Eredeti karikás ostorok fóruma

Letünt korok, csikósélet

Ha szeretne hozzászólni,
jelentkezz be itt!
2016.nov.13 10:29 | #2
© Ecet Pista 2016. máj. 29. 13:06 | Válasz | #95
„A kiskunsági állattartás és pásztorkodás hanyatlása 1860-ban, a puszták felosztásával kezdődött, ami a hetvenes évek derekáig a legtöbb helyen, a századforduló idejére pedig az egész kerületben végbe ment. Jószágaik árán a számadók földet vásároltak, mások-a szerencsésebbek- csősznek, kerülőnek, vagy kurtapásztornak szegődtek. Hogy a ménesek, gulyák, nyájak és falkák mit jelentettek nép életében, arról a mai nemzedéknek alig van fogalma. A kisemberek lettek a vesztesek, a gazdagok vermei pedig megteltek gabonával. Így tűntek el a pusztáinkról az idő és a változott gazdasági viszonyok parancsoló szavára a hajdani nagybarmok és nagyfalkák. Most hatvan-száz esztendő távlatából megállapíthatjuk, hogy a pusztáink felosztásával a betyárvilágnak valóban befellegzett, de közlegelőink kíméletlen felosztása nagy rázkódtatásokat, vagyoneltolódásokat okozott.
A Kiskunság állattenyésztése –ha más szinten is- lassan fellendült ugyan, de megritkulni, majd veszni hagytuk hajdan híres parlagi magyar lóállományunkat, mely pedig bírta az igázást s „ha az égből dobták is le, talpraesett”
Kisebb testűek, nagyszőrűek voltak ezek a parlagi magyar lovak. A honvédség nem vásárolta; az újabb keletű, ún. fajlovakért pedig a vásárokon kétszeres árat kaphattak a tenyésztők. Pusztulásukat mégsem szabad lett volna megengednünk. „ (Nagy Czirok László 1959)
„Minden csak mulandó álom
Jó éjszakát unt világom”
(Gózon István)

© Nagy Tibor 2016. máj. 27. 09:22 | Válasz | #94
"Megkérdem a vén Tivadarit hogy vót régen? Kiből lett pásztor?
- A pásztornak a mi időnkbe a pásztormesterségbe kellett nevekedni. A béres nem élt huszonnégy órát, ha beállott pásztornak. Elölték. Ebbe a birtokba az ürüs meg az anyajuhász, a csikós, a bivalyos, kondás, tehenész mind jó magyar ember vót. Bújt vón bele a mi pásztorságunkba a béresféle, de nem lehetett. Ugy neveltük a pásztorságra a magunkét szopós korátul, mer erre születni kell. Ha a pásztor megfogadott egy bojtárt, az esztendőre másikho állott. De csak pásztorho. De a mai kéntelen pásztor mán olyan, mint a siket kutya. Jobbra hívják, balra szalad. Lejárt mán a pásztorság, mint az órapórász.
Nagy Berti így cifrázza errül a szót: Van ma pásztor, csak olyan erőszakos. Látja némelyik, hogy az én kezembe könnyű a bot. - beáll! Kap egy kilökött rossz pergőt, egy rossz kolompot és ű mán akkor gulyás. Én kilencéves koromba egy csapat jószággal mán kint háltam a mezőn. Ennek a fiúnak, aki bojtár mellettem, hajlama lenne a pásztorságho. Ha meghall egy kongót, mán őrül megfele. De a szüléje azt mondja: legyen suszter.
Ha kitanulja a suszterséget, ű nem bánja, mehet - ha kedve van - pásztornak. E már magánérthető dolog, hogy e szamárság. Eredetivel kell kezdeni mindent. Ha én most kezdeném a pásztorságot, én se tanulnám meg. A többi gyerek meg olyan ma, hogy beáll bojtárnak, egy-jó hideg eső megmossa, az ég megdördül felette, mán elsírja magát: jaj anyám! Megyén hazafele. Sohse lesz az ilyenbül pásztor." Luby Margit

tibo 2014. ápr. 08. 14:30 | Válasz | #93
Szisztok!
Lesznek képek a Boszörményi csergetésről?

© h.tam 2014. márc. 27. 13:12 | Válasz | #92
2014. április 5-én
Válasz 'h.tam' üzenetére (#91)

© h.tam 2014. márc. 27. 13:10 | Válasz | #91
Kardos János csikóskirály reprint könyveinek bemutatója a Hajdúsági Múzeumban 2013. április 5-én.

Böszörményi csergetés


© Csanádi Tibor 2013. jan. 24. 10:22 | Válasz | #90
Acél, kova, tapló...

© Csanádi Tibor 2013. jan. 24. 10:12 | Válasz | #89
Nincs asztalom sem székem...

© Nagy Tibor 2013. jan. 03. 12:16 | Válasz | #88
Aki esetleg még nem olvasta:
http://hbml.archivportal.hu/data/files/144545938.pdf

balmazujvarosi 2012. dec. 12. 18:47 | Válasz | #87
http://www.youtube.com/watch?v=gCp6AzMSZLQ

© Berdó József 2012. dec. 05. 18:26 | Válasz | #86
Már olvastam,szerintem is nagyon jó!
Válasz 'Pista' üzenetére (#85)

© Pista 2012. dec. 04. 19:35 | Válasz | #85
Somogyi pásztorvilág

© Pista 2012. dec. 04. 19:33 | Válasz | #84
egy érdekes könyv a somogyi pásztorvilágról:
Somogyi pásztorvilág

Pusztai Szabadok 2012. nov. 22. 22:50 | Válasz | #83
Táltosok a Sárréten

Táltos szél, táltos ló, megtáltosodott...használjuk még ma is ezeket a kifejezéseket, de legtöbbünknek csak halvány képei lehetnek róla mit is takar ez a szó valójában. Bizonyos elméletek szerint a táltos nem más, mint a sámán magyar megfelelője, és találhatunk is párhuzamot a máig fennmaradt ázsiai rítusok, és a magyar néprajzban fellelhető szokások között. Ellenben a táltos egy jóval összetettebb, nem kifejezetten vallási szerepet betöltő ember, aki folyamatos vándorlásai során, újabb tudást szerez a már meglévő mellé.
A hagyomány szerint táltos csak hetedik fiúgyermek lehet, foggal esetleg több ujjal, vagy más különleges jeggyel kell születnie, ami azt bizonyítja, hogy istennel, már a fogantatása pillanatában kapcsolatba került. Hét esztendős koráig jószerivel csak tejet iszik, aztán amikor betölti a hetedik életévét, egy éjszaka az öreg táltosok hívják a falu határába, hogy ott birkózzon meg velük. Hét éjszakán át megy a viaskodás, a vének főképp csődörcsikó, vagy fekete bika képében kelnek birokra az ifjúval, aki ha sikerrel jár, a következő hét esztendejét velük tölti. Ha nem jár sikerrel hazaküldik. Számos régi emberről tartották úgy, hogy elbukta a próbát, de ezeknek mégis volt valami különleges tulajdonságuk – például szokatlanul erősek maradtak. -
A táltosi lét korai öregedéssel, viszont hosszú életkorral jár. Minden anyagi, és emberi kötődés nélkül vándorol faluról falura. Bölcsessége, tudása jószerint a közösséget szolgálja, bár egyes leírások szerint, nem minden cselekedetük önzetlen. Gyógyít embert és állatot, elbánik a boszorkányokkal, és más rossz félével, sárkányokkal társalog, kiválóan ismeri a rét, az erdő füveit, terméseit, állatait. A pásztorkodás minden titka az erszényében van. Elküldi a farkasokat – ha kell egy másik nyájra is – de a kutyák sehol nem ugatják meg. Vihart támaszthat, vagy csendesíthet, és olyan erővel bír, hogy akár a levegőbe is emelkedhet.
Élete alkonyán elindul a világ vége felé, és ott egyszerűen leugrik a semmibe. Táltost meghalni sosem látott senki. Ahol megszáll, a hajlék mellé tejet, és kenyeret kér, és amint kiderül ottléte, a környék népe kopogtat az ajtón, hogy napi gondja – bajára orvoslást találjon.
Legjobban mégis a kincskereséshez ért. A pusztai emberek fantáziáját mindig is izgatta az elásott kincs. Környékünkön számtalan halom található, amiből ha néha előkerült egy – két érdekes ékszer, vagy antik tárgy, csak tovább erősítette a hitüket, hogy a föld alatt mesés kincsek leledzenek. A táltos minden halomról tudja, hogy mi van alá ásva, és hogy milyen fortéllyal lehet azt onnan kivenni. Ha valaki jót tesz neki, talán elárulja valamelyik titkát.
Környékünk leghíresebb táltosa Csuba Ferenc volt. Többek között az ő nevéhez köthető a Csökmői sárkányhúzás, vagy a Ványai juhbehajtás is. Személye vegyes érzelmeket váltott ki kortársaiból, de tagadhatatlanul különleges egyéniség volt. Élete és hihetetlen cselekedetei, egy külön cikk hasábjain a későbbiekben tárgyalásra kerülnek. Híres sárréti táltos volt még a vén Vicsak, az öreg Hódas, Köteles, vagy Hő Mihály.
A táltos tehát nem egy hit közvetítője, nem szent ember. A köznép mindennapi gondjára bajára ad választ a maga módján, és ahogy azt a kora igényli.
Napjainkban megjelentek a különféle önjelölt táltosok, táltosiskolák. Akár a józan észre hagyatkozva, akár a fentiekre hivatkozva megállapítható, hogy ezek az emberek egy különös mesevilágban élnek, amivel semmiképp nem használnak a Táltosok emlékének. Inkább elszürkítik, elkoszolják azt. Remélem egyszer megértik ők is ezt.
Zebura

© Berdó József 2012. nov. 01. 18:51 | Válasz | #82
Jó a könyv nagyon,saját példányod?
Válasz 'karikasostor' üzenetére (#80)

Pusztai Szabadok 2012. okt. 29. 23:30 | Válasz | #81
Ördög a legelőn

Vígh József már nem volt igazi rideg pásztorember. Kétszáz birkára vigyázott nap mint nap, de miután este behajtotta a nyájat a szövetkezet hodályába, a kis vályogkunyhóba heverő és friss víz várta. Rádiót hallgatott, és ha be akart menni a faluba, szamár helyett a Pannóniára pakolt fel. Elégedett volt a munkájával. Gyerekkorába sokat gúnyolták a többiek nyomoréksága miatt. Sánta volt. A bal térde érdekesen kifelé fordult, és amikor lépkedett úgy tűt, mintha rúgna egyet a levegőe. Hat elemit járt, azután az apjának segítkezett a határban, és még tíz évnek kellett eltelnie, hogy ehhez az álláshoz jusson. Nagyon jó volt neki odakint, és nem is szeretett találkozni az emberekkel, főeg a szövetkezeti vezetőkel. Ideges lett olyankor, dadogni kezdett, és köpködött. Pedig nem volt dadogós. 14 évesen már annyi nótát tudott, hogy a falu csodájára járt volna. Persze mások előt soha nem énekelt, csak az apjával esténként, de néha azt álmodta, hogy a Szabó Mariék kapujában csak mondja-mondja, és a lány naphosszat hallgatja a kerítésen pipicskedve.
Szóval Varga Géza már két hete szólt, hogy a Tsz. elnök megnézi a tanyát, igyekezzen, hogy minden rendbe legyen. József azóta nem is nagyon aludt. Nappal a közelben legeltetett, hogy közben az apró cseprődolgait csinálhassa, és este is nagyon későn feküdt. Megigazította a kúpást a tanyaház tetején, kimeszelt kívül belül, a hodály oldalait befoltozgatta, sőt az egyik éjszaka, még a szomszéd tehenészetbe is átmotorozott, hogy kátrányt kérjen. Szépen bekente vele a belső kerítést.
Aznap már korán reggel kiállt a jószág mellé. Úgy tett, mintha csak a semmibe nézelőne, pedig bizony nagyon is figyelt. Várta a vajszínű Ladát, vajon mikor bukkan fel a horizonton. Nem reggelizett, délre se evett, csak várt a tajtékzó hőégben türelmesen, közben pedig százszor végiggondolta magába, majd milyen büszke lesz, amikor az elnök elismerőn kezet ráz vele. Talán még az irodára is behívatják. Három óra körül tűt fel egy fekete autó a távolban. Nem a Lada volt amire várt, hanem egy sokkal nagyobb. Talán Volga. A tűző napon úgy festett mintha nem is gurulna, csak úszna a szikes legelő fölött. Öt-hat méterre álltak meg, Varga Géza kiugrott a kocsiból, és gyorsan kinyitotta a jobb első ajtót.
Magas, idegen fiatalember szállt ki. Koromfekete haja, és még feketébb szeme, csak úgy ragyogott a tikkasztó napsütésben. Körülnézett, tekintete egy pillanatra megállt Vígh Józsefen, aztán tovább is fordult. Mégcsak nem is köszönt.
- Úgy látom Géza, ezt a tanyát is le kell bontani. Nincs erre a romhalmazra semmi szükség. Ezt a pár birkát meg akárhova átrakhatjuk. - Valameddig még nézelőött, aztán hirtelen elindult a kocsi felé - Na menjünk mert sok még a dolog. - Varga Géza biccentett Józsefnek, az is intett zavartan, és még valami mosolyt is csavart a bajsza alá, mintha ezzel enyhíthetné az iménti halálos ítéletet.
Vagy két óráig még ott állt, és nézett az autó után. talán várta, hogy visszafordulnak, és mégis jobban körülnéznek. Talán azt mondja az a fekete hajú ember, hogy hadd maradjon meg ez a kis tanya, hiszen olyan szép. De nem jöttek.
Vígh József estefelé megitatott, behajtott, enni adott a kutyáknak is. A rádióban meghallgatta az esti híreket, és a nótacsokrot. A mosdóvizet kiborította a zománcos lavórból, evett néhány falatot, aztán kiment, és levett a Pannónia pakktartójáról egy sárga kötelet. A létrát a padlásfeljáróhoz támasztotta, és csendben felballagott.
Varga Géza másnap este találta meg. Szóltak a tehenészetből, hogy nem voltak kinn a legelőn, mozgást se láttak egész nap. Amikor látta, hogy a létra a feljáróhoz van támasztva már sejtette, hogy valami nagy baj lehet. Vígh József 28 évig vigyázta a kis tanyát, két-háromszáz birkájával. Ötvenévesen felakasztotta magát.
Legutóbb az őszel jártam arrafelé. A hodály, a ház, a kerítés még mindíg áll. Nyáj is legelészik, de már nem a szövetkezeté. Valaki megvette még a kilencvenes évek elején. Egy időebb magas férfi, fekete hajjal, és még feketébb szemekkel.
Zebura

© karikasostor 2012. okt. 24. 11:06 | Válasz | #80




















© Pista 2011. márc. 04. 19:32 | Válasz | #77
Részlet
Bogdán István: Régi magyar mesterségek
című könyvéből:


A rideg pásztorok


Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon…

E sorokkal indította útjára Arany János a Toldi énekeit, ezt a világot idézzük most mi is, de hősünk nem a hírnevessé lett vitéz, hanem a puszták ismeretlennek maradt fia: a magyar pásztor. Közülük is a legrangosabb, a legbecsesebb jószág őrzője: a marhapásztor.

A marha ugyanis akkoriban vagyon-t jelentett, mert nemcsak élelmet adott eleinknek, hanem jó pénzt is, kivált a külkereskedelem révén. Ez a jószág a XV–XVII. században a szomszédos népeknél nagy keresletnek örvendett. Még a német birodalom városai is magyar marhával éltek, ha tehették. Jellemző a helyzetre, hogy amikor I. Ferdinánd 1546-ban a magyar marhára súlyos vámot vetett, Augsburg, Ulm és Nürnberg városok kezdeményezésére a német fejedelmek, sérelmesnek mondván az intézkedést, a birodalmi gyűlésen visszavonatták Ferdinánddal a vámot.

Évente sok ezer marha megjárta azt a hosszú utat, s a magyar marhakereskedők (akiket akkoriban tőzsér-eknek neveztek) tetemesen meggazdagodtak. De a csengő aranyakra váltott marhák nemcsak az urak módját növelték, az országnak is hasznot hajtottak. Bethlen Gábor még fejedelemsége idején sem hagyott fel a tőzsérséggel: innen fakasztotta a pénzt nagyszabású terveihez, az iskolák alapításához s a tudósok fizetéséhez egyaránt. Tőzsér-családból származott Thököly Imre is. És a tőzsérség öntötte a Zrínyieknek a szükséges pénzmagot.

A tőzsérek száz-szám vásárolták a jószágot, főleg az Alföldről. A Kis- és Nagykunság vidékén terpeszkedtek a jó húsú marhát adó, baromjáró mezők, ott nevelődött a városok és földesurak saját, illetve a közbirtokosok és a szegénység közösbe csapott jószága egyaránt.

Ez a hatalmas terület négy-ötszáz évvel ezelőtt egészen más volt, mint ma. Az utat és az ekét hírből is alig ismerte, a sűrű és népes települést nemkülönben. Akkoriban vízhiányról sem panaszkodhatott a rónaság. Az aszály ritkán látogatta, s nemigen volt szükség arra, hogy a pásztor ajkáról felfakadjon a könyörgő ének:
Kiszáradt a tóbul mind a sár, mind a víz,
A szegíny barom is csak a gazdára níz.
Istenem, Istenem! Adj egy csendes esőt,
A szegíny baromnak jó legelő mezőt!

Csapadékosabb világ volt akkor, meg aztán a szabályozatlan patakok, folyók árvizei évente tengerré tették a határt, s elvonulva rengeteg tavat, vadvizet hagytak maguk után. És a feláztatott föld megteremtette a maga sajátos, vízközi, csatakos mezőkkel, sásos zsombékokkal, kövér füves rétekkel tarkázott világát.

Ennek a vadvidéknek kell nekivágnunk, ha a régi pásztorokat kívánjuk megismerni, mert akkoriban a lábasjószág télen-nyáron kint tanyázott a szabad ég alatt. Ezért nevezték szilaj-nak vagy – pásztorával együtt – rideg-nek.

Szilaj marha – rideg pásztor. Az ősi nomádság maradványa, de haldoklása századakon át tartott. Pásztortársadalmunkban élni annyi volt, mint szabadnak lenni – hisz a szemhatár a végtelenbe futott. Még a család sem korlátozta – a rideg szó nőtlenséget is jelentett. Rideg pásztornak senki sem született, hanem magától lett az. Akár jószántából, mert otthagyta a társadalmat, akár akaratlan, mert az kivetette magából. Többnyire a török elől menekülők vagy éppen a kunok ivadékai voltak, ősi soron szabad emberek.



Alföldi pásztor a XVIII. században. Herman-Vezekényi rekonstrukciós rajza.



Életformájukat a keménység jellemezte. S ha „megbokrosodtak”, kivált, ha suttyom időt szakítva kurtakocsmáztak, a törvénynek is fittyet hánytak. Még évszázadok múlva is így énekeltek a rideg legények:
Én vagyok a, én vagyok a kunsági fi,
nem parancsol nékem senki.
Sem a Jászság, sem a Kunság,
sem a karcagi bíróság.

A bírák mindenkor „nehéz” legényeknek ismerték a pásztorokat, akiket bajos „szemre híni”, hisz abban az időben, a határtalan pusztaságban a maguk uraiként kóboroltak.

Zökkenjünk vissza vagy négyszáz esztendővel korábbra, látogassunk el a pásztorokhoz. Ajánlatos azonban, ha vezetőt kerítünk, és lóra kapunk, az való erre a vidékre. Finom ösztöne az ingoványt és a réti farkas fészkét egyaránt elkerüli, átgázolhat a vizeken, s megtalálja a járható utat, pedig azt még vezetőnk is keresgéli, hisz gyakran változik itt minden.

A tájék békés csendjét, amelyet a vízi vidék napi életének hangja alakít ki, mentünkben ugyancsak megzavarjuk. Ahogy a zsombékon az utat törjük, cuppog a pata, zizeg a sás. Vadvizeken lábalva át, hangos csobbanással menekülnek az imént még kuruttyoló békák a halak közé. És a vízimadarak serege: vadliba, -kacsa, kócsag, daru és még sok más, ma már vendégségbe sem járó szárnyas rebben fel. Meg is lepődünk, mert a darucsapat hangos krúgatása távolabbról emberi lármához hasonlít. E hasonlóság egyébként a hódoltság korában még csatát is eldöntött, így – mint Kemény János feljegyezte – az 1635-ös évi, török ellen vívott, szalontai éjjeli ütközetet, mikor is a törökök a felriasztott darvak lármáját segítségre siető magyar csapat kiáltásának vélték, és megszaladtak…

A kutyaneszezés már jelezhette jöttünket, mert amire az utolsó sásast kikerülve elénk bukkan a hatalmas rét és rajta a szarvak erdeje, a sok száz legelésző „csöves jószág”, a számadó „hozzá”-t kiáltva már ugrasztotta legényeit, nem tudván, ki közelít. Farkas-e vagy ember? S ha emez, miben jár?

Mert bizony az ember gyakran farkasként bitangolt. A marhák falkából való kiszakításában némelyik nagy ügyességre tett szert. Meglepte a jószágot, kieresztette a karikás ostort, s nagyot kondítva vele, szétzavarta a gulyát, s megugrott a kiválasztott jószággal. Így hát, ha nem volt résen a pásztor, hosszú úton üthette botjával a jószág nyomát, amíg eredményt ért el, mint Szabó Mihály uram is 1668-ban, aki Zólyomban találta meg Kecskemétről ellopott ökreit.

Pedig aki marhát orozott, s kézre került, arra hamar kimondták a szentenciát: akasszák föl! Még ez sem riasztott. Az a mondás járta, hogy „ha tolvajok vagyunk, ugyancsak legyünk tolvajok”. S hogy az „ugyancsak” alatt mi mindent is érthették, arra idézzünk példát Kecskemét 1597. évi jegyzőkönyvéből:

„Deli Mihály, Fodor Antal és István általmentek a Tiszán, s tatár moldva ruhát öltve magokra zargatták az marha mellől az pásztorokat.”

Érthető, ha felkészültek pásztoraink. A számadó hosszú bunkósbotjára támaszkodva csak azon helyt maradt, ahol a neszezést meghallotta. Legényei lovon. Fekete seregnek vélnénk őket, hisz borjúszájú, mellig ha érő ingük, s félig bő, szárközépig érő gatyájuk a tejjel kevert hamuban való áztatástól, s a hájjal való kenegetéstől fényesre feketedett, de a vizet lepergette, s „nem volt gulya a ráncban”! Lábukon maguk szabta szőrös bocskor, olyan könnyen kiereszti ez a vizet, mint ahogy bevette. (Volt alkalma rá többször is.) Némelyiken hátibőr: farkas adta, maga taposta. Hosszú, jól zsírozott, több ágra befont hajukon magas, csákóra vágott karimájú süveg, darutoll mellette. Kajlán lelógó bajszuk felett rebbenéstelen tekintetük várakozóan szegeződik ránk. Bot, balta, hajítófa, karikás ostor a kezükben.

De ahogy megismerkedünk, megkedvesedik a levegő: Körülnézhetünk, bár nem sok itt a látnivaló. A szálláson még csak szárnyék sincs: vagyis rudak közé szorított nádfal, hogy a szél ellen védje a jószágot.

Csak a kúp alakú, nádból mesterkélt kontyos kunyhó. Ez is csupán télire való. Tavasztól őszig a bakacsinnal bevont vagy a felhőkkel paplanozott ég borít rájuk éjszakai fedelet, a subán kívül.

Heveredjünk le a számadóval az acél, kova, tapló gyújtotta kotu (vagyis tőzegtűz) mellé, mert megkínáltak ebéddel. Főtt marhahús, napon szárítva, sült bengyelé-vel (vagyis a gyékény gumójával): kenyér helyett, mert az nemigen akad ebben a pusztaságban. S a csobán-ból (az ivóvíztartó faedényből) leöblítjük. Kissé furcsa ízű, kopolya (lápi kút) vize az.

A legények azonban nem ülhetnék közénk. Folt-ba (vagyis falkába) kell verni a marhát, megy a bécsi kő-re, a vásárra, s meg kell nézni, megvan-e a száma? mert ha sok van a rováson, könnyen vasba számol a pásztor.

A számadót kifaggatjuk legényeiről, de csak néhánya nevéig jut: Apró Jancsi, Pincéntekergő Istók, Jobbsincs István, Sehonnai Imre, ő maga meg Nagysüvegű Miklós volna – vagyis, nem tudni, ki fia-borja a pásztor. Szűkszavúan mondja: szegődményes sorban élnek. Fizetésük, a kezükre bízott jászág száma szerint, változó mennyiségű pénz, gabona, ruha, a számadóké még jószágszaporulat is, így saját gulyájuk nevelődik – hogy legyen miből kifogni a kárt. Jobban megereszti nyelve vitorláját, amikor a jószágra terelődik a szó. Érzik a szeretet minden egy szavából, ha meg is fűszerezi néhány teremtettével. Mert hát ehhez igencsak, értenek a hajtó-k, s a szelídebbek közül való az a kívánság, hogy „a lelkében az ördögök úgy doromboljanak, mint méhek a kaptárban”.

Megint elakad a szó, s fel is kell kerekednünk, mert a legények már megindították a jószágot. Rövidest átadás lesz. De nem a városnak, hanem a tőzsér-eknek. Őkigyelmék látatlanban megvették a gazdától az egész gulyát, ismerték már. S hogy a lerovás szerencsésen megesett, rögvest indulhatnak messzi útra, mert tőzsér uraimék már megváltották a cédulát, a passzus-t, rávezetvén a marhák számát, meg hogy hányadfű, vagyis mennyi idős, s hogy micsodás. Gyakorta szőrén és szarván nevezve a jószágot, oly sokféle meghatározással, hogy azt még sorolni is sok, hát még megérteni.

A passzus mellé harmincad cédulát is válthattak a tőzsérek (persze pénzért, mert vámféle volt ez), ha nem akarták „elszökni a harmincadot”. Megkísérelhették, de nem keveset kockáztatva, mert a harmincad a XVI–XVII. században járt a magyar királynak, s a török császárnak egyaránt, és mint 1574-ben Musztafa basa írta:

„Az, ki a harmincadot elszöki, annak marhája a császár számára foglaltatik, és az feje is a császár kegyelmén marad.”

Persze amíg a falkás marhát Bécsig hajtották (ment lábon ment odáig, s még a Dunát is megúsztatták velük), zavartalan hajtás ritkán esett. Sok szegénylegény leste az utat, hogy elragadjon egy-egy „hústartó” marhát. Gyakorolhatták a verekedést a hajtók! Értettek hozzá csakúgy, mint az állatokkal való bánáshoz. Támadt is veszekedett hírük!

A derék bécsiek a XVI. század közepétől kezdve csak a legszükségesebb számot eresztették be közülük a vásár helyére. A többinek az ún. Magyarok-útjá-n két csárdát tákoltak össze, ott kellett a vásár végét megvárniuk. Persze szívesen maradtak, s ugyancsak vígan voltak. Mocsárvíztől meg-imesedett torkukat kúrálgatták jóféle borocskával. Majd megszólalt a nádsíp, s valamelyik szilaj fattyú máris rakta a táncot, megadva a módját, a lassút a frissel váltva.

A jószággal maradt hajtóknak ez alatt ugyancsak akadt dolguk együtt tartani a falkát a harmincad-ház előtt megrekedt tolongásban, amíg a harmincados ellenőrei megvizsgálták a passzust, és megszámlálták a marhákat, mert csak ezután bocsátották be a falkát a vásár helyére.

Másnap aztán kora pitymallatkor felvonták a harmincadház-ra a király zászlóját. Ez azt jelentette, hagy szabad a vásár. De csak kicsiben: a mészárosoknak, a városi mészárszék számára vásárolgató székbíráknak.

Elámult az embernek szeme-szája az ilyen vásár színes, mozgalmas forgatagán, de fül is kellett hozzá. Az emberi és állati hangoknak leírhatatlan zagyvaléka támadt ott. A sok ezer szilaj marha bőgésébe belevegyült a délceg-ek, vagyis a ménes szelídítetlen lovainak a nyerítése, a hajtók káromkodása és üvöltése, az ostorpattogtatás, a tülkölés, a konyhások és pénzváltók kiabálása.

Kilenc órakor aztán bevonták a zászlót, s most már jöhettek a főárusok, vagyis a nagykereskedők. A vásár még élénkebb, még zajosabb lett. A sok szilaj jószág állandóan riadozott, kapkodta a fejét, gyakran öklelőzött. A sűrű vérű hajtók ritkán maradtak ki a mulatságból. Összevesztek azon, hogy melyikük ökre kezdte a veszekedést. S rögvest hajnalcsillag módjára villogott a szemük. Szóra szó, szidalomra szidalom, s aztán valami jóféle kézbevaló: bot, balta, mindegy. Borogathatták is hamarosan boros kenyérrel a bevert fejeket. Az ilyesmit a régi nehéz legények megszokták.

A vevő lecövekelt a marha mellé, s amíg odébb nem lépett, más nem közelíthetett oda. Erre az eladó „megimádta” a marhával a vevőt, vagyis megkínálta. Akkor „áruba indultak”, alkudni kezdtek. Ha megegyeztek, a vevő „kezét beleadta”, s lefizette az előleget. Aztán mentek a harmincadoshoz, aki kiállította az adóslevelet, s most már jöhetett az áldomás. S ha minden marha elkelt, nem kellett más város piacára hajtani, tőzsér uraimék kifizették a hajtókat, s indulhattak hazafelé…

Így esett meg a vásár nemcsak Bécsben, hanem akár Nürnbergben is, ahol még a XVII. század elején is, ilyen alkalmakkor ökörviadalokat is rendeztek a polgárok.

A magyar marhák szilajságának nagy híre ment. Az augsburgi mészárosok céhkönyve elő is írta, hogy ezt a jószágot csak megkötve szabad a városba hozni. Még így is gyakran baj történt. Pl. 1708-ban.

Éppen a templomból szállingóztak ki a hívek, amikor a legelőkelőbb augsburgi mészáros, Then uram magyar falkás marháit emberei arra hajtották. Persze béklyózva. És az egyik polgár a mellette elhaladó ökörre jót húzott botjával. Vesztére. A szilaj állat elszakította a béklyót, s támadóját holtra tiporta. Aztán bele a sokaságba! A nagy lármára, jajgatásra a többi jószág is megvadult, s rövidest olyan ribillió támadt, hogy még évek múlva is emlegették. Mikor ennek idehaza híre szaladt, azt felelték rá: a magyar hajtókkal az ilyesmi meg nem esett volna.

Odakünn sem igen esett meg többet. A XVII. században a bécsi udvar a marhakereskedést osztrák monopóliummá tette, legnagyobb kereskedőrendünk, a tőzsérség koldusbotra jutott. Így aztán a XVIII. század során fokozatosan visszaszorult a jószágtartás, s vele a pásztorság is. De meg nem szűnt. Életformájuk valamelyest változott, mert rendtartást kaptak. Meg is kevesednek. A gulyásnak már csak egy bojtár, ha segít. Gyakrabban magányos. És gyalog jár. Viselete azonban alig változott. Bessenyei György A természet világa című, 1800-ban készült művében ilyennek láttatja:
Kilenc-máriásos szörnyű nagy csizmája,
S korca alá van felszedve a gatyája.
Kezefeje ki nem látszik ingujjábúl,
De háta, köldöke kinn van derekábúl.
Karika süvege az orra cimpáján
Tartózkodik, és háj, zsír tündöklik a haján.

A szilaj állattartás, ha kisebb mértékben is, Kecskemét, Debrecen környékén, Szeged határában, még a XIX. század derekán is dívott. Ismerte Jókai is. A kőszívű ember fiai című regényében fel is vázolta a pásztor alakját Boksa Gergőben, akiben még élt az ősi virtus, s visszaszerezte elszalajtott ökreit az osztrákoktól. De hogyan?

„Mikor aztán jó csomó szennyet levakart (mármint a kalapja karimájáról), akkor felnyitotta pipája kupakját, s ráeresztette a markából azt a kaparékot az égő dohányra… s azt minden alföldi gulyás tudja, hogy erre az illatra minden ökör megszűnik ökör lenni, és lesz belőle sárkány… ettől megdühödik, világgá fut, öl, rombol, megszűnik embert ismerni.”

De a pásztor ismeri a jószágot, s Boksa is, kifuttatván a gulyát, könnyen visszaterelte a magyarokhoz.

Móricz Zsigmond is még eleven emléket rögzíthetett Rózsa Sándor a lovát ugratja című regényében, s egyúttal az elmúlását ösztönszerűleg érző pásztor világát rajzolta meg, amikor így írt:

„Nincs is ezeken a síkokon az embernek semmi más kívánsága, csak a csend, a nyugalom, a békesség.

Nem lehet olyan nagy a mozdulatlanság, hogy még annál is sokkal nagyobbat ne kívánjanak.

Talán mozdulatlanul állani, az volna még a legjobb.”

Mert bizony a XIX. század második felében meginduló folyószabályozás, lecsapolás marokra szorította a hatalmas legelőket, a többit meghódította az eke. A jószág istállóba került, megkezesedett, pásztorával együtt. A nomád életforma végleg megszűnt. És a jószág, a honfoglalók idehajtotta, évszázadokon át rideg pásztoraink kezén szilajon nevelkedett magyar marha ma már az állatkertbe szorult, és ketrecén ott hirdeti a felirat: Zoológiai műemlék.

PL 2010. nov. 24. 17:25 | Válasz | #76
tálasi istván a kiskunság népi állattartása cirok nagy lászló pásztorélet a kiskunságon két mindenre kiterjedő remek forgassátok olvassátok

pafi 2010. okt. 27. 18:41 | Válasz | #75
Jó estét.
Ha véletlen Pistának nem kell a könyv akkor engem érdekelne.
köszönöm

© Berdó József 2010. okt. 27. 18:08 | Válasz | #74
Természetesen előtte megkereslek! Még egy könyvet
találtam Ecseditől.Nagyon jó ez is.
Hortobágyi Pásztor És Betyárnóták 1927 Debrecen.
Válasz 'Pista' üzenetére (#73)

© Pista 2010. okt. 27. 09:07 | Válasz | #73
Szerintem majdnem mindet felsoroltad. "A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása" nekem is megvan. Leginkább a Hortobágyról és a vadászat-halászatról szóló könyvei érdekelnének, ha nem kerülnek egy vagyonba. Tehát ha meg is van, előtte azért egyeztessük az árat.
Válasz 'Berdó József' üzenetére (#72)

© Berdó József 2010. okt. 27. 08:57 | Válasz | #72
Adjon Isten!
Nem lesz egyszerű eset de megpróbálom.Ha előkerül
szólok majd.Az elmúlt három évben vagy kettő volt
belőle nem kellett sokat reklámozni hogy gazdára találjon.Pedig elég húzós volt az ára!Nekem a kö-
vetkezők vannak tőle meg.
A Hortobágy Puszta És Élete 1914 Debrecen
A Bolgárok földjén 1929 Debrecen / Sőreginek
dedikálva/
A Debreceni És Tiszántúli Magyar Ember Táplálkozása Ez tulajdonképpen különlenyomat
a Déri Múzeum évkönyvéből.Nekem a reprint van.
Utazásom a Szentföldön 1933 Debrecen
Hortobágyi Életképek 1927 Debrecen/Cholnoky
Jenőnek dedikálva/.
Poros Országutakon 1925 Debrecen
Népies Vadfogás És Vadászat A Debreceni Határban
És A Tiszántúlon 1933 Debrecen Ez is különlenyo-
mat a múzeumi évkönyvből! 145 oldal
Népies Halászat A Közép-Tiszán És A Tiszántúli
Kisvizeken Debrecen 1934 Ez is különlenyomat
de 186 oldal ez is dedikált!
Hírtelen ennyit találtam itthon Ecseditől.
Válasz 'Pista' üzenetére (#71)

© Pista 2010. okt. 27. 08:27 | Válasz | #71
Jó reggelt!

Engem érdekelne ez a könyv (meg minden más is Ecseditől). Meg tudod szerezni?
Válasz 'Berdó József' üzenetére (#70)

© Berdó József 2010. okt. 26. 19:31 | Válasz | #70
Ecsedi István egyik nagyon jó könyve
A Hortobágy Puszta és Élete 1914
Aki tudja szerezze meg és olvassa ki!
Válasz 'Pista' üzenetére (#68)

© Pista 2010. okt. 25. 13:12 | Válasz | #69
A hajdani tanyák népe

Magyar alföldi tájat el sem tudunk már képzelni tanya nélkül. Végig a Duna-Tisza köze meg a nagykunsági, békési, hajdúsági parasztvárosok sok ezerholdas óriási határa hol sűrűbben, hol ritkábban tele van hintve tanyával. Pedig alig több másfélszáz esztendejenél, hogy az első tanyák keletkeztek. Pásztorszállásokból, a szilajpásztorkodás téli szállásaiból, alakultak, eleinte tehát félig pásztori, félig földművelő jellegük volt. Csak a földművelés terjedésével és belterjessé válásával szaporodtak el és lettek teljesen földművelő telepekké. A legrégibb tanyai épületeket a Nagykunságban, főként a karcagi határon találhatjuk meg. Tágas ólak ezek, sárpadkával körülvett nyílt tüzelőtérrel, fölötte szabadkéménnyel. Nagyon szép emlékei az ősi kun építkezésnek. Lassanként azonban, elnyövi őket az idő, átalakítják a változott viszonyok.
Kezdetben tilalmazták a városi hatóságok a tanyai építkezést. Kiköltöző polgáraikat visszaparancsolták. A kiskunhalasi tanács 1820-ban első esetben áristom, másodikban pálca, harmadikban pedig tömlöcbüntetést szab az ellenszegülőkre. Tapasztalás szerint ugyanis a tanyán való kinnlakás, a protokollum szavaival élve: "gonoszságokra és tolvajságokra nem kevés alkalmatossággal szolgálhat." Némely Békés-megyei helység is panaszkodik a tanyasiakra: "Mi másé, abban pazérok, őgyelgőnek, tolvajnak hajlékot adnak, azokat duggatják, velük szövetkeznek." Hogy mennyire jogos volt a hivatalbeliek panasza, eléggé bizonyítja, a hagyomány, sőt még az öregek visszaemlékezése is. Bizony a tanya népe (miként a határ többi fiai: a pásztorok is) nagyon sokszor vétett a magántulajdon törvényes fogalma ellen. Sőt mondjuk meg, ahogy volt: semmibe se vették azt. Inkább az íratlan ősi törvényhez igazodtak, azt kényelmesebben lehetett magyaráni. Való az is, hogy a városok, falvak számkivetettjeinek oltalmat nyújtottak. Szegénylegények, számot adni nem tudó pásztorok, megugrott szolgafattyúk, akik elemeltek valamit, köztük bujkáltak. Az fizette meg ezek számláját, aki reggelig aludt. Hanem aztán, mikor hirtelen rajtukütöttek a pandúrok! Amelyik kereket nem oldott, az csörgethette a vasat.
A híres sárréti csendbiztos Osváth Pál is nagyon jól tudta, kinek hívták a tanyasiakat. "Hogy e nép mennyire kezükre járt a betyároknak, szinte a betyár Virág üldözésekor tapasztaltam, - írja. Ekkor ugyanis, midőn a járásom szélső helyein nyomozódtam, Komádiban egy öreg pandúrommal pőröltönyben, szekérre ülve a Körösön túlra rándultam át. Ezen útban egy csőszháznál csupán egy 15 éves forma fiút találtunk, aki a pandúrnak azon kérdésére: Járnak-e itt, öcsém, pandurok?, a bennünket csavargónak nézett fiú azt felelte: hogy ritkán vetődnek ugyan erre pandúrok, de ha jönnének is, attól ne tartsanak kendtek, mert ha kell, lóvá teszem én őket. Nagyobb biztonság végett menjenek fel kendtek a padlásra, én pedig a lovat, lovas-szekeret a tengeri közt lévő tisztásra, hajtom és mind kendtekről, mind a lovakról gondoskodni fogok. Elfogadtuk az ajánlatát és a padlásról néztük a fiút, aki miután lovainkat ellátta, nekünk is szalonnát, kenyeret, dinnyét és pálinkát hozott. A padlásnak már előttünk lehettek vendégei, mert ott már használt szalmafekhelyeket találtunk. Elmenőre a fiú állította elő fogatunkat, melyről induláskor nem állhattam meg, hogy a fiúhoz ezt ne kiáltsam: Öcsém, csalódtál, mert mi nem csavargók, hanem pandúrok vagyunk. Mire a fiú mosolyogva azt kiáltotta: Hiába tréfál kend, mert a kípökről megismertem, hogy szegénylegények."
Dévaványi születésű volt ez a Virág Károly. Az ő bandájába tartozott Tövis Marci is. Ez meg a kevi határban, egy öreg tanyán szokta volt kipihenni a lókötés fáradalmait. Egy őszi éjszaka is ott horkolt a szénatartóban, szép virágos cifraszűrjébe takarózva. Nagy magas, barnaképű gyerek volt. Ha nem egyszer csak megzörgetik az ajtót! A tanyás, valami kunhegyesi földről eloldalgott vén gazember, amint kikémlelt, látja, hogy minden kijáratot elálltak. Az ajtó hasadékján meg a kis ablaknál is megvillant a puskacső. Fel se vette őkelme. Rögtön kireteszelte az ajtót. "Tessenek beljebb kerülni, uraim - szólt nagyszívesen - idebenn szárazabb idő van." Kinn csúnyán vágott az őszi eső. Felélesztette a tüzet az ól földjén. Volt vagy nyolc-tíz fattyú az ólban, egyik erre aludt, a másik arra. Béres, kocsis. Mindet középre parancsolta a percekutor. Vizitérozta, melyik kicsoda. Felfogadta, itt van, akit keres. Benéztek minden zugba, a szénatartóban megforgatták a szénát. De Tövis Marci nyomát akkor már oda kinn mosta, mosogatta az őszi eső. Jó szűrje volt, azt nem járta. A tanya hátsó falához egy kis tyúkólféle kutrica volt eszkábálva s a szénatartóból a fal tövén akkora lyuk vezetet belé, amin egy amolyan karcsúforma legény, mint Marci, keresztül fért. Jó vastag szénamurva volt a sötét tartóban s ez mindig betemette. Akit illetett, csak az tudott róla. A vén tanyás nagy mestere volt az ilyesminek. Tőle tanulhattak a fiatalok!
Ilyen betyárszállás több is volt a tanyákon. Mert a betyár gyorsabban járt a pandúrnál s nem lett volna okos dolog ujjathúzni vele. Amelyik tanyára pandúrok vetődtek, ott valaki felengedte a kútgémet, mikor elmentek leengedte. Így éltek vele sorra a többi tanyában is. Messze ellátszott a kútgém s erről tudta a határban bolyongó szegénylegény, merre járnak a "vármegye kutyái", merre vezet útjok. Olyasforma volt ez, mint most a telefon, drót nélkül.
Éjszakának idején ist tudtak jelt adni. Egyik debreceni tanyán beszélte nekem egy öreg civis, hogy gyermekkorában egy éjszaka pandúrok szálltak meg a tanyájokon. A vén tanyás a nagy falámpásban meggyujtotta az olajmécset és kiakasztotta a színbe. Felvette a világ a tanyaudvart meg a környéket. "Mit akar kend evvel?" kérdezte a pandúr. "Szekeret várunk hazulról, - mondta az öreg. Új kocsis van s így beszéltük meg, hogy könnyen ide találjon." Pedig dehogyis! Sós Pista volt bejáratos, azt figyelmeztette. A szoboszlai nagyvásár még éppen másnap volt! Mondta ist azután Sós Pista: "Láttam, vendégeskedtek kendtek, így oszt elfordultam a lovakkal a Jóna-tanyára."
Nem lehetett eltérni a szokástól, szállás kellett a betyárnak. Csakhogy némelyik tanyás holmi ringy-rony kapcabetyárokat szedett maga köré s ezeket szereztette be, amire szüksége volt. Az ilyen aztán a végén fizetett. Mikor megbicsaklott a hatalma, a károsultak suttyomban, majd nyíltan ellene támadtak. Felgyujtották a tanyáját, titkos dolgát törvény elé tárták. Mesélgető őregektől nem egy ilyen gazdáról hallottam, akinek végül is ellicitálta a törvény mindenét. Csak a nóta maradt az övé, amely éppen ráillett:

Volt nekem szép fehér tanyám, leégett,
Azt se tudom, hogy a földem kié lett,
Be van írva orosházi tanácsnál,
Node, sebaj, több is veszett Mohácsnál.

Más élet volt még akkor! Csak a félsarkát szántották a tanyaföldnek. Ha megtermett az esztendei kenyérnek való, elég volt. A felesleges termést el se tudták volna szállítani a járhatatlan rossz földutakon. Vasút nagyon kevés volt még akkor. A jószágféle elment a vásárra a maga lábán, így tehát a tanyákon is jószágtenyésztés folyt inkább. Viszont a jószágot őrizgetve, sok szilaj ötlet született a ráérő tanyai ember fejében. Kivált, hogy "oskolába" se járt soha.

SZŰCS SÁNDOR


© Pista 2010. okt. 24. 17:28 | Válasz | #68
Hortobágy-puszta fogalma (Dr. Ecsedi István írása)

Hortobágy-puszta sem földrajzilag, sem politikailag nem határolt terület. Nevét a Tisza
egyik keleti fattyúhajtásától, a Hortobágy folyótól vette. Debrecen határára esik ebből 50.000 k. hold.
Hortobágynak nevezi a nép mindazokat a pusztai területeket, melyek a Hortobágy-folyó
két partján esnek és legeltetési célra szolgálnak. Ebből az következik, hogy nemcsak Debrecen városának van Hortobágy pusztája, hanem a Hortobágy felső folyásánál Hajdúböszörménynek, Balmazújvárosnak, a debreceni határtól délre Nádudvarnak, Kunmadarasnak, Karcagnak, Püspökladánynak is.
Az ősi soron legeltető népeknek nem is fontos terület. Ők a folyókhoz ragaszkodnak,
ehhez irányítják egész életüket. A nomád pásztorkodás mesterszavai közül ez a fogalom maradt meg az állattenyésztők gondolkodásában legtovább.
Így a debreceni öreg gazdák és öreg parasztok ma sem azt mondják, hogy a jószágot a
Hortobágyra hajtják ki, hanem a Hortobágyho és a Hortobágytúl hajtják haza. Nyilvánvaló, hogy
az egész jelentéktelen folyót értik. A régi oklevelek szintén így használják. Így az etnográfus területe nagyon megbővül és a Hortobágy-folyóra támaszkodik.

Másfelől a hortobágyi pásztorok sem egységes karaktert képeznek. Alapjában ősidők óta,
a mai napig mind magyarok. Túlnyomó nagy részük nem debreceni, hanem a pusztát környező
falvakból: Balmazújváros, Tiszacsege, Tiszafüred, Nagyiván, Nádudvarról való születésűek. És ha a számadó idők folytán beköltözik is Debrecenbe, a bojtárok falusiak.

© pernyezsandár 2010. máj. 03. 10:46 | Válasz | #67
Adjon Isten !
A méneshajtás igazán látványos befejezése volt az akkori csikósbemutatóknak.
Voltam részese ennek a produkciónak többször.
Mivel három ménes legelt akkor Mátán, egy a csödör csikókból állt, a másik a "renyhe" vagy kancacsikók ménese ill. az anykancák csikóikkal. Hogy ne legyen állandó igénybevétel a csikók számára egyik héten a csődör, másik héten a renyhe volt a "meghajtós". Az anykancákat kis csikóikkal nem hajtották meg.Nem kis igénybevétel volt mondjuk a csikóknak az augusztusi melegben 3-4 néha még több meghajtás, főleg a fiatal 1 éves csikókat viselte meg ezért ezek a csikók ilyenkor augusztus táján éjszakára már kaptak egy kis lucernát, ha a legelő nagyon elsült.
A meghajtáskor egyébként nem ment egy csikós elől, három csikós ment hátul egy a belső körön egy középen egy pedig külsö körön .
A pusztabuszok a kunyhó mellet álltak igy a kunyhó és szekerek köröl hajtottuk a ménest.A ménes általában ekkora mára kunyhó közelében legelt,hiszen adott idöpontban jöttek a vendégek. A ménesbeli csikók megszokták ezt a mindennapi hajtást és már könyebb volt azt végrehajtani. Az Epona idejében aztán felhagytak ezzel a produkcióval amit a vendégek egy része igen csak nehezményezett hiszen ez volt a fő látványosság a Hortobágyon. Néha azért ettől érdekesebb meghajtások is voltak /nem a turisták részére/
Erről majd legközelebb.
Minden jót.

© Pista 2010. máj. 02. 20:29 | Válasz | #66
Jó estét!

Találtam egy kis érdekességet:

arcanum

A második katonai felmérés (1819-1869)során készített térképek. A Hortobágy egykori részeinek elnevezései is részletesen olvashatók rajta, a mellette lévő jelenkori térkép segítségével össze lehet hasonlítani a régi és a mostani állapotokat.

(A térkép az ország más tájait is tartalmazza.)

linyó 2010. ápr. 30. 08:47 | Válasz | #65
A történet Garai Lajos bácsival történt:

80-as éveket írunk jönnek ki a Pecéhez (Hortobágy azon része ahol a csikósbemutatókat tartják) a turisták főleg németek azok közül is inkább nyugatnémetek.
Letudják a szokásos csikósbemutatót: fektetés, ültetés, csergetés. Aztán jött a bemutatófénypontja a méneshajtás (akkoriban még volt, és 100-120 lovat hajtott 3 csikós, 1 elől 2 oldalról) kb. 300 méterről csak azt lehetett látni hallani, hogy a paták dübörögnek, a csikósok kurjangatnak, és nagy porfelhő száll és közelednek a turisták felé (sajna nem láttam, de aki lát6ta az biztos nem felejti el 1 életre, gyönyörű lehetett).

Elámultak a németek mind akik ott voltak és a látványtól elfeledkeztek arról, hogy a filmfelvevőgépet be kellett volna kapcsolni.
Szóltak az idegenvezetőnek, hogy hajtsák meg még 1X mert mi történt.

Mivel magyarokról van szó nem 1 elveszett ember és mondta, hogy csak 1X lehet +hajtani és csak ennyi fér bele a programba bla-bla-bla, de addig addig erősködtek (persze hagyták magukat a magyarok is) a turisták, hogy 1 "bizonyos összegű" nyugatnémet márka ellenében újra meghajtották a ménest amit már fel is vettek a filmfelvevőre (mert akkor az volt) és nagyon örültek.

Hozzáteszem nekem sem az járt volna a fejembe a ménest látva, hogy bekapcsoljam a gépet, de hát akinek ez nincs annak fizetnie kell ezért a nem minden napi látványért.

gazduram 2010. márc. 29. 20:05 | Válasz | #64
Na csakhogy a szíveket fájdítsam nekem az a könyv , hogy Csikós élet megvan, eredeti 33-as kiadás 64 oldal , sőt a Kardos János dédunokája böszörményi gazdatársam. A könyvben emlegetett Dedő csárda attól a helytől ahol felnőttem kb 400 méterre volt , ma már lebontásra került, a tulaj annyira elhanyagolta hogy romhalmaz volt , az autópálya építésnek egy kicsit útjába esett.Ja és végül most szombaton Böszörményben szerveztünk egy jó csergetést, 213 regisztrált résztvevő 41 település fiaiból álló csikós vagy azok leszármazottai adták elő műsorukat , ha a teremtő engedi jövőre nagyobb létszámmal országos hírveréssel megismételjük.

© karikasostor 2010. feb. 25. 20:51 | Válasz | #63
A kanász nem a kanokat őrizte? Mert a neve arra utal!
Válasz 'Pista' üzenetére (#61)

linyó 2010. feb. 25. 20:37 | Válasz | #62
Pista ezt nagyon köszönöm, ilyet ma már nem nagyon lehet tudni csak ha van ilyen ember aki tudja és átadja azt!
Válasz 'Pista' üzenetére (#61)

© Pista 2010. feb. 25. 20:33 | Válasz | #61
A legelő állatok bizonyos egységekben jelennek meg az extenzív tenyészetben. Ezek egységét összefoglalóan "nyájnak" mondjuk, mely szó török eredetű, és a legeltetni kifejezessél azonos. A régi magyar szóhasználatban - a Hortobágyon is - a lónyáj, nyájas ló a megnevezés, később azonban ez a kifejezés a juhokra korlátozódott. Kisebb egységeket jelölt a falka, a darab, a tőke, amelynek a nyájon belül egy-egy gazda tulajdonát képező jószágegységet jelentette. Külön kell szólni az "ünön" ma már ismeretlen fogalomról, melyet az 1930-as években a néprajzkutatók éppen a Hortobágyon jegyeztek fel. Az ünön olyan eltérő életkorú állatcsoportot jelent, amely egy szülőpártól származott.

A hortobágyi nyájszervezetek elnevezése kifejezi a jószágfajták és azok nemeit, korukat és tenyésztési céljukat.

Szarvasmarha esetében:
- gulya, a külső legelőn lévő szarvasmarha csapat általános megnevezése;
- anyagulya, a tenyésztésre szánt tehenek együttese, minden 60 tehén után egy bikával;
- szűzgulya, üszők együttese bika nélkül;
- bikagulya, 3-4 éves fejletlen, kiselejtezett bikák együttese;
- tinógulya, herélt, igavonásra még be nem tanított bikaborjak,
- ökörgulya, a mezei munkák szünetében pihenő jármosökrök;
- sőregulya, hizlalásra befogott, vágásra szánt szarvasmarhák együttese;
- törzsgulya, Debrecen városa azért hozta létre már a XVIII. században, hogy szaporulatát eladva, hasznot hozzon a városnak. Vegyesen a sőrejószággal tartották együtt, tehát nem nemesítési céllal. Mindvégig a nagytestű szürke marha képezte a törzsgulya állományát.
- A belső legelőn, ahonnét naponta jár haza a jószág, megkülönböztetnek tehéncsordát és borjú csordát.
- A külső legelőn a pásztor neve gulyás, a belső legelőn pedig csordás.

A lovak esetében:
- ménes, a lovak legelő csapatának általános megjelölése;
- ciframénes, tenyészkancák együttese
- renyheménes, a mezei munka szünetében pihenő hámos vagy fogatolt lovak legelő csapata;
- törzsménes, Debrecen város közösségének tenyészménese;
- csikókert, a csikók együttese, amelyet, amíg a szopásról le nem szoknak, a legelőn kerítve tartják.
- A külső és belső legelőn lévő ménesnek csikós a pásztora.

A juhok esetében:
- juhnyáj, a hosszú szőrű racka együttes neve;
- birkanyáj, a rövid szőrű merinó (amely "csak birka");
- anyajuhnyáj, az anyajuhok és szopós bárányaik csapata;
- jerke- vagy tokjónyáj, az egy éves nőstény bárányok együttesének neve;
- ürünyáj, a herélt kosok csapata.
- A megnevezések mind a külső, mind a belső legelőn azonosak. Pásztoruk a juhász.

A sertések esetében:
- konda, ritkábban sertésnyáj, minden nemű és korú sertések együttese;
- kannyáj, csak ritkán fordul elő.

Külső legelőn pásztoruk a kondás vagy kanász. A belső legelőn, a naponta hazajáró sertések csapata a csürhe, pásztoruk neve pedig csürhés.

A jószágok nyájbeli száma változó, függ a jószágfajtáktól, a legelő terjedelmétől és minőségétől, a vízellátási viszonyoktól stb. a ménes, gulya, átlagosan 500, de lehet ennek akár a háromszorosa is. A sertés és a meddő juh száma is hasonlóan alakulhat. A fejős juh azonban sokkal kevesebb lehet, mert a fejéssel sok dolga van a juhásznak. A nyáj méretétől függ a felfogadott pásztorok száma. A ló és a szarvasmarha esetében 100 darab után számolnak egy-egy pásztorral. A sertés és a meddő juhok mellé kevesebb pásztor kell.

pafi 2009. nov. 19. 20:04 | Válasz | #60
Pernyezsandár és Berdó József köszönöm előre is a segítséget. élek a lehetőséggel.

© Berdó József 2009. nov. 18. 21:10 | Válasz | #59
Adjon Isten!
Már iminek válaszoltam magánban a könyvek miatt,de azóta se keresett válaszolt.pafi
keresshetsz engem is magánban,elég sok minden
megfordult már a kezem alatt.Sok sok néprajzosnak segítettem már régóta keresett
kiadványokat megszerezni,megvenni.Írj bátran!
Válasz 'pafi' üzenetére (#56)

© pernyezsandár 2009. nov. 18. 20:24 | Válasz | #58
Na "közül" közzül helyett !
Magyar embernek illik magyarul tudni!
Minden Jót !

© pernyezsandár 2009. nov. 18. 20:21 | Válasz | #57
Adjon Isten Jó Estét !
Kedves Pafi! Könyv témában értekezhetünk, egy -két kivételével mind meg van a felsoroltak közzül.
Gondolom utolérsz !
Minden Jót !

pafi 2009. nov. 18. 20:06 | Válasz | #56
szia.
Itt is szeretném megkérdezni hogy ezeket a könyveket lehet e még vagy hol lehet megvenni? esetleg nem másolnád le őket? kifizetem. vagy valahogy segitsen már nekem valaki. én is szeretném ezeket olvasgatni. előre is köszönöm.
Válasz 'Berdó József' üzenetére (#51)

laci102 2009. okt. 17. 21:18 | Válasz | #55
Köszismiley
Válasz 'Pista' üzenetére (#54)

© Pista 2009. okt. 15. 08:27 | Válasz | #54
http://www.szeles-neptanccsizma.hu/
Válasz 'laci102' üzenetére (#52)

imi 2009. okt. 14. 10:51 | Válasz | #53
A Berdó József által felsorolt könyvekk valamelyikét hol lehet megszerezni illetve elolvasni ha valaki tudja segítségét megköszönöm.

laci102 2009. okt. 09. 13:57 | Válasz | #52
Tud vki segíteni, hogy ki és hol készítenek valódi és eredeti parasztcsizmát?

© Berdó József 2009. aug. 08. 11:01 | Válasz | #51
Néhány jobb könyv a Hortobágyról és környékéről.Aki teheti olvassa őket.
Béres A: Arra van egy kőhíd rakva
Bencsik János : Pásztorkodás a Hortobágy északi területén
Barna Gábor:Néphit és népszokások a Hortobágy
vidékén.
Ecsedi I:Hortobágyi életképek,A Hortobágy puszta és élete,Poros országutakon.
Györffy István : Nagykunsági krónika
Jablonczay Kálmán: A puszta világa
Kardos J:Csikósélet
Komjáthy I:A Hortobágy krónikája,Zengő Hortobágy
Krúdy Gy:Hortobágy
Móricz Pál:Hortobágyi legendák,de a többi könyve is!!!!!!!!!
Osváth Pál : Bihar vármegye sárréti járása leírása
Szép E: A Hortobágy
Szívós Béla : Debrecen és a Hortobágy
Taar Ferenc : A másik Hortobágy
Zoltai Lajos : A Hortobágy
P.Tóth Gyula:Születtem a Nagykunságon
gulyás lettem Hortobágyon
Egyenlőre ennyi jutott eszembe,aki tud még jó könyveket írja le!

© h.tam 2009. aug. 04. 11:58 | Válasz | #50
Kardos Jánosról, pontosabban egy történetről írt Nyakas Miklós egy tanulményt / cikket, hogy "Miért nem lett szobra Kardos Jánosnak Hajdúböszörményben?"

(pont hétévgén láttam egy fénymásolatot a Csikóséletről a hajdúböszörményi görög katolikus templom időszaki kiállításában)

© pernyezsandár 2009. jún. 10. 11:56 | Válasz | #49
Na Adj Isten !
A tegezés még hagyján, bár egy pálinkával nyomatékosabb lenne. De a "kondició" a meg mi az Isten csudája,csak tán nem feltétel. Mer hogy ha lehetne írjunk már magyarul ezen az oldalon.Igy is pusztul és torzul eleget a szép anyanyelvünk. A gyerekeim, ha "vacsi" "ubi" "teló" szavakat használják jelenlétemben egyszerüen leb...om Őket. Beszélj nekem magyarul.
Na. Akkor a többit, mármint kondició megbeszélhetjük elektronikus levélben .
Drótposta cím:
Minden jót !

© Berdó József 2009. jún. 10. 08:18 | Válasz | #48
Heló István! Természetesen még mindig érdekel a könyv,de nem írtad meg a kondíciókat!Nem baj ha tegezlek másfél évvel vagyok csak fiatalabbsmiley)
Válasz 'pernyezsandár' üzenetére (#47)

© pernyezsandár 2009. jún. 10. 08:12 | Válasz | #47
Adjon Isten !
Berdó nagyjóuram mi legyen akkor a fénymásolt "Csikósélet" cimü könyvvel ?
Várom válaszát .
Minden Jót !

© Berdó József 2009. jún. 08. 21:18 | Válasz | #46
Kedves Balázs! Szerintem nem sok,iszonyatosan
ritka könyv.20-ig én tartottam.Szokott könyvet venni mostanában,egy új könyvet lassan nem lehet 3-4 ezer alatt venni.
Válasz 'Hadházi Balázs' üzenetére (#45)

© Hadházi Balázs 2009. jún. 08. 16:56 | Válasz | #45
Üdv!!!!

Ilyen jó könyv ez??????
Gondolom ez eredeti, de nem sok érte önök szerint????


http://images.google.com/imgres?imgurl=http://www.axioart.com/images/live_images/100/2328/194.jpg&imgrefurl=http://www.axioart.com/index.php%3Fop%3Dlive_catalog_page%26id%3D2328_07&usg=__8EMEaHvAh1a1_I-n9-earrU5yWc=&h=100&w=65&sz=6&hl=hu&start=1&um=1&tbnid=lhoHrCpIpEceuM:&tbnh=82&tbnw=53&prev=/images%3Fq%3Dkardos%2Bj%25C3%25A1nos%2Bcsik%25C3%25B3s%25C3%25A9let%26hl%3Dhu%26rls%3Dcom.microsoft:hu:IE-SearchBox%26rlz%3D1I7GGLJ_en%26sa%3DN%26um%3D1

© Berdó József 2009. jún. 08. 16:11 | Válasz | #44
Igen kettő féle változat van.Jó lenne felkutatni egy eredetit a hosszabból,vagy ki kellene adni reprintben,az önkormányzatnak vagy
múzeumnak.
I.kiadás Hajdúböszörmény 64p 9 t. 1933
II.kiadás Debrecen 112p 1935
Válasz 'pernyezsandár' üzenetére (#43)

© pernyezsandár 2009. jún. 08. 14:13 | Válasz | #43
Adj Isten! Nem is tudtam hogy két változat van.
Nekem valószínü a teljes hosszabb.
Mivel a Kardos János szülővárosom Hajdúböszörmény csikós számadója, volt igy itt került még eredeti példény amit le tudtam másolni. Róla egyébként látható fotó a magyarbajusz.hu oldalon ,baloldali fotósor felülről harmadik "hortobágyi pásztor" cimen Ő Kardos János.
Minden Jót !

© Berdó József 2009. jún. 08. 10:18 | Válasz | #42
Nagyon köszönöm előre is.Melyik változat van
meg,a rövidített vagy a hosszabb?
Válasz 'pernyezsandár' üzenetére (#40)

© pernyezsandár 2009. jún. 08. 10:05 | Válasz | #40
Adjon Isten !
Kardos János Csikósélet c. könyvéből fénymásolt példányt esetleg tudok ajánlani, ha megfelel.
Minden jót !


© Berdó József 2009. jún. 07. 13:05 | Válasz | #39
Üdv mindenkinek. Nagyön örülök hogy rátaláltam erre a fórumra.A fórum témái közül talán ez érdekel a legjobban azért is írok ide.Elég sokat olvasok ezekről a dolgokról.Lehet már szóba került,akkor elnézést valamiféle irodalmi
felsorolás volt már az ilyen jellegű írókról könyvekről.Az ilyen témájú könyvekből elég szép kis gyüjteményt sikerült összeszednem az
elmúlt 30 év alatt.Kiváncsi lennék kinek milyen
szakirodalom stb van ezekben a témákban.Persze
nekem is vannak még könyv "vágyaim" nemrég maradtam le Kardos János Csikósélet című könyvéről.Amit nagyon sajnálok.Várom észrevételeiteket,hozzászólásaitokat!

© Pista 2009. máj. 22. 13:07 | Válasz | #38
A „BUGACI ADÓ"
"Ha a pusztáról, s a pásztorkodásról esik szó, az ezirányú olvasottsággal rendelkezők körében nyomban felvetődik a kérdés: ... és mi is van azzal a bugaci adóval?! Ennek ugyanis különböző variánsai vannak benn a köztudatban, gyakran a tévedések tömkelegét nyújtó hiedelemvilágban. Egyik ilyen "variáns" a Kecskeméti Lapok 1933. évi május hó 21-i lapszámának a 7. oldalán olvasható "V.K." aláírással Adószedés Bugacon cím alatt.

Tekintettel arra, hogy a cikkben súlyos, a tényeket nagyon elferdítő "melléfogások" vannak, érdemes a cikket teljes terjedelmében közölni azzal, hogy végül majd magyarázatot adhassunk a történelmi hitelességet-hűséget teljesen nélkülöző és légbőlkapott, minden vonatkozásában félrevezető írással kapcsolatban. Azért is, hogy az olvasó a valóságot ismerhesse meg az ilyen "cikkecskékkel" kapcsolatban. Íme hát a cikk:

"A bugaci pergőhomok szántóvetóje, rendes adózás mellett külön, úgynevezett "bugaci adót" is fizetett a régebbi időkben. Ezt az adónemet a pásztorok találták fel és maguk is szentesítették a "zsandárszorító"-ban. Az "adószedők" az ügyes pásztorok és a félkézkalmár emberek voltak. A gróf Ráday világban a pásztornép tervszerű és rendszeres harácsolással pótolta a betyárok okozta károkat. Az adószedésre induló pásztorok mindannyiszor dúsan megrakott kocsikkal tértek vissza a cserénybe. Gyakran alkalmatlankodtak az 1880-as években a cserényeknél a megye pandúrjai s a "szörzött egyetmások" a számadóval együtt a kecskeméti törvényszékre kerültek. Az ilyen "mögkapott" számadó esete azonban nem riasztotta vissza a többit, s a bugaci "adószedés" túlélte gróf Ráday c. Az adószedők ügyesen, szépszóval kérték az "adót" a gazdáktól, igen sokszor - kölcsönként. Eleinte több gazda megtagadta az adó, - legtöbbször élelmiszer, juh, vagy borjú - "kölcsönzését", de később okultak Szecsődi István és Ónodi János jakabi gazdák esetén.

Szecsődi István nem volt hajlandó odaadni bugaci adó fejében - "csak használatra" - a puszta legszebb futó lovát. A gazdát pár nap múlva a "Farkasordítóban" agyonlőtték, a futó lovat pedig elkötötték az istállóból. Állítólag Rajos Jóska volt a tettes, aki az eset miatt lett "rideglegény", egyedüljáró betyár. Ónodi Jánost pedig világos nappal Babák Gyurka számadó kötöztette össze juhászlegényeivel, akik azután kocsira raktak a tanyában minden megmozdíthatót. Az ördöngős Gyurka jó kedvében még meg is imádkoztatta a káromkodós hírű János gazdát.

A bugaci adó egyik érdekes behajtását mesélte el nekünk Szabó János monostori földbirtokos, aki még most is 88 éves korában "szöszmetöl" a tanya körül.

1875-ben Péter-Pál előtti napon történt. Szabóék tanyájába sallangos szerszámú lovak "kotyogós" kocsit húztak be. A kocsiderékban négy "högyös tetejű" kalapos pásztorember ült. Sorra lekezeltek János gazdával, akinek már délelőtt hírül adta a szomszédja, hogy "nincstelenségi ügybajú" bugaci adószedők látogatnak el hozzá. Bejelentették, hogy heverni akarnak, mert a lovak "kidöglöttek". A gazda beleegyezésével bekötötték lovaikat a gazda hámos lovai mellé, szénát dobtak eléjük. Azután megmustrálták a teheneket, lovakat, melyek bélyegzését a legidősebb beírta egy füzetbe
Ne féljön kegyelmed! Nem töszünk ott kárt, ahun öszünk. Azért rajzolom föl a bélyegzőt, ha elvész az állat, azt mink mögtaláljuk, visszaadjuk. Múltkor is mink adtuk vissza Balázs István elveszött lovát."
A gazdasszony szíves meghívására ozsonnához látnak, de előbb leveszik a kocsiról a ruhákat, meg egy zsákot, melyből kötőfék esett ki. Az ozsonna mellé csakhamar odakerült a bor, s a vendégek falatozás közben panaszkodnak: - Ha nem álomszuszék embörök volnának a kisbojtárjaim, most nem gyűlt volna meg a bajom a pusztabíróval, aki tilosban érte a marháinkat. A kecskeméti törvény mögbüntetött 30 forintra, de nincs pénzöm, nem is lösz szájbérszödésig. Kölcsön köll kérnöm valakitől - adott szóra - búsul egyet a legidősebb pásztor.

Szabó gazda elértette a célzást. Kijelentette, hogy "egy pár hétre kölcsönözni nem a világ". Nagynehezen kigombolta a lajbit a bukszáért:

- Hát ha már mögtisztöltek panaszukkal, né mönjenek máshová. Illik, hogy a szorult embörrel jót tögyünk! - azzal lefizeti a 30 pengőforintot.

A pásztorok örvendezve, hálálkodva keltek fel az asztaltól. Megitatták, majd a kocsiba fogták a lovakat. A legfiatalabb legény megszólalt:

- Számadó uram, béfogtam űket, de hosszú az út, jó lenne egy nyaláb széna is! Töhetünk-e egy keveset gazduram? - fordult Szabó Jánoshoz.

A gazda engedelmével megtöltötte a kocsiderekat szénával, még meg is gázolták.

- No, Isten segítségével szénánk is van már, csak abrakcsemöge hiányzik! - böki ki a vágottarcú pásztor.

A gazda készségesen segít. A zsák előkerül - egyszerre kettő. Felmennek a padlásra, ahol a számadó egy zsák búzát kölcsönöz a gazdától, a másik zsákot meg zabbal töltik meg. Közben meg­ akadt a szemük a pandalyban felakasztott füstölthúsokon.

Leakasztanak egy oldal szalonnát, mellé sonkát, kolbászt, oldalast... még a gazduramnak is bőségesem marad. A pásztorok taligája bírja - a szétverésig.

A kocsi roskadozik a "kölcsönkért" dolgoktól: a bugaci adótól. Megkezdődik a búcsúzkodás. A számadó szilaj kedvvel mondja:

Ha idetalálnának jönni a vármegye perzekútorjai, mondja mög nekik gazduram, hogy mindönt jó szívvel adott. Nagyon derék gazda kigyelmed. Ha iccaka nagyon ugatnak a kutyák, füttyentsen
ki két hosszút. Nyugodtan aludhatnak, itt nem szabad hibának lönni Ha netán mégis hiba lönne a tanya körül, hát né a vármögyének, hanem csak nekünk szóljon, mink majd orvosoljuk a bajt.
Mert tudja kigyelmed, hogy kapcabetyár mindig volt is, lössz is.
Hun találom mög kendtöket? - kérdi a gazda.
A Farkasordítóban. Az első cserénynél mindig lösz "lógós". Annak elmondja a bajt. A billögöt ösmerjük, mög köll az állatnak kerülni! De ha nem... akkor egy-két kapcabetyár a fűbe harap, no
de azt csak úgy mondom... Azért vagyunk pásztorok, hogy a gazdák jószágára vigyázzunk... Isten áldja!
A kocsi nyikorogva megindul. Gyorsan halad a Farkasordító felé. Már a tócsa mellett jár s egyhamar elnyeli a puszta láthatára.

Szabó János boldogan ment be a tanyájába; kifizette a bugaci adót, nem kell félni a kapcabetyároktól."

Eddig a cikk, s aki nem ismeri a pásztorok számadójának szerepét-felelősségét még el is hiszi azt, amit olvasott ebben a cikkben

Merőben más volt azonban a valóságban a pusztai pásztorfegyelem, a pásztorfelelősség, s a pusztai emberek törvénytisztelete és egészen más volt a cikkíró által körülírt "bugaci adó" is. Mert a valóságban volt ilyen, csak azt nem a pásztorok - és különösen nem a pásztorhierarchiában a legmagasabban álló sz
2016.nov.13 10:28 | #1
© karikasostor 2007. okt. 24. 18:52 | Válasz | #8
...Dely Mátyás vót a Hortobágynak a legelső állatorvosa. Még a nyócszázas évek utójján, felin túlnan. Mikor mán királyság lett, nímet komandó alatt lettünk. Hát osztán járt ű ki a gulyákho, megvizsgálni a marhát. Gumirádlis talyigája vót, nesztelenül járt, nem kottyantott annak a kereke, mert mindíg meg vót kenve. Ahogy jött egy este, a Faluvíg vagy mi a fene, Pente-zúg felől, az erdő közbe vót. No, ott megállott a szárnyíkerdő mellett. Látta, hogy a gulyások csomóba vannak a kútnál, és jár a keze egyiknek jobban mint a másiknak. Egy ember olyan bágydtan van köztök. Ott baj van, de a vígit várja. Na, vígit is várta. Eccer csak látja, hogy felhúzzák a nígy gém közül az egyiket, amék mái napig , vagy jobban mondva a felszabadúlásig.,szóval a hadjárat vígiig fent állott.

-Még valamék esztendőbe bontották le a kútat is. A nígy gém ott megvót. Címernek.Pedig mán a kísőbbi időbe ártézi víz folyt ott. Mind a két vályú teli vót. A nígy gémet nem hagyta lebontani a gazdatársulat, hogy hagy legyen az ott címernek.

Na, és látja Dely, hogy csomóznak. Majd eccer az egyik ember odaállott a kút állójába, mint amikor a vizet húzza fel. A tanya, vagyis a kunyhó felöl vót a szílső kútgém. Azt felhúzták, osztán tárgyaltak. Látja, hogy az egyik keresztüllöki a nehezíknél pányváskötelet, oszt akkor letólja vissza a dézsát , az embert pedig húzzák felfele a kolonc helyire. Na és mikor kirúgta az utolsót, leeresztettík vissza a fődre. Vége van.
Cselefendi szájú vót, ami vállalásokat tett. Nem tartotta a tisztességet magába, elcselefendisedett. Így a többi elítélte.
Még akkor ott vót a hóttest, amikor odament Dely Mátyás, az orvas. Na, ű mint előkellő ember , hát megszólítja űket. De hát nem káptalan szájú gyerekemberek vótak ottan, hanem derík, bajúszos emberek. Vót olyan, eset, hogy a pandúr vagy a csendőr se ment közzéjek. Csak úgy mondta nekik testvíriesen Dely, hogy:

-Ugyan, mért tették ezt emberek?
-Nem miközzénk való vót. Máskülönben ne beszíjjen sokat! A doktor úr is odajuthat! Megtanítjuk a Hortobágyon!
-Jól van emberek.


Ű oszt nem szájaskodott ott se, másutt se.
Majd oszt elsikkasztották a hóttestet. Az Árkus folyó, amék a Tiszábúl vitte le rígen is a vizet a Hortobágyra (mámma mán ki van javítva bele van ásva), ódalába kaparták el: "Legyél ott!"

Járt úgy ott más is, a második háború vígefele is. Kerestík az embert:
"-Hun van, Hun van?"
-Elszökött, elment arra! Elhegedülte Szent Dávid!-Kereshetik a nyomát

Dely, az állatorvas abba az időbe nem beszílt semmit. Ha elszólta volna magát, amikor kimegy a Hortobágyra , űtet is eltemetik egy laposszílbe, vagy állás közepibe. A marha meg rárúgja a ganéport. Osztán "keresd ha teheted".
Mint a nímetre is, amék a jószágot akarta elhajtani. A vályú elé ásott gödörbe tettík, oszt kemínyre taposta a marha...


részlet Béres András: Arra van egy kőhíd rakva... c.könyvéböl

Vukics 2007. okt. 24. 08:53 | Válasz | #7
Győrffy István leírásából megismerhetjük a törökk kor gulyásait.

„A végzet ezúttal két karcagi gulyásbojtár volt. Közrekapták hamarosan a legényt, és midőn az látta, hogy karikással szemben nem védekezhetik: sarkantyúba kapta lovát és el akart illanni. Vesztére belebódorgott az ingoványos rétbe. A pásztorok meg elébe kerültek, s a Lőzérhalmánál megcsípték. Szegény török egy darabig hadonászott handzsárjával, de egy hajítófa homlokon találta és holtan bukott le a lováról.” (Nagykunsági füzetek IV. száma, sajtó alá rendezte és az utószót írta: Bellon Tibor, Karcag, 1984)

© Szűcs Vendel 2007. okt. 23. 20:47 | Válasz | #6
Világörökségeink - A Hortobágy címmel van egy kisfilm a Hortobágyról az mtv videotárában. Aki még nem látta TV-ben az másolja be a következő címet:
http://www.mtv.hu/videotar/?id=5955
A 26 perces film bemutatja a táj élővilágát és részletezi annak kialakulását és változását. Az állattartásról, csikósokról, csárdáról a film második felében beszélnek.
Mindenkinek tudom ajánlani az egész videó megnézését!


© karikasostor 2007. szept. 11. 22:42 | Válasz | #4
Czinege János hortobágyi csikósszámadó jó nótás, jó táncos hirében állott. Ezért figyelt fel rá Paulini Béla is, aki a Gyöngyösbokréta mozgalom országos szervezője volt. Nehéz volt rávenni Czinegét egy budapesti szereplésre, mert a kérő szóra kurtán felelt:
-Nem vagyok én komédiás, hogy mutogassanak!
Végül mégis rálett.Tetszett is neki a szép pesti szálloda meg a nagyváros, úgy látszott, jól érzi magát.
A Városi Szinházban a hires Magyari Imre és zenekara kisérte a népi együtteseket, táncosokat. Czinege János is megérkezett a próbára kék gatyában, nagykalapban, szép virágos debreceni cifraszűrrel a vállán. Nyakában a karikás ostor, kezében az elmaradhatatlan, szines kócsaggal kivert fütykös.
A zenekar lent volt a zenekari árokban, ahol megemelték a dobogót, hogy a prímás jobban lássa a színpadot.Amikor Czinege számadó következett, mindenki nagy figyelemmel kísérte:" Na, mit tud a puszták fia?"
A zenekar pedig a megbeszélés szerint rázendített kedvenc nótájára:


" Én vótam az apámnak legkedvesebb fia,
De éngemet a szerelem kapatott a rosszra.

Az öreg kieresztette pusztai szabadsághoz szokott hangját, csak úgy zengett a színház.
Már-már úgy látszott, minden megy simán.
Hanem a hiba mégis beugrott, mert a nóta után tánc következett, de a zenei átmenet sehogyan sem akart sikerülni.
A banda nem találta el az öreg kedvére.
-Álljunk meg! Még egyszer!- szóltközbe a rendező.
Aztán még egyszer és még egyszer.De csak nem ment, nem talp alá szólt a muzsika. Mindenki magyarázott, segíteni akart. Még az öreg is:
-Hát ide figyejj Imre -mert mindenkit tegezett-, az istenedet!
Azt úgy kell, hogy...-de nem jutott többre.
-Tudom én-volt Magyari válasza, s talán arra gondolt, hogy ne tanísa őt ritmusta , muzsikára egy hortobágyi pásztor.
Újrakezdték,megint nem sikerült. De ekkorra megpirosodott a Czinege János füle töve az út közben bátorítóul bekapott jó erős pálinkától. Hirtelen megállt, leoldotta a nyakába akasztott karikásostort, kivágta.
Nagy csattanás, utána csend. Közben még egyszer megforgatta a feje fölött, aztán hírtelen mozdulattal előreugrott, s a zenekari árok közepén álló prímás nyakára tekerte az ostor csapószíját. Közelebb húzta, ahogyan a csikókat szokta.
-Az anyád istenit! Hát nem érted, hogy nem jó?! Ha én megtanultam táncolni, tanulj meg te is muzsikálni, KEDVEMRE!
Aztán eleresztette.



részlet Béres András: Arra van egy kőhíd rakva... c.könyvéböl

© karikasostor 2007. szept. 10. 20:33 | Válasz | #3
Egyszer, több évtizede ennek, amikor még Czinege János is fiatal csikósszámadó volt, valami nagyurak vadásztak a Hortobágyon, s rettentő nagy mulatságot csaptak a csárdában.Folyt a bor,, szólt a zene.Mulattak.Jókedvükben már éppen táncra kerekedtek,amikor cifraszűrben, nagykalapban, karikással a vállán belépett az ajtón Czinege számadó.
A banda prímása jól ismerte a váratlan vendéget.Levette az addig uraknak szóló hegedűjéről a vonót, zenekarát leintette, majd a belépő számadó felé fordult, és elkezdte húzni kedves nótáját:


"Én vótam az apámnak legkedvesebb fia,
De éngemet a szerelem kapatott a rosszra.
Elébb loptam egy lúdat,azután egy lovat,
Kiért kedves galambom, csörgetem a vasat."

A meglepődött urak nehezen ocsúdtak fel csodálkozásukból.
-Hogyan történhet ilyen?!
-Ez hallatlan!
-Ez skandalum!
Méghogy egy jöttment miatt megszakítja a zenekar az ő mulattságukat!
-Na, majd megtudjuk!-szólt az egyik.
-Na, majd megmutatjuk!-vágta rá a másik.
Felállt az első, odalépett a már akkor a zenekar előtt illegő számadó elé. Összecsapta bokáját,meghajtotta fejét s bemutatkozott.
-Gróf Szapáry.
De a számadó mintha nem is hallotta volna.Hogyisne, mikor neki szólt a nóta!
Erre felugrott a másik:
-Báró Madarassy, 5000 kataszteri hold birtokosa.
Utána a harmadik:
-Gróf Kállay, 10,000 kataszteri hold birtoklója.
Úgy csak egy magabiztos hortobágyi pásztor tud válaszolni, ahogyan Czinege János felelt:
-Én meg Gróf Czinege vagyok, 70,000 kataszteri hód (vagyis a teljes hortobágyi puszta) bitorlója.Aztán megrázta vállán a cifraszűrt, s annyit mondott:
-Na, húzzátok fiúk!




részlet Béres András: Arra van egy kőhíd rakva... c.könyvéböl

© karikasostor 2007. jún. 17. 16:56 | Válasz | #1
Ha van olyan anekdotád, történeted, amik főszereplői csikósok, vagy összefügg a karikásostorral, oszd meg velünk!