Eredeti karikás ostorok fóruma

Híres csárdák

Ha szeretne hozzászólni,
jelentkezz be itt!
2016.nov.13 10:30 | #1
© janosp2 2016. júl. 17. 16:29 | Válasz | #30

© janosp2 2016. júl. 17. 16:28 | Válasz | #29

Orosháza környékén sok csárda volt régen az 1850-es években.
Mellékelem a térképet+ a listát.
A térképet a 1959 es Szántó Kovács Múzeum évkönyvében találtam.

Papp Laci 2012. dec. 25. 15:34 | Válasz | #28
A Sas Csárda Angyalháza pusztán egykoron Ördögzomajnak hivták ezt pusztát! A nádudvari gazdák ide jártak mulatozni pásztor felnézéskor asszony nélkül! A Putri csárda Ecseg-puszta. A Bócsai Fakilincses. A Szanki Pipagyújtogató.A Levegő csárda Solt-Pesti út mellett.A Zöldhalmi Szeged-Félegyházi úton.Volt még Falkafogyasztó Kötöny-pusztán és Hámszáritó Nagykőrös alatt.

© Oláh Miklós 2012. júl. 29. 21:43 | Válasz | #27
Kutyakaparó.
Válasz 'Zsolt' üzenetére (#26)

Zsolt 2012. júl. 29. 19:16 | Válasz | #26
Kutyakaparós....

© Pista 2010. jan. 05. 14:09 | Válasz | #25
Vidróczki-csárda, Mátraszentistván

A három „szent” falu közül Mátraszentistvánban véget ér az országút, innen már csak gyalogosan lehet folytatni a kirándulást. Hangulatos panziók, felújított üdülők, egyszerűbb szálloda is a vendégek rendelkezésére áll. A Vidróczki csárda kertjében állíttatta fel a csárda tulajdonosa, a Kanizsa házaspár 2006. augusztus 20-án a falu névadójának Szent István királynak a faragott mellszobrát.

Vidróczki csárda és emlékfal

Vidróczki csárda jellegzetes portája már a múlt század közepén is csárdaként üzemelt. Az étterem része a kockás abrosszal, a kandalló melletti nyereggel, alacsony gerendázatával, apró ablakaival olyan, mintha egy történelmi film díszletébe csöppennénk. A csárda elülső része már inkább a mai kor szellemében fogant, falán időszaki kiállítás mutatja be a híres-hírhedt betyár életét. A szöveges ismertetőhöz jól illeszkednek a faragott életképek, melyek a betyár kalandos életének egy-egy állomását mutatják be. S hogy egészen „betyáros” hangulatban legyünk, a betérőket életnagyságú, faragott Vidróczki szobor fogadja.


Gecsó 2009. szept. 27. 11:31 | Válasz | #24
Gyöngyösi Betsár Csárda, Rezi:
A XIX. század közepén Savanyú Jóska, Vak Illés és Kőkes Pista volt gyakori és hívatlan vendége a csárdának. 1862-ben elárulták őket, és a rezi szőlőhegyen lévő Lamperter-pincében ütöttek rajtuk a pandúrok. Tűzharcban megölték, majd a csárda melletti fűzfa alatt hantolták el őket. A sír ma is látható.
Érdekessége, hogy Vak Illés leszármazottja vagyok, ezért többször meglátogattam a helyet.

© Pista 2009. szept. 04. 16:03 | Válasz | #23
Felújítják a Kadarcsi, a Nagyhortobágyi és a Meggyes csárdát. Állítólag uniós pénzből...

© Kunságifi 2009. feb. 03. 14:28 | Válasz | #22
No,nem tudom ki ismeri.Bács-kiskun megyében volt egy csárda.Köncsögpusztai faluban.Sajnos már elváltak azok akik vitték ezt és 50 lipicai ló és csikó ott vergődik.Van egy lovász féleség..Ő tartja életben őket.Csikóscsárda volt,elég népszerű.Hmm..Ma már sajnos befuccsolt.

© öregkutya 2009. jan. 08. 18:12 | Válasz | #20
A Kunhegyes környéki csárdákról.
A Kunságnak benne Kunhegyesnek a 19. században nem alakulhatott ki szines betyárvilága, mert itt a réti jószág nem az uraságé volt, hanem a parasztok jószága, közösségi tulajdon volt, így innen nem igen loptak. A táj, a terület, a láp, a mocsár világa azonban kiváló búvóhelyet adott némelyiküknek.

A csárdák a török hódoltság megszünése után keletkeztek. A 18. század közepétől fontos szerepet töltöttek be az utazó vendégek, és a pusztai, falusi emberek vendéglátásában. Sajátos társasági élet is folyt bennük, és fontos volt szerepük a hírvívésben is.

A régi belső, illetve közelebbi kunhegyesi csárdák: Alsó Tsárda ami a mai Kazinci út sarkán állt. Az alvégen volt a Malomközi csárda. Úgy mondták egyrészt az alvégi lakosság, másrészt a malomban örletők kiszolgálása miatt épült. Tudtunk még Péntek- Barakk-Morgó-ami 1824-ben leégett. Cserepes-és Aranyosi csárda 1784-től létezéséről. A kunhegyesiek küldöttsége ez utóbbiak mellett köszöntötte 1849. január 5-én Debrecenbe tartó Kossuth Lajost.

Kunhegyes környéki csárdák: Fibicu, Putri, Rongyos, Búszerző

Betyárok életében az egyik legfontosabb szerepet játszotta a csárda. A betyár szó eredeti jelentése dologtalan suhanc, nőtlen legény, akinek sem állandó munkája sem földje nincs. Hazánkban a betyárként élők két legfontosabb típusát különböztetjük meg az Alföldön, sík területen mozgó könnyű lovasbetyárt, és a hegyvidéki, dombsági erdőségekben tanyázó gyalogszerrel /később kocsin járó betyár/. Míg az egyik léte pusztai nagy állattartáshoz kötődik, mert a ló és a szarvasmarha elhajtásból élt, addig a másik az erdőben makkoltatott disznó, vagy juh falkát tizedeli, a vagyonosabb utazókat fosztogatja.

Szinte minden faluban, és városban voltak bizományosaik: számadók, nemesi udvarok, nagygazdák, mészárosok. A kunhegyesi Elek Imre gyors vagyongyarapodásáról azt suttogták, hogy éjszaka állatállománya olykor egy-egy birkanyájjal is gyarapodott. Varga Imre nagy kun kapitányról azt mesélték, hogy igen jó érzékkel tudta elsimítani a betyárok ügyeit a csendőrökkel.

A híres alföldi betyárok: Bogár Imre, /1862-ben akasztották föl/, Fábián Pista /1849 után/, Jáger Jóska /női ruhában járt/, Zöld Marci /1790 körül született/ aki rajta ütéssel támadta meg a védtelen postakocsit, udvarházakat. Bukását árulás okozta, amikor is egy Fegyvernek környéki tanyán rejtőzött négy társával /1809-ben/, 1816-ban akasztották fel.

Zöld Marciról beszélték, hogy sűrűn megforduló betyár volt a környékünkön: a Bige-Fertő szigetein, közel a Tibuci csárdához, de főleg a Putri, meg a Rongyos csárda volt látogatása célja. Állítólag a Rongyos csárda özvegyasszonya miatt jött. Mindkét csárdához közel volt egy-egy nagy mocsár, úgy hogy zsandárszag esetén könnyű volt eltűnnie. Nem betyárkodott a Kunságban. Talán Orczi bárót sarcolta meg egyszer-kétszer.

Kunhegyesen lakó Sáros megyéből származó suttogva betyárnak mondott ember volt Dihenes Tamás, aki egy Békés megyei marhafelvásárlónak volt cenzárja. Ő Kunhegyesről hajcsárnak fogadta fel gonosz Kis Lajost, Csete Ferkét, Vak Szilágyi Gazsit. Nem önálló banda hanem egy nagyobb bandának a tagjai voltak. Tamás nős ember volt. Felesége egy sáros megyei földesúr juhász számadójának volt a lánya. Igen, igen szép asszony. Házuk az alvégen volt. Arra gondosan ügyeltek, hogy Kunhegyesen, de még a környéken sem kövessenek el betyárságot.
No ennyi mára.......

(A fentieket egy Kunhegyessel foglalkozó helyilapból kölcsönözte)



kállai lászló 2008. szept. 15. 15:46 | Válasz | #19
Sárrét leghírhedtebb csárdája volt a Karcag és Ladány közti Ágota-csárda. A néphagyomány szerint apácakolostor romjaiból épült egy halomra s az elpusztult zárda utolsó fejedelemasszonyáról nevezték el. A régi Pest - Debrecen országút mellé épült, ahol a Hortobágy folyó a Sárrétbe vész. A csárdát már lebontották de az Ágota-halom még ma is látható. Híres volt a Karcag város szélén lévő Morgó csárda is. Ma is áll még a háromszáz esztendős kun ház, de már körülnőtte a város. A rét szélére épült a biharnagybajomi Kondoros, hol nem egy betyár nevelkedett. A bakonszegi Sándor-csárdában meg Rózsa Sándor szeretett mulatozni. A Derecske és Berettyóujfalu közötti Darucsárda is tudott hírnevet szerezni magának. Bihar és Békés határánál állott hajdanában az Elvesztem-csárda, Hajdú és Bihar találkozásánál meg az Aranyos. Komádi határában volt a Kerékkötő, Bajomén a Maradj, karcagi földön meg volt a Keserves. Sajnos ezeknek a csárdáknak a döntő többsége már elpusztult pedig ezekben zajlottak le a valamikori magyar élet híres epizódjai.

kállai lászló 2008. szept. 15. 15:44 | Válasz | #18
A Morgó alagútja





A vármegye pandúrjai átvergődtek a veszélyes karcagi mocsarak között, Tolvajosnak, Bengecsegnek még a nevét is elátkozták. Haladtak takarosan az Ágota csárda felé. Szomjasak voltak és fáradtak.



Csendes volt az ivó az Ágota csárdában, amely ott állt az úton járók örömére a Pest és Debrecen közötti országút mentén. Olyan ravaszul építették meg, hogy a mestergerenda egyik oldalán még a kunok földjén tartózkodott a szomjára enyhülést kereső, de ha átült az asztal túlsó oldalára, amelyik már a mestergerenda ladányi oldalára esett, a hajdúk földjén emelgette poharát. Ennek a körültekintő építési módnak különösen a betyárok örültek, mert innen a pandúr nem mehetett át oda, onnan pedig ide. Megesett, hogy a betyár az asztal túloldalán támasztotta a homlokát, szemben a tehetetlen pandúrokkal.

A csaplárosné letette a bort a kemény tekintetű betyár elé.

– Igyál, virágom!



A csárda közelében az elcsigázott pandúrok szusszantak egyet, közben hajtották magukról a vérszívók hadát, aztán nekilódultak, hogy ott kapják azt a híres Sándor gyereket.



Az asztalnál ült Rózsa Sándor. Erősen töprengett valamin, csak ritkán emelte szájához a bort. Aztán, mint aki veszélyt érez, az ablakhoz lépett: a pandúrok akkor kászálódtak le a nyeregből. A betyárt egy szempillantás alatt elnyelte a pince. Fentről lefelé a kilencedik lépcsőfokot balra betolta a falba, s eltűnt az alagútban.



A vármegye pandúrjai döngették a csárda ajtaját.

– Nyisd ki!

Szaladt a csapláros, szélesre tárta előttük az ajtót.

– Nyitva van, uraim, erre tessék! Hozhatok egy icce bort?

A pandúrok azonban először átkutatták a csárdát, még a pincébe is lementek, de nyomát sem lelték Rózsa Sándornak.



A betyárgyerek a sötét alagútban ballagott egy szurkos szövétnekkel a kezében. Itt-ott csöpögött, egy-két helyen csurgott a nyakába a víz, de nem csoda, hiszen az alagút fölött szinte feneketlen mocsárvilág húzódott. Rózsa Sándor sem bánta azt a néhány csepp vizet, inkább még mosolygott is magában, mert elképzelte a pandúrok csalódott képét. Ettől jó kedve támadt, halkan dúdolgatva haladt Karcag irányába, a Morgó csárda felé. Tudta, hogy egy kapcabetyár elárulta őt a pandúroknak, azok pedig üzentek a hajdú vidéki fogdmegeknek, jöjjenek az Ágotai csárdába, megfoghatják a Sándor gyereket.



Ahogy az ajtón kiléptek a pandúrok, akkor értek a csárdához a szomszéd megye pandúrjai. Látták emezek gyászos ábrázatán, hogy hiába jöttek.

– Nincs meg?

– Nincs.



A Morgó Karcag szélén állt, mellette kis erek kanyarogtak, náderdő susogott, benne kis ösvényt vágtak a pákászok csónakjai, amik hirtelen bukkantak elő a rengetegből, s csónakjaikat a csárda tornácának ágasához kötötték. Nagy puttony halat vittek be a csárdába, hogy süssék meg nekik.

Rózsa Sándor elé húst tett a csaplárosné.

– Egyél, szentem!

A betyár gyerek nagy darabokat tépett ki a húsból, őrölte a fogai között, de a keze már a bor után nyúlt, amit akkor tett elé a csaplárosné.

– Igyál, szentem!



A pandúrok a Debreceni úton csúszkáltak a sárban a város felé. A város szélén megszólalt az egyik.

– Megnézhetnénk a Morgóban.

– Meg – bólintott a többi.

Már zúdultak is a csárda felé.



A csárdában egy rettentő nagy csapra vert hordó takarta el az alagút bejáratát. Olyan nehéz volt ez a hordó, hogy még nem született olyan ember, aki meg tudta volna mozdítani. Csak a beavatottak tudták, hogy ha kihúzzák a hordó felső dugóját, akkor könnyedén odébb mozdíthatták.

Rózsa Sándor mögött a helyére csúszott az óriási hordó. A legény végignyújtózott az alagút elején lévő nádpriccsen. Hamar elálmosodott. Órák múlva, amikor felserkent, evett egy kis sült tyúkot, ivott rá piros bort, rágcsált egy kis foszlós bélű kalácsot. Így telt el néhány nap. Fogta a szurkos szövétneket, s elindult az Ágota csárda felé. Amikor odaért, s a kilencedik lépcsőfok helyén előbukkant a feje az alagútból, a csaplárosné már nyomta is vissza.

– Menj vissza, virágom! Harmadnapja várnak rád a pandúrok.

Mit tehetett a Sándor gyerek? Bandukolt visszafelé. Csakhogy mire a Morgó csárdához ért, ott is azzal fogadta a csaplárosné, hogy itt várják a pandúrok.

– Menj vissza, szentem!

Feküdt a sötét alagútban a nádpriccsen, tehetetlen düh feszítette. Rónákat lábaló gulyákról, széles puszták méneseiről álmodott. A szélről, amivel versenyt vágtatna odafent.


© Pista 2008. júl. 30. 13:30 | Válasz | #17
Nyakvágó csárda, Bösztörpuszta

Az egykori Pest-Pétervárad közötti postaút állomása volt a szabadszállási út mellett lévő Nyakvágó csárda. Nevét az 1801-ben történt bűnesetről kapta, amikor a csaplárné nyakát szerelemféltésből elvágták. Az épületben kisebb néprajzi gyűjtemény található. A közelben lévõ bösztörpusztai génbankkal (régi magyar háziállatfajták gyűjteménye) és csárdával együtt az idegenforgalmat szolgálja. Itt rendezik meg immár hagyományosan a népszerű Pünkösdi Napokat.

© Pista 2008. jún. 24. 09:34 | Válasz | #15
Dunántúli csárdák

Veszprém megye nyugati szélén, alig 4 km-re Európa legnagyobb meleg vizű tavától, Hévíztől, szelíd lejtőjű dombok aljában, nagy fák árnyékában rejtőzik a Gyöngyösi csárda, a magyar betyárcsárdák közül a Dunántúlon a legrégibb és a legismertebb. Korábban csak azok tudtak felőle, akik Keszthely vagy Hévíz üdülőházaiban pihentek, és kirándulásaik során e csárdába is eljutottak. Ma már a vendégfogadó híre túljutott még az ország határain is, a benne megforduló külföldiek messze tájakra elvitték ennek az eredeti, betyártörténetekben gazdag, igazi magyar csárdának a hírét. A múlt században, amikor még szerte az országban szájról szájra jártak a betyárokról szóló nóták, három megyében ismerték e híres csárda nevét, akárcsak többi társaiét. A Billege, az Ürgelik, a Kutyafark, a Kutyakaparó, a Sanyarú, a távolabbi Balaton-környéken pedig a Gamászai, Akarattyai, a Tekeresi, az Alsó- és Felsődákai, a Fűzfői, a Geleméri, a Vámosi, a mi Gyöngyösi csárdánk és a többi, erdők szélén, utak mentén álló csárda az átutazóknak, a kereskedőknek meg a szegénylegényeknek volt a pihenőhelye. Nagy részük már eltűnt a múló idővel, helyüket is alig látni, emléküket gyakran csak egy-egy híres betyár életéről szóló nóta őrzi. Veszprém megyében áll még a balatonalmádi Torgyöpi csárda, amelynek közepén a múlt században a két megye, Veszprém és Zala határa húzódott. Nemesvámos határában van az 1966-ban megnyitott Vámosi csárda, Tüskevár közelében a 8-as főút mellett pedig az ismét üzemelő Dabrókai csárda. Tapolca közelében a Szentgyörgy-hegy aljában pedig még áll a ma présháznak használt Ürgelik csárda, ahol Sobri Jóska megismerte nagy szerelmét, Répa Rozit, és nem messze ide, szintén Tapolca közelében még láthatók a romjai a Billege csárdának, ahol egykor Répa Rozi lakott, és ahol Sobri oly gyakran megfordult. Mindezek közül legismertebb a Gyöngyösi csárda, hírét a közelében agyonlőtt és ott eltemetett betyárok sírja őrizte meg.


Hagyományőrző 2008. ápr. 19. 10:22 | Válasz | #7
Gyöngyösi betyárcsárda, Rezi

Vadászháznak készült 1728-ban, de később csárdává alakították. A bakonyi betyárok egykori kedvenc helye volt. A népi építészet egyik szép emléke - és ma is étteremként működik.

A csárda külseje a táj parasztházaira emlékeztet, de a belső elrendezése lényegesen eltér azoktól. Az átalakított, kétablakos utcai nagyszoba az ivó, amelyben még megvan a lécekből épített kármentő. Ide húzódott a kocsmáros, ha verekedés tört ki. A csorba gerendák állítólag még a betyárfokosok, balták emlékét őrzik.

A patinás csárda - amelyhez sok betyárlegenda fűződik - a nyugat-dunántúli vásári útvonalak egyik legismertebb vendégfogadója volt. Ma is népszerű kirándulóhely. Az ivóban kiállított tárgyak idézik a betyárvilág alig egy évszázada letűnt korát.

A XIX. század közepén Savanyú Jóska, Vak Illés és Kőkes Pista volt gyakori és hívatlan vendége a csárdának. 1862-ben elárulták őket, és a rezi szőlőhegyen lévő Lamperter-pincében ütöttek rajtuk a pandúrok. Tűzharcban megölték, majd a csárda melletti fűzfa alatt hantolták el őket.

© karikasostor 2008. jan. 09. 22:26 | Válasz | #6
A Kondorosi csárda


A Dél-Alföld pusztai csárdai közül Békés megyében a legjelentõsebb a kondorosi csárda Feltehetõleg a XVIII. század közepén épült. A lakott helytõl távol álló csárda az év egy részében járhatatlan, hét irányból összefutó utakon közlekedõ utazóknak adott menedéket, ételt, italt, szállást. A környezõ pusztai legelõ pedig a csárdához érkezõk lovainak, marháinak legeltetésére, szénával való ellátására szolgált. Hírét annak is köszönhette, hogy sok betyár is megfordult itt. A XIX. század ötvenes éveiben a csárdával szemben épült pandúrlaktanyát jórészt a betyárok szemmel tartására építették.

Az 1740 körül épült csárda-vendégfogadó-postaállomás épületegyüttese kerített udvarban a fõépületbõl, fedett-nyitott lóállásból, gémeskútból és az illetményföld terményét befogadó magtárból állt. Az 1910-es évek elfalazásai és eléépítései miatt �elveszettnek" hitt öreg csárda 1985-re ismét visszanyerte régi formáját, mûrészletei a falkutatások során ismét napvilágra kerültek. A fõépület É-D-i tájolású, nyugatra nézõ ívpillérsoros tornácával, kontyolt nádfedelével ismét látható lesz. É-i végében famennyezetû búbos kemencés étterem, mellette boltozott, háromtûzhelyû konyha, utána volt a búbos kemencés famennyezetes szoba, a csárdalak, mellette egy egyszerûbb kályhafülkés vendégszoba, a csárda déli végében tehetõsebb utasok számára két kályhafülkés-cserépkályhás vendégszobát rendeztek be régen. A tetõtérben látható a három vendégszoba ívekkel egyesített kéménye, a konyha fölött van a betyárok rejtekkamrája és korommentes kéménycsúzdája is. A csárda alatt egy kisebb boltozott pincében volt a pálinka, és a nagyobbikban a bort tárolták. A gazdasági udvar a K-i oldalon volt, Ny-on a magtár még ma is áll, laknak benne.

© Szűcs Vendel 2008. jan. 02. 20:46 | Válasz | #5
Kutyakaparó csárda

A csárda a Kocsér, Kara, Tetétlen pusztáin élő pásztorokat szolgálta már a XVIII. században. Balla Antal, Pest vármegye főmérnökének 1766-os térképe is jelez Kocsértól Szolnok felé egy Kaparási csárdát. Más forrásokban is előfordul a Kaparás, Kaparós csárda, Jókai Mór Kutyakaparói csárdának hívja egyik írásában. A nagykőrös-tetétleni úton, hat út kereszteződésében álló csárdáról Petőfi Sándor 1847 januárjában írta meg a Kutyakaparó című versét. Többször járt itt a szabadságharc bukása után Nagykőrösön tanároskodó Arany János is. 1877-ig a jászapáti hivatalos írások külső, vagy kiscsárdaként emlegetik, csak a szájhagyomány nevezte Kaparási csárdának. A nádtetős Kaparás 1926. március 15-én leégett, cseréptetős épületként építették újjá, és azóta többször átalakították. Jelenleg Kutyakaparó csárda néven működik, a környékbeliek és az átutazók is szívesen látogatják a hangulatos történelmi emlékhelyet.

http://www.karpatmedence360.hu/kutyakaparo/index.htm

© karikasostor 2007. dec. 27. 23:35 | Válasz | #4
A Látóképi csárda:


Az 1731-ben népies stílusban épült csárda ma is vendéglőként működik.

A legenda szerint a XIX. században az ivó falán függött egy férfialakot ábrázoló festmény, amely mögött egy fülkében a betyárok elrejtőzhettek a pandúrok elől. A képen lévő férfi szemén lyukat vágtak, azon keresztül láthatta a rejtőzködő, hogy mikor jöhet elő – innen a Látókép elnevezés.

A csárda másik nevezetessége, hogy állítólag a küszöb tengerszint feletti magassága megegyezik a debreceni Nagytemplom toronygombjának magasságával. Ez azonban sajnos nem igaz. A csárda 129,1 magasan van, a Nagytemplom mögötti Református Kollégium falában elhelyezett magassági pont pedig 119,6 métert jelez. Ha a Látóképi Csárda küszöbmagasságát a 61 méteres templomtorony gombjához igazították volna, azt még a legügyesebb betyár, a legjobb lovával se igen tudta volna átugratni, nehogy átlépni.

A Hortobágyon átvezető 33-as főút mentén Tiszafüred és Debrecen között ma is működő csárdákat találunk: az egyeki elágazásnál, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati fogadóházának a közelében a Patkós, ezt követi a Kaparó, majd a Kilenclyukú-híd mellett a Nagyhortobágyi, a Keleti-főcsatorna partján a Kadarcsi, végül pedig, már a megyeszékhely határában, ahol a 33-as főútból elágazik a Debrecent Balmazújvároson át Tiszacsegével összekötő út, a Látóképi.



„A titkos alagút”

A határhalmok alapját eleve egy laponyagra vagy porongra telepítették. Előfordult, hogy egy-egy halomnál lévő csárda mestergerendája jelentette a megyehatárt. Ilyen volt a Hortobágyon a Meggyes csárda is. Az Ágota csárda mestergerendája alatti asztal esetében, ha az innenső oldalán borozgatott a betyár, az asztal túlfelén lévő hajdúsági pandúr hozzá sem nyúlhatott. Ha odaát ült a betyár, akkor a kunsági perzekutoroktól volt nyugta. De ha itt is, ott is szorult a kapca, elmenekülhetett egy titkos alagúton, mely az Ágota csárdát kötötte össze a karcagi Morgó csárdával – a néphit szerint.

© karikasostor 2007. dec. 27. 23:31 | Válasz | #3
A Nagyhortobágyi csárda:

A Hortobágy természetes központja a Nagyhortobágyi csárda és környéke. Az első fogadóépület 1699-ben épült, majd új barokk csárdát emeltek, ami később klasszicista külsőt kapott. Ma is csárdaként működik.

Debrecen városa a mátai hídhoz 1699 nyarán a postaállomáson kívül kocsmaházat építtetett - a mai hortobágyi csárda elődjét -, és az oda kirendelt kocsmárost a vám szedésével is megbízta. A növekvő forgalmú vendégfogadót előbb bővítették, majd 1781-ben egy teljesen új, nagyméretű csárda építését határozták el. Az új, barokk stílusú épületben két szobasort alakítottak ki, az északi oldalon három, a déli oldalon két szobával. Középen volt a szabadtűzhelyes konyha. Az épület valamennyi helyisége barokk stílusban, enyhén ívelt teknőboltozattal épült. Ezt az épületet már az 1830-as években bővítették - klasszicista stílusban. A megnagyobbított csárda déli homlokzatát 15 boltívvel kialakított árkádos folyosóval díszítették, később két boltívet befalaztak.Ide járt Petőfi Sándor 1842-ben, s itt írta a Hortobágyi kocsmárosné angyalom című versét.

© karikasostor 2007. dec. 27. 23:27 | Válasz | #2
A Meggyes:

A ma tájházként működő Meggyes
csárda valaha az Erdély felől
jövő sóút mentén állt – a csárda előtti
földutat ma is Sóútnak nevezik. A 33-as főút nyomvonalát azonban délebbre vezették,
emiatt elveszítette jelentőségét, és
az 1960-as évek végén tanyasi italboltként
zárt be. A mai látogató a 33-as főút 60-as
kilométertáblájától gyalogosan 3 kilométeres
sétával, vagy a Nyugati fogadóháznál
biciklit bérelve, 12 kilométeres túra után
érheti el. De megéri a fáradságot!
Az 1760-70-es években épült csárda az
1880-as években került magánkézbe, legnevesebb
gazdája a híres pásztorfamília,
a Czinege család volt. Mai berendezése a
XVII–XVIII. századi virágkort idézi. A
csárda három helyiségből állt. A pitvarban,
a szabadkémény alatt tüzeltek, és innen
fűtötték a szobát és az ivót is. A szoba a
csárda tulajdonosának lakóhelyét mutatja
be ládával és komóddal. Az ivóban a falécekből
épített kármentő (e mögé húzódott
a kocsmáros, ha verekedés tört ki, így sem
üvegeit, sem őt nem érhette baj), a kecskelábú asztalok és a lócák idézik a régi kort.
A fogason függő szűr, kalap, pásztorkészségek,
a kármentőre akasztott kulacs a csárda
egykori vendégeinek, a pásztoroknak
és parasztembereknek voltak a használati
eszközei. A falon a nagyváradi csendőrkapitány
1852-es hirdetményén – ma így
mondanánk – a nyomravezetői tarifák
olvashatók. Az épület mögött emelkedő
kunhalom pedig azt jelzi, hogy
nem csupán századokkal, de évezredekkel
korábban is fontos volt ez a hely.

© karikasostor 2007. dec. 27. 23:27 | Válasz | #1
CSÁRDÁK

Akár Budapest, akár Debrecen felől érkezünk
a Hortobágyra, ma is egy-egy
működő csárda fogadja az utazót. A kelet
(tehát Debrecen) felől jövőknek elsőként a
Látóképi szolgál étellel, itallal – és legendával.
A furcsán hangzó „Látóképi” nevet
ugyanis onnan kapta, hogy az ivó melletti
pandúrpihenő szoba fala át volt ütve, a
nyílást pedig az ivó felől egy férfi arcképe
takarta, amit a szeménél a pandúrok átszúrtak.
Így könnyű volt megfigyelni – és
persze elfogni – az ivóba betévedő körözött
személyeket. Mások viszont pont fordítva
mondják a történetet!Tovább haladva, a 33-as főút mentén, a
Keleti-főcsatornánál áll az 1840-es évek állapotát
idézően helyreállított Kadarcsi csárda
A leghíresebb és legszebb közülük az
1699 óta működő Nagyhortobágyi csárda
, amely arra is bizonyíték, hogy
a csárdák szerepe a mai autópálya-pihenőkéhez
volt hasonló. Az a szekérállás, ahol
ma a Pásztor Múzeum található,
egykor „parkoló” és „motel” volt, az
utazók – akik a híreket hozták-vitték – a
szekereken háltak. De volt „benzinkút” is
– a nagycsárda bérletéhez például 100 holdas
legelő tartozott. A postaállomásként
is működő pusztai központ később is szerencsés
volt: az 1930-as években épült 33-
as főutat mellette, a Kilenclyukú hídon át vezették, így jelentősen nőtt
a forgalma. A csárdák szórakozóhelyek is
voltak, a Nagyhortobágyi látogatottságát
például híres zenészek, mint a nádudvari
illetőségű Rimóczi Lajos vándorhegedűs,
később pedig a híres Burai Zsiga és zenekara
növelték.
A puszta nyugati csücskében lévő Patkós
épülete nem az eredeti: 1939-ben lebontották,
de utóda is csárdaként várja a
vendégeket.