szereti a nőket…

Eccer egy városi naccsága falura látogatott. Hogy, hogynem, elsőre éppen egy tehenistállóba vezetett az uttya. Nézi, nézdegéli a tehenészt, aki ott dógozott, oszt eccer mán nem bírta tovább, reákérdett:
- Mongya csak, maga egy igazi tehenpásztor?
- Avvónék hát. – mondta az ember – Jóreggel kihajtom a marhákot a legellőre, nappal megitatom űket a legelőn a csordakútbul, estére meg béhajtom űket ide, oszt ha van fejős fejek es, ha nincsen, hát abrakoltatok, oszt fekszek lefelé a szénapalláson, merhogy hosszú a nap oszt hamar gyün a hajnal. Hát maga? Kiféle, miféle?
- Én leszbikus vagyok. – mondta a naccsága.
- És a mit jelent? – kérdezte a tehenpásztor.
- Hát tuggya, ha felkelek, a nőkre gondolok. A szép női testekre. Ha meglátok egyet, elképzelem ruva nekül, s mikoron este lefekszek a sejempaplanyos ágyba, akkor es csak a nőkre gondolok. Most es azért gyüttem falura, hogy lássak egykét szép falusi asszonyszemélyt.
No, ebbe megegyeztek. Elment a naccsága, nagy a világ, oszt a fene se tuggya, hun a közepe, tanult valami újat megent a tehenpásztor, hát ment ű es a dógára.
No, másnap esment ott dógozott az istállóba, mikoron bégyütt hezzá egy várossi házaspár. Kérdik tülle:
- Mongya, maga igazi tehenpásztor?
- Hát, eddig azt hittem, hajják, hogy a. - felelte nékik - De tegnap reá kellett gyönnyöm vénségemre, hogy leszbikus vagyok.
No, így esett, vagy nem? Kise tuggya, dehogyha így áll a dolog én es leszbikus vagyok, ammán csak bizonyos!

karaffagye 2009. feb. 07. 10:50 | Válasz | #2
Mikor állott…

Eccer Jézus bément egy faluba, hol tanitványival letelepedett egy nagy fa alá, oszt elkezdett nékik, meg annak ki kiváncsi vót reája, tanittani a mennyeknek országirul. Ámde hejába es, merthogy ebbe a faluba oly hitványok éltek hajják, hogy nemhitték el rulla, hogy ű a Jézuskrisztus. Akarmit es tett, vagy mondott, máncsak istentagadónak, meg gyalászkodónak monták, mignem eccercsak eléállott a tömeg elé egy vénséges vén öregember. No, mongya a tömegnek az öreg, majd én kiszedem ebbül az emberbül, hogy valóban ű é a Jézuskrisztus, mer van nékem egy bisztos móccerem erre, van eggy kérdésem, mire ha tuggya a választ, amán csak valóba ű. Oszt akkor jobb, ha nem pickájjuk, hanem szót fogadunk néki mindenbe hajjátok!
No, odament az öregember Jézusho, oszt mongya néki:
- Moncsak nékem, ha tudod, meg ha te vagy a Jézuskrisztus, hogy mikor es állott Jézus féllábon élettyibe?
Nem soká kellett Jézusnak ezen gondolkonni, hát mongya az öregnek:
- Hát, báttyám, erre nem nehéz a válasz, hát akkor állottam én féllábon életembe hajja, mikoron felléptem a szamárra, mi Jérusálembe bévitt éngemet.
- Hijjnye, azáldóját hajjátok, - monta az öregember – ebbiza valóba a Jézuskrisztus, hát süvegejjük meg, hajcsunk térgyet néki, oszt fogaggyunk szót az üdvünk mián!
No, így esett, hogy felismerték a Jézuskrisztust, oszt megtért a bűneitül abba a faluba a sok ember, oszt lássák, mindez csak egy aprócska kérdésnek, eggy vénségessen vén öregembernek, meg eggy szamárnak vót köszönhető. Hejj, ha minden ilyen eccerű vóna a fődön, de jó es vóna!

karaffagye 2009. feb. 06. 21:45 | Válasz | #1
Tán nem sértődnek meg kendtek, itt eggy újabb mese:

A világ vége…

No, vót eccer egy ember, meg annak egy asszonya, oszt ez az ember eccercsak fogta a kisfejszéjit, reáaggatott egy tarisznyát a jobbikbul, felszerszámozta a kamarábul aztat szalonnával, kinyérvel, kis borval es, oszt világgá ment. Azaz, csak ment vóna, ha tutta vóna, merre van a világ! Mer ahogy körbenézett, csak a Novák András kaszálóját látta vót maga előtt, meg az Oroszi Ferkó szántóját a szilvafájival egyetembe. Ott ugattak rajt a kutyái es, oszt azoktul való félelmibe, vagy a fene se tuggya mér, hát elindult valamerre. Arra. Nem bírt mán az asszonyval. Azér. No, gondolta, majcsak megmutassa annak a nagyszájú asszonnak, hogy hollakik az úristen, ha ember nincs a háznál! Vágja mosmán magának a fát, meg abrakolja a marhákot az istállóba, de étesse a kocát es az ólba egyedül, meg javiccsa a zárat, ha nem nyílik. Ű mán effélét nem tészen! Hát! No, ment, mendegélt, oszt ahogy elhatta vót a faluja határát napnyugot irányába, hát egy irdatlan nagy legelő került az uttyába. Ahogy megy, mendegél, hát marhákot látott azon a legelőn, de egy ember se őrizte azokat a marhákat, csak úgy magikba falatozták a jóízű füvecskét vót. Szóval, sehon se látta a gulyást, hát mán csak úgy magátul es elkezdte hajkurászni azokat a marhákat. Öszvefele. Hogy aszonygya, tülled te, eriggycsak Manci, hóha Juci, hajhahóóó! No, hogy mit akart a hajkurászásval, csak ű tudta vót, de tán még ű se. Ahogy kajabál, eccercsak tán a főd alól, elésírült a gulyás. No, te ecceri ember, olyan jól térítetted a marhájimot, hogy felfogadnálak én magam mellé, ha eljönnél. Három nap a világ, negyedik a számadás, hát csapj a tenyerembe, oszt kezdheted a munkát, nékem haza kell ugranom az asszonyhoz egy kicsikét! Belecsapott az ecceri ember annak a gulyásnak a tenyeribe, pedig azt se tutta, ki fijabornya, de mán csakcsak elege vót a világgámenésbül, hát azért. Terelgette, etetgette, őrizgette a marhákot három kerek napig, oszt a negyedik nap reggelén újfent elősírül a gulyás. No, te ecceri ember, látom, jól végezted a munkádot, mongyadcsak, hát mér kellett neked világgá menned? He? Hát mit es mondhatott vóna az ecceri ember, hogy es mondhatta vóna el, hogy űvele a felesége mint a kutyával, hogy csak odaki pipázhatott a pitvarba, hogy csak eccer ihatott egy nap, akkor es csak háromcentet meg egy pohár bort, hát kitanálta, azt mongya, hogy kincset megyen keresni. No, te ecceri ember, hát ha kincset mész keresni, itten van a szógálatodér ez a darutoll. Eztet ha a kalapod kar